Tizenöt éve dolgozik lexikonszerkesztőségekben a szabadkai származású, egy idő óta Budapesten élő, de a szülőföld és a magyar főváros között rendszeresen ingázó Balázs-Arth Valéria. Több mint 30 lexikon készítésében vett részt, s bátran elmondható róla, hogy maga is: élő lexikon. Szinte mindent tud, ami a délvidéki magyar művelődési életet illeti. Már egyetemi hallgatóként, majd kulturológia szakon is tanító középiskolai tanárként, ma pedig lexikonszerkesztési megfontolásból szenvedélyesen gyűjtötte s gyűjti a ránk vonatkozó adatokat, bújja a könyvtárakat, újságokat, követi a tévéadásokat, nem beszélve arról, hogy kiterjedt ismeretségi köre által is minden fontos itteni történésről informálódik. A mostani budapesti Ünnepi Könyvhétre jelent meg s hamarosan itt is kapható lesz Délvidéki Magyar Képzőművészeti Lexikon címmel a képzőművészeti életünk általa írt és szerkesztett, 670 oldalas, 402 szócikket tartalmazó igényes tárháza, amelynek anyagát kultúránk iránti nagy-nagy elkötelezettséggel, hangyaszorgalommal tíz éven át gyűjtötte össze, majd még egy évig dolgozott a szócikkeken mindennap. Mondhatni a ,,semmiért cserébe', mert az ilyesmire nemigen jut pénz ezen a tájon. De a nagy mű, itteni kultúránk immár nélkülözhetetlen kézikönyve - sok viszontagság után - végül is megszületett. A ,,megszállottan' dolgozó szerzőnek, a Nemzeti Kulturális Alapnak - amely az előállítási költségek egy részét fedezte - és a budapesti Timp Kiadónak (vezetője Solymosy Lajos) köszönhetően. Hogy milyen munka árán s milyen megfontolásból, arról beszéljen maga a szerző.
- Eredetileg nem ezt a könyvet akartam megírni... Tulajdonképpen a Révai Új Lexikona délvidéki szerkesztőjeként fogalmaztam meg az első képzőművészeti cikket a 90-es évek közepén, s attól kezdve folyamatosan írtam képzőművészekről és képzőművészetről a Révai Új Lexikonába. Közben fölkértek, hogy a Kortárs Magyar Művészeti Lexikon számára - amely az 1945-től terjedő időszak magyar képzőművészetét tekinti át - vegyem számba és írjam meg a délvidéki magyar képzőművészeket és intézményeket. Mivel a képzőművészetet mindig is nagyon szerettem, elvállaltam, s amikor megjelent a lexikon - amelyben azért terjedelmi megkötések is voltak -, többen mondták, milyen kár, hogy nincs egy összefoglaló munka a délvidéki képzőművészetről. Mivel a ,,mag' megvolt, folyamatosan bővítettem az anyagot. Ez a lexikon 100 évet ölel fel, tehát a teljes 20. századot, a legutolsó adatok 2005. december 31-ével zárulnak. Mivel azonban többen elhunytak időközben, 2006-os adatok is szerepelnek, pl. Torok Sándor esetében is...
* Milyen szerkesztési koncepcióhoz tartottad magad?
- Bizonyos dolgokban követtem a Kortárs Magyar Művészeti Lexikon gyakorlatát (pl. nálam is szerepelnek fotográfusok, akik tulajdonképpen nem tartoznak a képzőművészethez, hiszen a fotóművészet egy külön terület). Ugyanakkor nálam a kimondottan képzőművészek: festők, grafikusok, szobrászok, keramikusok, iparművészek, díszlet- és jelmeztervezők, divattervezők, formatervezők, könyvillusztrátorok stb. mellett azok is szerepelnek, akik nem elsősorban képzőművészként váltak ismertté (pl. Nagy József táncművész, koreográfus vagy Eva Ras színésznő), továbbá a művészettörténészeken kívül azok is szerepelnek, akik képzőművészről monográfiát jelentettek meg vagy képzőművészetről rendszeresen írtak, vagy olyan rendezők is, akik képzőművészről filmet készítettek. Ezenkívül úgy gondoltam, hogy érdemes cikket szentelni az innen elszármazott művészeknek, illetve azoknak a magyarországi művészeknek, akiknek valamilyen közük volt a vajdasági képzőművészethez (némelyikük munkásságát Kalapis Zoltán is feldolgozta Életrajz kalauzában, csak nála nem található ehhez bibliográfia, és ez megnehezíti a további kutatást).
* Nem lehet könnyű dolog egy lexikont összeállítani. Mindenekelőtt nagy-nagy elkötelezettség, szenvedélyes gyűjtési, kutatási hajlam, szorgalom, temérdek ismeretanyag, pontosság kell hozzá, ami személyedben - mint eddigi munkáid is bizonyítják - mind megvan...
- Sokan mondják, hogy én kifejezetten ilyen alkat vagyok, akinek pontosan ez a műfaja. Én egyetemistakorom óta mindent gyűjtöttem a művelődéssel kapcsolatban, ami Vajdaságban megjelent, megvettem, elolvastam nemcsak a szépirodalmat, hanem a szó szoros értelmében mindent. A katalógusokat, fotókat, újságcikkeket is... Amikor elkezdtem a lexikonírást, már volt egy saját gyűjteményem, mert csak könyvtárakra támaszkodva ilyen munkát szerintem nemigen lehet megcsinálni. Amikor a lexikoníráshoz hozzákezdtem, semmilyen összefoglaló munka nem jelent még meg. Volt ugyan egy 94-ben kiadott jó könyv, BotlikCsorba-Dudás: Az eltévedt mezsgyekövek c. műve, amely a délvidéki magyarság történetét tekinti át, és csak röviden foglalkozik művelődéstörténettel. Minden használható forrást meg kellett találnom, megkeresni az ismerőseimet... Persze, ezekre a dolgokra soha nem volt pénz egyik szerkesztőségben sem, az utazás, vásárlás, telefonálás mind az én költségemre történt. A szüleim vették és gyűjtötték nekem az újságokat, a Magyar Szót, a Hét Napot, a Családi Kört, a folyóiratokat, időnként, ha módom volt rá, még az egyéb helyi lapokat is (a Palicsi Újságtól kezdve a Kanizsai Újságig), valamint a tévé által is követtem az eseményeket. Volt egy jó kis Renault-4-esem, azzal ingáztam Szabadka és Pest között, csináltam a rendes munkámat - a Révai Új Lexikona délvidéki anyagát, ennek a lexikonnak az utolsó, 18. kötete 2006-ban jelent meg - és mellette 2002-től az addig megírt képzőművészeti anyagot is összegyűjtöttem, sok esetben a régi cikkeket átírtam (minden korlátozás nélkül), bővítettem a bibliográfiákat. Akinek lehetett, elküldtem a cikket, s kivétel nélkül jó volt a visszajelzés. Sikerült jó képanyagot is összegyűjtenem, aminek külön örülök. Meg Tolnai Ottó nagyszerű bevezető esszéjének és Baranyi Anna értő recenziójának is.
* Ha jól tudom, a több mint harminc lexikon közül, amelyekben szerkesztőként közreműködtél, az 1994-ben megjelent Magyar Színházművészeti Lexikon volt az első, amelyen dolgozva ,,kitanultad a szakmát'. Hogyan csöppentél be a lexikonok világába?
- Minthogy éppen megszűnt a fordítói munkahelyem a szabadkai önkormányzatnál 91-ben, a Pesten dolgozó férjem után mentem, s véletlenül összeismerkedtem az általad említett lexikon szerkesztőjével. Mondta, hogy nem írja senki a vajdasági művészeket. Ezen nagyon felháborodtam, mondván, hogy ez nem lehet probléma, meg lehetne oldani, különben én annak idején színházzal kapcsolatos tárgyat tanítottam az egyik középiskolában, a kulturológiai szakon... Gerold Lászlóval elvállaltuk. å írta az Újvidékhez és Becskerekhez fűződő részeket, én pedig a szabadkai és környékbeli vonatkozású dolgokat. Pest és Szabadka között ingázva folyamatosan gyűjtöttem az anyagot, nagyon élveztem, de igen-igen rosszak voltak a körülmények, akkor kezdődött a háború, a férfiak címét sokszor nagyon nehéz volt kinyomozni... Hetente jártam be - másfél évig - a budapesti Országos Színháztörténeti Intézetbe, ott készült ez a lexikon, adtam le a szócikkeket, s közben tanulni kezdtem a ,,mesterség”-et, amit - úgy érzem - igazán a Révai szerkesztőségében sajátítottam el. Kollega Tarsoly István főszerkesztő (akivel nagyon jól lehetett együtt dolgozni, s aki kivételes hozzáértéssel kezelte a határon túli anyagokat) 1996-ban kért fel a délvidéki, illetve akkor még jugoszláviai magyar vonatkozású részek megírására... Hát így kezdődött...
* S most, hogy már megjelent minden eddigi lexikon, amelyben közreműködtél, amit készítettél, s megszűnt ismét a munkahelyed, mit fogsz ezután csinálni? Továbbra is lexikonokat?
- Szívesen tenném, mert nagyon szeretem ezt a műfajt, és nagyon kell is. Mert nagyon hiányoznak itt az összefoglaló munkák. Persze, ehhez kiadó is kell...
* Pesten maradsz továbbra is?
- Oda köt már a családom, a gyerekeim. De gyakran járok haza, és mivel rengeteg itteni dologról írok, nem gyötör a honvágy. Sokan mondják, hogy sokkal többet tudok arról, hogy itt mi van, mint aki itt él. Szerintem lexikonkészítésnél valamennyire előny is, ha az ember kívülről látja a dolgokat...
* További jó munkát, sok sikert!