home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Locsolkodók a deszkákon
Bíró Tímea
2023.04.09.
LXXVIII. évf. 14. szám
Locsolkodók a deszkákon

A húsvétra hangolódás az Újfalu városrészben is megkezdődött, április 1-jén ugyanis húsvéti és locsolkodó versmondó versenyt szerveztek. Huszonöt gyerek mérte össze előadói képességét, viszont körülbelül ötven látogatott el a szülei vagy a tanárai kíséretében az Újfalu Helyi Közösség épületébe, hogy meghallgassa társait, és kézműves-foglalkozással készülődjön a tavaszi ünnepre.

Csillogó és izgatott szemek, nyughatatlan kezek és lábak, erőt sugárzó szülők és tanárok — ez a kép fogadta az érdeklődőt, aki ellátogatott a hétvégén az Újfalu Helyi Közösség épületébe, hiszen ezúttal nemcsak a kiválasztott lányok hallhatták a locsolóverset, hanem az egész teremnyi közönség is.

Gyivánovity Lívia, a VMSZ újfalui helyi szervezetének elnöke elmondta, korábban kézműves-foglalkozásokat tartottak húsvét tájékán a gyerekek számára, az idén pedig bővítették a programot.

— Első alkalommal szerveztük meg a húsvéti és locsolkodó versmondó versenyt, a bátor jelentkezők előzetes regisztrációval tudtak benevezni. Hét—tizennégy éves korú gyermekek számára írtuk ki a megmérettetést, viszont sok óvodás is jelentkezett, és ők is megmutathatták, milyen ügyes versmondók. Minden résztvevőnek, aki a környékbeli települések iskoláiból és óvodáiból érkezett, egy kisebb ajándékcsomaggal készültünk, attól függetlenül, hogy arany, ezüst vagy bronz minősítést kaptak-e. Mivel ilyen nagy érdeklődés övezte a rendezvényt, szeretnénk a jövőben is megszervezni, hagyománnyá tenni — tudtuk meg az elnöktől.

A háromtagú zsűrit Lajkó Anett rádiós műsorvezető, Radaković Huszta Orsolya magyartanár, valamint Bíró Tímea költő, újságíró, e sorok írója alkotta. Míg a zsűri értékelt, a gyerekek a kézműveskedés határait feszegethették. Radaković Huszta Orsolya a Pannon Televízió Kalamáris műsorának szerkesztőjeként otthonosan mozog a gyerekek szavalásra való felkészítésében.

— Nagyon nehéz dolga volt a zsűrinek. Alsós korosztály vett részt a versenyen, illetve volt néhány óvodás is. Rendkívül színes volt a paletta, locsoló- és húsvéti versek is elhangzottak ugyanis. Nemcsak a kisfiúk, hanem a kislányok is színpadra álltak, sőt, az egyik kislány válaszverset mondott a locsolóknak, ami, azt hiszem, manapság nagyon ritka. Az egyik résztvevő népviseletben adta elő a verset, ami a hagyományőrzés szempontjából is dicséretes. Voltak vicces versek, melyeket megmosolyogtunk, valamint olyan karaktereket láttunk a színpadon, akik nagyon megnyerőek voltak, és ennek is döntő szerepe volt. Senki nem maradt díj nélkül, és az alsósok esetében nagyon fontos az a tapasztalat, hogy egyáltalán miként érzik magukat a színpadon. Egy első alkalommal megrendezett eseményen vehettünk részt, és azt gondolom, hogy nem utoljára vagyunk itt, ha már ilyen szép számban jelentkeztek a gyerekek. Ez azért is jelentős, mert egy kisebb helyi közösségről van szó — mondta el a zsűritag.

Góli Csilla, Szabadka Város Tanácsának kommunális ügyekkel és fejlesztésekkel megbízott tagja, a rendezvény önkéntes szervezője nagyon elégedett azzal, hogy ilyen sokan érdeklődtek a húsvétra hangolódó esemény iránt.

— Ez a nagy létszám azt bizonyítja, hogy talán nemcsak igényünk, hanem szükségünk is van arra, hogy így együtt legyünk. Akármikor sikerül egy kis szabadidőt és kapacitást találni, nagyon szívesen szervezünk programokat akár a gyerekek, akár az idősek számára. Volt olyan résztvevő, aki Ludasról érkezett népviseletben, tehát a húsvétnak nemcsak a közismert vonatkoztatása, hanem a vallási része is megjelent a versekben. Mi ebből erőt merítünk arra, hogy a következő rendezvényre is készüljünk, és kitaláljunk egy új dolgot — árulta el Góli Csilla, majd külön megköszönte a szülőknek és a tanároknak, hogy támogatták a gyerekeket. Mint mondta, a szülő az első a gyermek életében, és tőle kapja az első benyomást. — Nagyon fontos, hogy a szülő olvasson a gyerekének, hogy változatos legyen az esti meserepertoár. Tapasztalatból mondom, szükség van arra, hogy fantáziadús történetekkel találkozzanak a gyerekek. Én személy szerint soha nem voltam szavaló, viszont úgy éreztem, hogy ha a gyerekeim ilyen jellegű kisebb rendezvényeken magukba szívják az előadó-művészetnek a szeretetét, akkor egyre jobban kitárul számukra ez a világ, hiszen a kisebb versenyek után a nagyobbakra is ellátogatnak, majd következnek a körzeti megmérettetések, a Szép Szó Tábor, és így tovább. A gyereknek való olvasás nagyon nagy hatással van a szókincsükre, a világnézetükre és arra, hogy miként tekintenek az emberekre — hangsúlyozta a szervező.

 

Itt a húsvét, eljött végre,

A szép lányok örömére.

Mert a lányok szép virágok,

Illatos víz illik rájok.

Kit húsvétkor nem locsolnak,

Hervadt virág lesz már holnap.

Ne fuss el hát, szép virágom,

Locsolásért csók jár, három!

 

**

Korán reggel útra keltem,
Se nem ittam, se nem ettem.
Tarisznya húzza a vállam,
Térdig kopott már a lábam.
Bejártam a fél világot,
Láttam sok-sok szép virágot.
A legszebbre most találtam,
Hogy öntözzem, alig vártam.
Piros tojás, fehér nyuszi,
Locsolásért jár a puszi!

Fényképezte: Bíró Tímea

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..