home 2024. április 22., Csilla napja
Online előfizetés
László B. Jenő
B. Z.
2005.02.16.
LX. évf. 7. szám

Majtényi Mihály sorai: ,,Ha nem pusztítja el a második világháború, enyhén hátratolt nagy karimájú kalapja talán még most is itt úszna közöttünk, hirdetve Bohémia birodalmának határtalanságát' - Megírni a szerkesztő életútját, pályafutásának valamennyi mozzanatát nem egyszerű dolog, mert sokfelé bu...

Majtényi Mihály sorai: ,,Ha nem pusztítja el a második világháború, enyhén hátratolt nagy karimájú kalapja talán még most is itt úszna közöttünk, hirdetve Bohémia birodalmának határtalanságát' - Megírni a szerkesztő életútját, pályafutásának valamennyi mozzanatát nem egyszerű dolog, mert sokfelé bukkant fel, tulajdonképpen tragikomikum mindaz, ami megtörtént vele (s nemcsak Nagybecskereken), még a szegedi állami börtönkosztot is megkóstolta - 1906-ban útjára indította a Törökbecse című lapot, öt éven át szerkesztette - Volt a budapesti lapnak, Az Estnek a munkatársa is és a Magyar Távirati Iroda tudósítója, feltűnt Aradon, 1919-ben talált magának otthont a Bega-parti városban.
Szerencse kérdése volna? Vagy ügyességen, netán ügyeskedésen múlna az, hogy ki dolgozik az örökkévalóságnak, és ki az, aki rövid időre feltűnik, rövid ideig ünnepelik, s aztán elvész alakja a ködben, semmit sem hagy az utókorra, s holnap vagy holnapután már nem az asztalra letett produktum dönti el, hogy neve bekerül-e lexikonokba, életműve pedig az irodalomtörténetbe. Egy író, egy szerkesztő ezen az égtájon sohasem volt elkényeztetve, és türelmetlenül arra várt, hogy egyszer majdcsak mindenkinek megvirrad, amikor majd ő is nyugodtabban szerkesztheti lapját. Ebben reménykedhetett László B. Jenő alias Vékony Náci, a nagybecskereki ,,szerkesztő úr", aki 1883. június 10-én született Savino Selóban, azaz Torzsán, de már hároméves korában Újvidékre költöztek szüleivel, ötévesen Becsén él, és elvégzi az elemi négy osztályát. Vékony Náci nem kedvelte a tanárait, tanítóit, azok sem őt. Ezért a szülei gazdásznak adják, egyik rokonuknál húzza meg magát Uzdinban, és ott megtanul románul. Magánúton folytatja tanulmányait, s amikor évek múltán visszatér Óbecsére, 1910-ben, elkezdett álmodozni, rímekben gondolkodni, papírra vetette az első szerelmes vallomásokat, merthogy szíve könnyen lángra lobbant. Nem tudjuk, sohasem fogjuk megtudni, hogy miért, mi okból rúgta össze a port, miért párbajozott a barátaival és az ellenségeivel, de agresszív természete miatt nemegyszer a szegedi állami fegyház ,,vendége' volt (valószínűleg könnyen eljárt a szája és még könnyebben a keze). A kezdeti sikerektől kissé megrészegülve már 1906-ban - mindössze huszonhárom évesen - a Törökbecse című lapot szerkesztette. A hetilap keresett volt, sokan olvasták - a hangvétele amolyan ,,sztoris' volt -, de a szerkesztő úr a lapját egy éjszaka egyszerűen elkártyázta. Ezekről az évekről így ír: ,,1906-ban haláltmegvető bátorsággal megindítottam a Törökbecse című hetilapot. Öt éven át viszonylag csendben szerkesztettem az első újságomat. És ekkor kitört a háború. Nem a világháború, hanem a lapom körüli hadjárat. Én tudniillik már akkor is nagy szókimondó természetű voltam, aki a kesztyűt mint ruhadarabot használtam, nem pedig mint igazságszűrőt. A Törökbecse szépen fejlődött. De már nagyon untam a sok hősködést a karddal. És egy éjszaka Jovanovity Gigóval kártyáztam... a szerencse elpártolt tőlem. Mikor felkeltem a kártyaasztal mellől, akkor már Jovanovity Giga volt a Törökbecse tulajdonosa. Elkártyáztam a hetilapomat! Ebből persze óriási szenzáció keletkezett. (...) De azért továbbra is szerkesztője maradtam a lapnak. Ez egy csomó úrnak nem volt az ínyére, és ezért egy csúnya trükkel kiütöttek a szerkesztői nyeregből (...) Szóval itt álltam mint újság nélküli szerkesztő! De nem sokáig. Egy héttel később már újra volt újságom: a Pecarszki Nyomda már nyomta is a Törökbecse és Vidéke című új lapomat, amelyben folytattam munkásságomat'.
Vékony Náci sokra vitte. Aradon a Függetlenség munkatársa volt, a Délvidék című irodalmi lapot szerkesztette/gondozta, több újságot alapított (Arad Színpad, Diák), dolgozott az Arad és Vidékének, ebben a városban jelent meg a verseskötete 1917-ben Háborús színfoltok címmel. Első munkája azonban nem keltett nagy feltűnést. Torzsa, Újvidéken, Uzdin, Óbecse, Törökbecse, Arad és végül Nagybecskerek, ahol 1919-ben talált otthonra, és ahol valamelyest megnyugodva a Szabad Szó munkatársa volt, majd az első nagybecskereki riportlapnál, a Nagybecskereki Futárnál tevékenykedett. De ezzel még nincs vége Vékony Náci vesszőfutásának. Habár Az Est c. budapesti lap munkatársaként is elfogadták, tudósítója lett a Magyar Távirati Irodának. Valami mindig elűzte az íróasztal mellől. Bökversei és színes írásai sokaknak tetszettek, álnéven is írogatott. 1920-ban letette a tollat, és felcsapott Becsén vendéglősnek, majd Erdélyt vette a nyakába, és ott több lapnál körmölt/gürcölt. 1927-ben visszatért a Bega-parti városba, öt év elmúltával megnősült, egy tanítónőt vett feleségül. Nagy ambícióval szerkesztette a Tükör című riportlapot, de a szabad hangvétel nem nyert általános tetszést, több számát betiltották. A lap utolsó száma 1941 nyarán látott napvilágot...
Németh Ferenc Úri világ Torontálban című kiváló könyvében arról olvashatunk, hogy a Tükör sajátos hangvételű, szókimondó lap volt, egyesek szerint az első nagybecskereki revolverlap. Erről jómagam is sokat hallottam. A háború túlélői nem beszéltek mindig tiszteletteljes hangon a szerkesztő úrról, aki a híreket, pletykákat a kávéházak asztalainál szedte össze. Ezért néhányszor megesett, hogy a szerkesztőség bocsánatot kért az olvasóktól, amiért egy-egy írásban elferdítették az igazságot. Sajtóperek voltak naprenden, mert hát a város ügyes-bajos dolgainak megírását nem lehetett mindig egy ,,elnézést kérünk, hibáztunk' mondattal megúszni.
Majtényi Mihály arról irogatott, hogy Vékony Náci többet érdemel. Verses krónikái irodalmunk részét képezik. A szerkesztőt bensőséges barátság fűzte Csuka Zoltánhoz. Vékony Náci fiatal írókat támogatott, Kelemen Jánost és Kollin Józsefet, Majtényi Mihályt vette védőszárnyai alá. Csuka Zoltán azt írta, hogy humorából tragédiák rejtett szimfóniája hullámzik elő. De minden hiába: a nagy szókincsű poéta, a nagy bohém csak az anekdotákban él tovább, csínytevéseiről gyakrabban mesélnek az öreg nagybecskerekiek, mint érdemeiről...
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..