A magyar kultúra napjáról megemlékezhetünk úgy, hogy unos-untig koptatott frázisokat hajtogatunk. Elmondhatjuk a Szózatot, felcsendülhet a nemzeti himnusz, tiszteleghetünk Kölcsey Ferenc előtt. Ezek a jelképek és gesztusok is megadhatják az ünnep hangulatát, én azonban egy kicsit személyesebb útra indulok ezen a napon. Nem a nagyváros szülöttje vagyok. Sőt még a falu is csak a látóhatáron volt.
Ezért hát ezen a napon előveszem a kissámlit, felállok rá, és leporolom a szekrényen sorakozó könyveket, melyek mérföldkövek voltak az életemben azóta, hogy elsajátítottam az olvasás varázslatos tudományát, vagy még korábban. Első könyveim megsárgult lapjai sok-sok évtizeddel öregebbek lehetnek nálam, előttem számtalan kézen átfutottak. Ott voltak már a nagyszüleim asztalán is téli estéken a petróleumlámpa fényénél. A lapokon rejlő betűk kitekintést nyújtottak, bejárták a világot, elmondtak számtalan történetet, vigaszt nyújtottak, és ha kellett, elszórakoztattak egy unatkozó bakfist. Áramszünetekkel tarkított gyermekkoromban a színes képeket nézegettük, álmodoztunk kastélyokról, királylányokról és csodálatos tündérekről.
Ahogy cseperedtünk, a szekrény tetején és a polcokon lévő könyveket is elértük. Művészi szintre emeltük a lehetetlen helyeken olvass projektumot: paradicsombefőzés idején, aratáskor a kocsik alatt, szalmahordáskor vagy a szénásban, birkalegeltetés közben, a padláson, tanulás helyett, iskolai órán, vizsgák közben, az orvosnál várakozva, útközben… egyszóval bárhol és bármikor.
A papírra vetett szónál mégis szebb az, amit szüleinktől és nagyszüleinktől hallhatunk, a felmenőink történetei, melyek tanulságul szolgálnak a terebélyes fa zöld hajtásainak. Az anekdoták évszázadokkal repítenek vissza a múltba, úgy, mint a szél, ahogy végigzúgott a síkságon, ahol egykoron szélmalom állt, és a dédapám élt, aki még ringatta bölcsőmet. Számtalan ponton összeérnek a történetfonalak, és számtalanszor felmerül a kérdés: kire ütött ez a gyerek? Az íratlan történetek talán még erre is választ adnak, és ezáltal a jelenünk lapjaira helyes szavakat vésünk.
Január 22-ére, a magyar kultúra napjára készülve gondolatban végiglapoztam ezt sok ezer írott/íratlan könyvet, és hálát adok, amiért a régmúlt hagyományainak, értékeinek és emlékeinek szárnyán cseperedhettem fel.