A flamand rendező első filmje óriásit robbant világszerte, hatalmas esélyes lehetett volna akár az Arany Pálmára is Cannes-ban. Egy tizenöt éves transznemű lány, Lara története ez, aki profi balerina szeretne lenni, és még mindig várja a nagy áttörést. Egy prominens tánciskola növendéke, sőt, egy kiváló ösztöndíj birtokosa is. Édesapjával és öccsével él, az édesanya még a szavak szintjén sincs jelen. A tizenéves Lara identitáskeresésével és testi változásaival is küzd, sőt, még az anyaszerepben is teljesítenie kell. Megszállottan igyekszik a legjobb táncos lenni, miközben lelkileg és fizikailag is többször összetörik. Mint egy gyorsvonat, úgy halad minden a megsemmisülés felé. Annak ellenére, hogy Lara látszólag  mindennek ellenáll, tisztában vagyunk vele, hogy nemsokára történni fog valami, ami  megváltoztatja a lány életét.

 A cannes-i bemutatón a közönség állva tapsolt, a nézők fenomenális élményről számoltak be. A karakterábrázolás és Lara fejlődéstörténete szinte tökéletesre sikerült, Dhont pedig arra is odafigyelt, hogy a moziba látogatók se legyenek rezignált szemlélői a lány gyötrelmeinek. Számtalanszor fájdalmas nézni Lara megpróbáltatásait, a kínokat, melyeket átél, leginkább azt az egy jelenetet, amikor gúnyt űznek belőle a mássága miatt. A fájdalom, mely a szemünk előtt lassacskán a felszínre tör, mélyen elzárva lakozik Lara lelkében, a film katarzisa pedig éppen az a momentum, amikor befejeződik az átváltozása, és végül sikerül felülemelkednie  a zavarodottságán és az érzelmi viharain.

A Lány mégis attól zseniális film, hogy a mesteri történetvezetésen kívül a tizenöt éves Victor Polster ifjúkora ellenére élete alakítását nyújtja benne. Biztosak lehetünk benne, hogy világszerte óriási elismerést szerez, és ezután rendszeresen láthatjuk majd nemcsak Európában, hanem minden bizonnyal a tengerentúlon is. Lara apját, Mathias-t Arieh Worthalter játssza. Az apa-lánya kapcsolat külön szerepet kap a filmben, nagyszerű a kémia a két színész közt, a legdrámaibb pillanat mégis a történet végén érkezik, egy világszínvonalú, mesterien megkomponált jelenetben, a lány kétségbeesésének csúcsán. Ami a képeket illeti, Frank van den Eeden elsősorban a táncos jeleneteknél igyekezett a legjobbat nyújtani, közeli felvételek garmadáját vonultatja fel, Lara arcát, lábát és fékezhetetlen szenvedélyét láthatjuk, miközben a néző szíve együtt lüktet a főszereplővel. Valentin Hadjadj zeneszerző sem maradhat ki a dicshimnuszból, az általa alkotott filmzene ugyanis szintén tökéletes, egyszerre van benne remény és reményvesztettség, kárhozat és megváltás. A legnagyobb érdem persze mégis Polsteré, aki hibátlanul, természetesen játszik. Remélem, hogy jó messzire repíti majd ez az alakítás a világhírnév és a szupersztárság felé. Hiába, van olyan, amikor minden sikerül: amikor tökéletes harmóniában működik együtt a színész, a rendező, az operatőr, a vágó és a zeneszerző. A forgatókönyvből csak ezekkel az alkotókkal lehetett ilyen nemzetközi hírnévre érdemes filmet csinálni.