Ugyanabban a térben, különleges párbeszédként, a nemezművészet ősi, organikus világa találkozik a zászló közösségi, identitást hordozó jelképével, és közösen rajzolják meg kultúránk folytonosságát. Közös jellemzőjük, hogy nemcsak a Kárpát-medencében élő magyarokat kötik össze, hanem az anyaországot is a külhoni nemzetrészekkel. Mindkét utazókiállítás Nagy Mari és Vidák István magyarországi nemezművészekhez kapcsolódik. 

Kormányos Gyöngyi, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója a Hagyományok Háza vajdasági hálózata nevében is köszöntötte a megjelenteket, és arról is beszámolt, hogy a nemrégiben megrendezett V. Hungarikum-díj-átadó Gálán a déli harangszó jelöléséért és felterjesztéséért Hungarikum-díjat és köszönő oklevelet érdemelt ki a Vajdasági Magyar Értéktárat gondozó Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, és hozzátette, ez az elismerés az egész vajdasági magyar közösséget illeti.

Vidák István felidézte a vajdasági emlékeit, és megemlítette azokat az embereket, akiket itt ismert meg, többek között Ninkov Kovačev Olgát, Raffai Juditot és Évát, Vrábel Jánost, Mezei Erzsébetet, Fábri Gézát, Túri Emesét és Enikőt, Rúzsa Máriát, Hajnal Jenőt…

— Negyven éve van kapcsolatunk Vajdasággal, és ha ez nem lett volna, szegényebbek lennénk számos történettel, életsorssal, sok-sok tehetséggel és szépséggel. 

Nagy Mari elmondta, 2020 nemcsak a koronavírus-járvány kezdete volt, hanem egy kerek évforduló is.

— Így jött a száz zászló ötlete, amit meghirdettünk a Kárpát-medencében a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával. Készítettünk egy filmet arról, hogyan képzeljük el a zászlókat, vettünk 50 méter selymet, 10 kiló gyapjút, és mivel a közvetlen kapcsolat tilos volt, akik jelentkeztek, azoknak küldtünk selymet és gyapjút, valamint a munka elkészítéséhez szükséges útmutatást. Miután eljutottak hozzánk a zászlók, az első kiállítást 2021-ben rendeztük meg Budapesten, a Hagyományok Házában.

A Noé bárkáján című tárlat a Kárpát-medence meghatározó nemezművészei alkotásait vonultatja fel, betekintést adva a nemezművészet hagyományaiba és kortárs megújulásába. Nagy Mari arra is kitért, miért ez a cím.  Egyrészt a legenda miatt, mely szerint az özönvíz után, amikor már kiürült a bárka, Noé még egyszer körülnézett, és a padlón egy különleges anyagot talált. Az állatok kihullott szőre a nedvesség és a taposás hatására összeállt — ez volt a nemez, a szövés nélkül létrejövő különleges textília.

— Emellett Noé összegyűjtötte azokat a dolgokat, amelyekkel újra lehetett kezdeni az életet, és a jövő érdekében a mai értékőrzőknek is ez a feladatuk. Ha ez a világ teljesen megbolondul, legyenek értékek, melyek az új éledéshez továbbvihetők. 

A tárlatot Valkay Zoltán építész nyitotta meg, aki értekezésének a Noé bárkáján, az ég tükrében címet adta. Rámutatott, számára úgy tűnik, az ember fia és leánya a hagyományban, a kultúrközösségben van és lehet leginkább, legigazabban otthon. Éppen ezért felemelő érzés széttekinteni a kézművesremekek között.

— Az itt látható míves művészeti alkotások nem mások, mint miniatűr, mindenekfelett álló égtakarók. A csak szívvel felérhető Boldogasszonyunk óvó-védő palástjának emberre kicsinyített másai. S mint ilyenek ugyanúgy óvnak, és ugyanolyan reménnyel töltenek el, mint az a szentséges és gyönyörűséges tudat, hogy égi nagyasszony édesanyánk oltalmaz és reménnyel táplál bennünket még további ezer évig.

Az esemény az Anador szép Anna című előadással fejeződött be. A produkciót a tóthfalusi népzenei táborok résztvevőiből alakult zenekar, tanulók és oktatók mutatták be. A fellépők 15 vajdasági településről érkeztek, a művészeti vezetőjük Juhász Gyula. A műsor az emberélet fordulóit járja végig balladarészletekkel, vajdasági népdalokkal és hangszeres darabokkal a születéstől a felnőttkorig. Az anyag gyűjtési helyszínei Horgos, Zenta, Csóka, Magyarcsernye, Magyarszentmihály, Kupuszina és Hertelendyfalva. Az összeállítás 2025 augusztusában készült Tóthfaluban, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet népzenei művésztelepén.

A kiállítások december 8-áig tekinthetők meg Zentán, a kis zsinagógában.