home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Közönséget, közösséget teremteni
LENNERT MÓGER Tímea
2014.02.05.
LXIX. évf. 6. szám
Közönséget, közösséget teremteni

A kupuszinai Molnár József öntevékeny színész, rendező. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség által alapított életműdíjat, Magyar Életfa díjat vett át január 17-én Zentán, a magyar kultúra napja alkalmából tartott központi ünnepségen. A rangos díj kapcsán a műkedvelő színjátszásról, mint közösségi ügyről is beszélgettünk.

Hogyan érintette az elismerés?

— Az első reakcióm a meglepetés volt, a díjátadás és később a falubeliek visszajelzése is megtiszteltetésként ért. A kupuszinai római katolikus egyházközség tanácsának elnöke vagyok, a vasárnapi szentmisén ft. Bunford Vilmos nyilvánosan gratulált a díjhoz, virágot kaptam, szavalat hangzott el, és mindezt volt alkalmam megköszönni a hívek előtt. Torokszorító pillanatok voltak ezek, hiszen a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület vezetőségének köszöntései is meghatottak. A legnagyobb megtiszteltetés számomra, hogy az a közösség ismeri el az érdemeimet, amelyben tevékenykedem.

Az életműdíj legalább negyvenéves munkásságot feltételez. Mióta van a pályán, és honnan Önben a színpad iránti vonzalom?

— Gyerekkoromban rendszeresek fellépett a szabadkai Népszínház társulata a faluban. A Viktória című darab volt rám a legnagyobb hatással, attól kezdve rajongok az operett műfajért. A színpad megszállottjává a hatvanas évek végén váltam. Előbb a néptánccsoport tagja lettem, később szavaltam, és egyfelvonásos jelenetekben szerepeltem. A katonaidő letöltése után kaptam szerepeket többfelvonásos darabokban is. Minden évben elkészült egy nagy színdarab. A nyolcvanas évek végén Sturcz József egykori tanító, amatőr rendező, a mai kupuszinai csoport névadója visszavonulni készült a rendezői munkától. Én vállaltam fel, hogy a segítségével továbbviszem a kupuszinai műkedvelő rendezés hagyományát.

Melyik darab volt az első rendezése, és mely darabok a kedvencei a színjátszás, illetve a rendezés terén?

— A Kolduskisasszony című népszínmű volt az első önálló rendezésem. A színre vitt első operettem a Sárgarigófészek című kedvenc. A Mágnás Miska emlékezetes, több okból is: megrendeztem egyszer a pályám kezdetén, majd huszonöt évvel később ismét. A legutóbbi alkalommal a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszó Találkozó legjobb előadása címet nyerte el, én a legjobb rendezésért járó díjat vihettem haza, és a darabban játszók közül többen díjat kaptak. A Csárdáskirálynő című operett is feledhetetlen számunkra: harminckét alkalommal adtuk elő. Itthon és külföldön is állva tapsolta meg a közönség. Műfajváltás szempontjából érdekes a két musical bemutatása, az Ének az esőben és a Mamma Mia-adaptáció nagy kihívás volt technikailag is.

A színpadi technika, valamint a zenés-táncos koreográfia is része a kupuszinai színjátszásnak.

— Csapatot alkotunk. A technikusokkal és mgr. Dienes László zenei rendezővel, Tót Zsaklina koreográfussal folyamatosan egyeztetünk. Külön-külön mindenki teszi a dolgát, végül egy hónapon át közösek a próbák.

Véleménye szerint mi a küldetése a nyugat-bácskai műkedvelő színjátszásnak?

— A nyugat-bácskai színjátszás küldetése közösséget és közönséget teremteni. Mi, a kupuszinai Sturcz József színjátszó csoporttal mindig a közönség kedvére készítjük az előadást. Több díjazott szereppel és rendezéssel a hátam mögött elmondhatom, hogy fontos a szakma kritikája, ám az igazi kihívás a nagyérdemű tetszését elnyerni. Nálunk a derűs, zenés, táncos darabokat igényli a közönség, és rendezőként odafigyelek erre az igényre. Nem titok, hogy megkezdtük az új darab próbáit: az idei kiválasztott a Marica grófnő című operett. Ismét vannak újoncok a társulatban. Örülök ennek, hisz célom az utánpótlás kinevelése is. Van egy szertartásunk: minden bemutató előtt együtt felsorakozunk a színpadon, és ünnepélyesen megígértetem a társulattal, a fiatalokkal, hogy amennyiben velem történne valami, nem hagyják veszni a csoportot, és a jövőben is lesz magyar színjátszás a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színpadán.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..