Kovács Istenkével a határon
BARLOG Károly
2013.04.24.
LXVIII. évf. 17. szám
Kovács Istenkével a határon

A bennünket körülvevő dolgok csak a hozzánk való, illetőleg más dolgokhoz fűződő viszonyuk által léteznek. Kovács Istenke a barátom, és létének egyetlen bizonyítéka az, hogy én baráti érzelmeket táplálok iránta. Meg aztán, ha nem is létezne, tudok annyit írni róla, kettőnkről, hogy valósággá válna azon nyomban.

A múltkor például… Na, ezt muszáj elmesélnem, mert már mocorog bennem az elbeszélő kisördög! Szóval, ott álltunk Istenkével a szerb—magyar határon, megközelítőleg tizenöt–húsz karton cigivel. Azért írom, hogy megközelítőleg, mert Kovács Istenke ebből a szempontból teljességgel kiszámíthatatlan volt, ugyanis sohasem lehetett tudni, hány karton („stekk”) lapul nála. Valamilyen speciális módszerrel tudta eltüntetni, majd később elővarázsolni a tárgyakat. Sűrűn jártunk egyébként át Magyarba, jól ment a biznisz, a magyarok vitték a koporsószöget, mint a cukrot, aztán meg hadd szívják, az ő egészségük. De csitt!
Szóval, ülünk a buszon a határon, és látom én, hogy valami nagyon nem stimmel a Kovács Istenkével, hogy szörnyen ideges. Ő, aki a nyugalom mély kútja; ha beléje ordítasz is, valami kedves, andante melódiát csörgedez vissza. Persze a magyar vámosoknak azonnal szemet szúrt, hogy a Kovács ideges, hogy remeg a keze-lába, és pislog, mint miskolci kocsonyában a béka. Mondták is neki, hogy legyen szíves lefáradni „komolyabb ellenőrzés végett”. Már a határ előtt is patakzott a veríték Kovács Istenkéről, mivel a szabadkai piacon vásárolt „kifordítom-befordítom” lila-zöld színű Diadora tollkabátját nem volt hajlandó levetni.

Aztán lekerült róla mégis. A vámosok előbb hellyel kínálták, aztán a sarokban álló fogasra mutattak, hogy oda akaszthatja a kabátot. És akkor a Kovácsnak egyből megoldódott a nyelve, mint ipari só alatt a szűz hó.
— Tudják, a haverommal — kezdte —, a Korally Gáborral — aki egyébként az egyetlen pipázó, harmincas vajdasági magyar író — néha áthozunk néhány stëkkel. Nagyjából fedezi az utunkat, és még le is guríthatunk a Búbosban egy-két sört, amíg várjuk a prévozt. És tudják, én még varrtam is magamnak farmeranyagból ilyen kis tasakokat, látják?, és a két tasak közé fonalat applikáltam, hogy át tudjam vetni, mint azokat az idióta kesztyűket, tudják, amit boldogult óvodáskorunkban reánk erőszakoltak a nagymamáink… Ha több időm van elrendezni az árut, akár négy karton füstszűrő nélküli Camelt is el tudok rejteni a tasakokba, de általában Marlborót (pirosat és aranyat, na, meg néha mentolosat is), Ronhillt és ötvenhetest hozok, azt viszik a leginkább. Az említett standard méretű dobozokból azonban sajnos kevesebb, kb. harminc fér el a titoktasakban. De így meg túl nagy lenne a veszteség, az meg azért már, ugye, hogy nézne ki, hogy ingyen hordjuk a dohányt a magyaroknak, nem? Ezért aztán itt-ott felfejtettem a cérnát a kabátomon is, így a tollpihék melege közé tudok még rejteni egy csekélyebb mennyiséget. De ez a manőver semmiféle szempontból nem biztonságos — igazi biztonságot, ha ugyan lehet az ember biztonságban ebben a keserűtakony ízű életben, csakis a tasakok jelentenek. Hogy miért? Egész egyszerű a válasz. A lényeg éppen a fonalban van. Szóval…

Ekkor a vámos — akit egyébként Korally Gábornak hívtak, és az a hír járta róla, hogy ő az egyetlen pipázó, harmincas vajdasági magyar író — megoldotta övének csatját, és a szíjat egy könnyed mozdulattal kihúzta a nadrágjából. A szövet és a bőr csodálatos zenéjének lehetett volna fültanúja ekkor Kovács Istenke, ha nem környékezte volna meg az a fenemód félelmetes gondolat, hogy bizony ő most a szó legszorosabb értelmében meg lesz baszva.
S még mielőtt kezdetét vette volna ez a bizonytalan kimenetelű aktus, a vámos odasúgott kollégájának, hogy menjen és kerítsen elő engem, akinek úti okmányában a következő név áll: Gabor Korali; mellesleg az a hír járja rólam, hogy én vagyok az egyetlen pipázó harmincas vajdasági magyar író.

S hogy a kihallgatószobába toppanék, ott láttam a Kovácsot a sarokban kukoricán térdepelni, s pőre farpofáin szíjjal korbácsolt dadaista képversek (à la JK) éktelenkedtek. Néztem, egyre csak néztem Kovács Istenke pucér hátsóját, a rajta kígyózó ábrákkal — kontinensekre szabdalt kerek-egész világ —, és nem tudtam, egyszerűen képtelen voltam felfedezni a műalkotás mögött az embert. Úgy állt ott, akár egy tökéletes kompozíció, olyan volt, mint egy jól megszerkesztett szonettciklus, a műalkotás realizációjának terében a mesterszonett. Nem láttam Kovács Istenkét többé soha azután, akkor megszűnt létezni számomra a barátom; elszállt ez a hússzagú fikció, ez a pszeudo-lét mindörökre.Megszűntem én is Korally Gábornak lenni. A határőrök időközben felütötték Bori Imre A jugoszláviai magyar irodalom története című könyvét, és ott nyoma sem volt pipázó, harmincas vajdasági magyar írónak. Mellékesen hozzátették, hogy a jugó irodalomtörténet mindössze két pipát dokumentált mind a mai napig; az egyik pipa tulajdonosa Jugoszlávia egykori bangladesi nagykövete, Fehér Kálmán, a másik pipa pedig, megtöltve azúrszín metaforákkal, mára már Jancsó Miklós szájában füstölög.

Önéletrajz
1986. április 8-án születtem Zentán. 2010 februárjában szereztem oklevelet az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén.
Jelenleg a nagy múltú Híd irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat köré csoportosuló fiatal alkotók bázisának, a Híd Körnek vagyok a tagja. Főleg elbeszéléseket írok, de emellett publikálok kritikákat is; irodalmi és nem-irodalmi eszközökkel igyekszem reflektálni az aktuális irodalmi és társadalmi jelenségekre.
Jelenleg Budapesten dolgozom gimnáziumi tanárként. Budapesten és Balatonendréden élek.

 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Művelődési Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..