home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Kosztolányi-napok
2014.04.02.
LXIX. évf. 14. szám
Kosztolányi-napok

Kosztolányi Dezső születésének 129. évfordulója alkalmából pénteken és szombaton megrendezték a Kosztolányi-napokat, a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt rendezvényét, melynek támogatója a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap és Szabadka önkormányzata.

Viták és érvelések

A hagyományos rendezvény keretében immár negyedik alkalommal tartották meg a Kosztolányi-talány vetélkedőt. A szabadkai Városi Könyvtár olvasótermében topolyai és szabadkai középiskolások érveltek és vitatkoztak a Néró, a véres költő című regényről, melynek jeleneteit képregényként is megrajzolták. A központi témán kívül a Kosztolányi-kultusz, a Kosztolányi és a Nyugat, valamint a Kosztolányi-átírások és -hivatkozások tárgykörét járták körbe a diákok. A zsűri soraiban helyet foglalt: Hózsa Éva, a zsűri elnöke, Hicsik Dóra, Mihályi Katalin, Raffai Judit és Virág Gábor.

Első díjban a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium diákjai részesültek: Korhecz Dalma, Budai Ágota, Csőke Márk és Molnár Csongor. Második helyen a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium csapata végzett: Bárány Emma, Csüllög Krisztina, Tikcivki Dóra és Salling Melissza. Őket követték a szintén szabadkai Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola tanulói: Bártol Brigitta, Béres Szinita, Kószó Tünde és Mulic Beáta.

Tudományos tanácskozás

Az évforduló alkalmából irodalmi tanácskozást is rendeztek szombaton 10 órakor a szabadkai Városi Könyvtár olvasótermében. Az előadásokat Kosztolányi-kutatók tartották: Szegedy-Maszák Mihály, Sárközi Éva, Józan Ildikó, Bengi László és Veres András. A tanácskozás végén a részvevők elhelyezték koszorúikat Kosztolányi Dezső szobránál, illetve emléktáblájánál.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..