,,Azzal, hogy Szerbia védi a területi egységét, védi a demokratikus alapelveket, s ezáltal a kosovói albánok jogait is” - jelentette ki a szlovák köztársasági elnök szerb kollégája, Boris Tadić áprilisi szlovákiai látogatása alkalmából, a kosovói helyzet kapcsán.Kosovónál - vagy ahogy egy...
Kosovónál - vagy ahogy egykor nevezték: Rigómezőnél - immáron sokadik alkalommal védenek különböző alapelveket, eddig többnyire sikertelenül. A két legismertebb összecsapásban, 1389-ben és 1448-ban mindannyiszor a ,,szövetségesek” maradtak alul a hódító török hadakkal szemben. Azóta persze sok idő eltelt: béke azóta sincs a Balkánnak ezen a vidékén.
A Balkán egyébként is méltán ,,büszkélkedhet” azzal a kétes dicsőséggel, hogy ,,örök időkre” megszerezte az ,,Európa puskaporos hordója” címet. E terület több évszázadra visszamenőleg is az állandó feszültségek gócpontja volt, nem beszélve a korábbiaknál is több vért és szenvedést hozó huszadik századról... A balkáni konfliktusokat mindazonáltal sohasem lehetett az abban részt vevő országok belügyének tekinteni, hiszen minden eseménynek megvan a nemzetközi összefüggése. Mindez hatványozottan érvényes a kosovói válságra, valamint annak napjainkban is folyó rendezésére, pontosabban a rendezésre tett kísérletekre. Ezek közül is az egyik legígéretesebb az ENSZ főtitkára kosovói különmegbízottjának, Martti Ahtisaari korábbi finn kormányfőnek a tervezete, melyet természetesen számtalan kritika és támadás ért a - benne veszélyes precedenst látó - nemzetállami politikusok részéről. A Kárpát-medencei magyarság többszörösen is érintett ebben a kérdésben. Egyrészt közvetlenül, a délvidéki magyarok sorsát illetően, másrészt pedig a már említett precedensteremtés miatt: egy minden vitán felül álló, az ENSZ áldásával megvalósuló rendezési terv ugyanis - magától értetődően - példaként szolgálhat hasonló természetű problémák orvoslásához. Vagyis a kisebbségi kérdés európai színvonalú rendezéséhez.
Az elmúlt több mint egy esztendőben Szerbiának ,,drámai” fejleményekkel kellett szembenéznie. Ezek közül Montenegró kiválását és annak következményeit, a Hágai Nemzetközi Bíróság előtt lezajlott, Szerbiát genocídiummal vádoló pert és a tavaly februárban megkezdődött bécsi Kosovo-tárgyalásokat emelném ki. Ezen egymástó el nem választható, egymásra komoly hatást gyakorló kérdések. Ilyen körülmények között kellett szembenéznie az ENSZ-től érkező rendezési tervvel, amely - a szerb értelmezés szerint példátlanul, a jogállamiság elveit veszélyeztető módon támadja Szerbia területi integritását, szuverenitását. Csakhogy ennél jóval többről van szó. Szerbiának és a szerbségnek végre szembe kellene néznie azzal a ténnyel, hogy lakosságának egy jelentős része nem szerb. Szembe kellene néznie azzal is, hogy a szerbség bölcsőjének tekintett Kosovo már réges-régen elveszett számukra, a csatát az albánok a demográfiai bombájukkal nyerték meg. Az is világos, hogy ennek beismerése bármely szerb előjelű párt részéről egyenlő lenne az azonnali politikai öngyilkossággal. A probléma mindazonáltal kezdettől fogva túlnőtt Kosovo, sőt Szerbia határán. A dél-szerbiai tartomány jövőbeni jogállása ugyanis nemcsak országos, nem egyszerűen balkáni, hanem kelet-közép európai kérdés is. A széles körű autonómia és a teljes függetlenség szerb, illetve albán törekvései nagy kihatással vannak a térség többi államaira is. Magyar nézőpontból nézve talán éppen ez a legfontosabb tanulság, amire nem ártana jobban odafigyelni. Ha Kosovo az albánok elvárásainak megfelelően függetlenedne, az azt az üzenetet is hordozná, hogy a fegyveres felkelés, ellenállás meghozhatja gyümölcsét, és nem a nemzetközi jog alapelvei - mint például az államok szuverenitása és területi integritásának a megőrzése -, hanem a számbeli fölény határozhatja meg egy terület státusát. Amennyiben viszont Kosovóban széles körű autonómia valósul meg, akkor nem kizárólag a szerbiai kisebbségek hivatkozhatnak a precedens értékű döntésre, hanem a kelet-közép európai etnikumok is követelhetik kisebbségi jogaik kiterjesztését. Az azonban már szinte biztosnak tekinthető, hogy a történelmi jogra való hivatkozás önmagában nem sokat nyom a latban egy területi igény érvényesítésekor. A szerbek történelmi igénye elvitathatatlan, mint ahogy az albánok követelései is. Éppen ezért Kosovóban aligha lehet mindkét fél számára elfogadható megoldást találni. Amire viszont a magyar nemzetstratégáknak oda kellene figyelniük, az az, hogy bárhogy alakul is Kosovo sorsa, a nemzetközi nyomásra megvalósult rendezésből mindenképpen profitálnia kellene a magyar ügynek. Ha például a kosovói különmegbízott elképzelései szerint egy önállóbb Kosovón belül széles körű szerb autonómia valósul meg, akkor evidens, hogy a délvidéki magyarok legalább annyit követelhetnek maguknak (szerbiai kisebbségként), mint amennyi a kosovói szerb kisebbségnek megadatik. Persze, ahogy a régi római mondás tartja: amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek. Sok függ tehát a délvidéki magyar érdekképviseletektől...
Mint már utaltam rá, nemcsak a délvidéki magyarság számára égetően fontos a kosovói rendezésből való ,,profitálás”. Maga Koštunica kormányfő jelentette ki, hogy Szerbia ,,Kosovóért harcolva a nemzetközi igazság és rend lényeges elveiért harcol... Területének elszakíthatatlan részét védve Szerbia talán a demokráciának mint életmódnak és mint világszemléletnek a jövőjét védi”. A szerb értelmezés szerinti igazságról és világszemléletről sokat mesélhetnénk mi itteni magyarok, Trianon óta... Ami viszont most lényeges, hogy senki sem tagadhatja Kosovo ügyének jelentőségét és hatásait. Hasonlóképpen gondolhatták a kisantant egyik államában, Szlovákiában is, mert amint napvilágot látott az Ahtisaari-terv vázlata, máris hevesen tiltakoztak a nemzet ottani őrző-védői. Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke például a tőle megszokott hangnemben jellemezte a tervezetet, ,,egy rakás ganénak” nevezve azt, hozzátéve, hogy ,,a keresztény Európáért a kosovói harcmezőkön elvérzettek ezreinek” meggyalázását jelentené, s azt ,,mi, a szlovák nemzet és szerb testvéreink, mi szláv nemzetek az EU keretében soha nem engedhetjük meg”. Robert Fico szlovák kormányfő is, szinte minden nyilatkozatában következetesen a határmódosítások ellen foglalt állást, a szlovák parlament is elfogadott egy ilyen tartalmú határozatot.
A szerb államfő tavaly júliusban egy másik kisantantbeli országban, Romániában tett látogatása alkalmával lényegében ugyanazokat a frázisokat pufogtatta ottani kollégájának, Traian Basescunak, mint nemrég Gašparovič szlovák elnöknek. A népirtások, háborúk, etnikai tisztogatások, magyarverések ,,hazájának” elnöke szájából meglehetősen hiteltelenül hangzott az, hogy a szerbek ma Kosovóban a szerbek jogain kívül az ,,európai értékeket is védelmezik”. Mindazonáltal Románia is kiállt Szerbia mellett, ami részéről érthető, hiszen ha valamitől, akkor éppen - Erdély kapcsán - egy kosovói precedenstől lehet tartaniuk...