Rajtunk áll, hogy melyik opció realitásait véljük az irányadónak, avagy a szemléltetett alternatívák közül melyiket tudjuk kész tényként kezelni. Válogathatunk a különböző párhuzamos valóságokban.

Némelyek szerint minden a lehető legnagyobb rendben van. Szerintük ennél jobb még sosem volt. Igazolják is ezt a népszerűségi mutatók, valamint a választási eredmények. A megszerzett pozícióikhoz ragaszkodva minden bizonnyal a haladásra is fókuszálnak. Zajlik az élet, beruháznak itt, befektetnek ott, egymás után munkahelyek százait teremtik meg a hazai és a külföldi vállalkozók, vállalatok. Köztársasági, tartományi, önkormányzati, esetleg külföldi pénzekből valósulnak meg évtizedek óta húzódó és régóta áhított infrastrukturális fejlesztések és egyéb invesztíciók.

Mások véleménye szöges ellentétben áll az imént leírtakkal. Szerintük ennél rosszabb már régen volt, nincs ugyanis elegendő munkahely, kevesellik a béreket, elégedetlenek a kommunális szolgáltatásokkal, hiányolják az infrastrukturális fejlesztéseket. A jogállamot szerintük felváltotta a rendőrállam, sőt az autokrácia. Saját realitásukra a többi közt kormányellenes tüntetésekkel és tiltakozó felvonulásokkal próbálják meg ráirányítani a figyelmet.

Mindezzel párhuzamosan bűnnek számít vidámnak és derülátónak lenni egy olyan társadalomban, amely egyszerre elégedett és elégedetlen? A kérdésen túl még a benne foglalt felvetés is vitákat szül. Minden meggyőződés és megközelítés kérdése. A választ pedig mindenki saját magában, illetve céljaiban találhatja meg.

Hamarosan apa leszek, ami örömmel és boldogsággal tölt el. Korábbi döntéseim eredményeként erre itthon kerül sor, a szülőföldön. Vajdaságban, magyarként. Az itthon maradással kapcsolatos kritikákkal és ellenvéleményekkel dacolva mi itt akarunk boldogulni. Döntésünkkel tehát, sokakhoz hasonlóan, bizalmat előlegezünk meg. A politikai állásfoglalás helyett ez csupán a szülői kockázatvállalások latolgatása a párhuzamos valóságok keresztmetszetében. Remélem, gyermekeink és unokáink nem kérnek majd számon érte.