Örökké tart. Vagyis: nem bomlik le. És éppen ez a gond, hiszen ha nem bomlik le, nem alakul át, akkor felhalmozódik, és ha felhalmozódik, akkor elárasztja a Földet, és élhetünk majd egy műanyagszeméthegy tetején. Arról nem is beszélve, hogy a műanyag évekig úszkál a vizekben, majd egy része mikroműanyag formájában az állatokba, a termőföldbe és végül a szervezetünkbe kerül. Becslések szerint évente egy bankkártyányi műanyagot eszünk meg. Ínycsiklandó!

A műanyagmentes július elnevezésű kampányt ezt megakadályozandó hozták létre. A cél az, hogy az átlagember a saját kis életében igyekezzen csökkenteni a mindennapos műanyagszemét mennyiségét, és ezáltal — ha nem is tudja megállítani, de — legalább lassítsa az előtte már emlegetett műanyagszeméthegy kialakulását. Elsőre nagy falatnak tűnhet, hogy hirtelen megszabaduljunk a kényelmes és könnyen hozzáférhető műanyagtól, de kis lépésekkel eredményeket érhetünk el. És ez akkor is jó ötlet, ha a tágabb képet szemlélve rájövünk, a mi kis, vajdasági életünk változásai, változtatásai nem sokat számítanak, ha a milliárdosok magángépekkel repülnek át óceánokat csak azért, hogy egy bizonyos cukrászdában egyenek meg egy bizonyos ízű fagylaltot.

De lássuk, mit is tehetünk, ha mégis úgy döntünk, csatlakozunk ehhez a kihíváshoz, hiszen a július vége még a látóhatáron sincs.

Mivel a legnagyobb gondot az egyszer használatos műanyag okozza, vagyis azok a tárgyak, amelyeket alig néhány percig használunk (szívószál, zacskó, eldobható evőeszköz…), így ha ezeket sikerül kiiktatnunk az életünkből, már nyertünk valamit. Nálunk például évek óta nincs használatban műanyag szívószál, csináltam egy nagybevásárlást fém szívószálakból, és azok most már életünk végéig kitartanak. A műanyag zacskókat ugyanígy igyekszem kerülni, ha csak lehet. Szintén az évek alatt gyülemlett fel számos vászontáska, azokkal járok bevásárolni, vagy ha nem vittem magammal, akkor a boltban veszek papír- vagy pamuttáskát (így gyarapodik a kollekció). Utazáskor mindig van nálam saját evőeszköz, ez már higiéniai okokból is jó döntés, de például egy út menti gyorsétteremben megállva sem kell műanyag villát használni, majd eldobni.

A műanyaghasználatot és a környezetszennyezést jelentősen lehetne mérsékelni például azzal is, ha a különféle reklámkampányok és ünneplések során nem bocsátanának fel a levegőbe több száz lufit, lámpást, akármit. Ha nem újabb és újabb műanyag palackos vizekkel szaladgálnánk az utcán, hanem mindenki a saját kulacsát töltené újra. (Még ha az a kulacs műanyagból is készült esetleg.) Arról az elsőre viccesnek tűnő, ám igazából szomorú vagy szánalmas gyakorlatról pedig a boltok szokhatnának le, hogy a gyümölcsöt, zöldséget és pékárut műanyagba csomagolva árulják.

És akkor elérkeztünk a saját képmutatásomhoz. Amíg a háztartásom nagy részében úgy-ahogy sikerül kiiktatnom az egyszer használatos műanyag termékeket, a telefonomhoz nyúlva már meg is feledkezem a harcos természettudatos énemről. A kínai áruházak csak egy kattintásra vannak, csak egy jobbra húzás, egy leokézás, és már érkezik is Kínából a csilli-villi akármi, ami általában szintén műanyagból készül, jó alaposan műanyagba van csomagolva, és nyilván a gyártása sem kímélte a környezetet. Arról nem is beszélve, hogy a minősége sokszor nem kevés kívánnivalót hagy maga után, vagyis ezzel is csak a szeméthegyet növesztettem. Önök legyenek ennél okosabbak!