Esetleg tudásfelmérő. Vagy záróvizsga. Olyannyira meglepett mindenkit ez a tudásszint megállapítására való, hét tantárgyból összeállított tesztelés, hogy még az elnevezését illetően sem értenek egyet a szülők, a pedagógusok és a diákok. Mindenki másképp hívja, közben a nyolcadikos diákok már jócskán belefáradtak a felkészülésbe. Pedig a java még hátravan...
A hét tantárgy ugyanis mégsem kettő, mint ahogyan azt az előző évtizedekben megszokhattuk: csak anyanyelvből és matematikából vizsgáztak a végzősök. Most azonban hétre nőtt a „tudni illik” tantárgyak száma.
Nem könnyű egy tizenöt éves fiatalnak napi nyolc-kilenc órát az iskolában töltenie, készülnie a felelésekre, az ellenőrzőkre és a dolgozatokra, közben kellőképpen felvérteznie magát tudással az adott hét tantárgyból — egészen az ötödik osztályig visszamenőleg. Nem könnyű a tanároknak sem, akik erejük felett teljesítenek, hogy tanulóikat minél alaposabban felkészítsék a június közepén esedékes „megmérettetésre”. Minden elismerésem az övék, mint ahogyan a szülőké is, akik nap mint nap külön foglalkoznak a gyermekükkel, gyakran a szabadidejük kárára. De minderre szükség van, mert a gyermekeink jövőjéről van szó...
A nagyfiam most töltötte be a 18. életévét. Nem kis előkészülettel járt a születésnap megünneplése. Közben a kisebbikkel a fent említettekhez hasonlóan készülünk minden nap, igyekszünk megoldani a három vaskos példatárban megadott feladatokat. Megy. Meglehetősen jól. Büszke vagyok magunkra, és a nyakamba szakadt feladatok súlya alatt szinte észre sem veszem, hogy közben dolgozom, háztartást vezetek. És ha már vagyok annyira „eszement” (és vagyok!), hogy az én koromban továbbtanulásra adtam a fejem, számolhatok a pontosan e hetekre tehető vizsgaidőszakkal is...
De nem panaszkodom. Büszke vagyok a fiaimra, arra, hogy tanulnak. Arra, hogy akarnak tanulni, elérni valamit az életben. Igyekszem őket ebben a legjobb tudásom szerint támogatni és példát mutatni nekik. Sok szülő pánikszerű rohamot kap, amikor szóba kerül a kis érettségi. Elindul a panaszáradat, pedig ha jobban belegondolunk: nem eszik olyan forrón a kását! Egy elemi iskolát befejezett fiatalnak kell, hogy legyen egy általános tudása. Igen, nekünk ez most szörnyen bonyolultnak tűnik, mert a mi gyermekeink az első generáció, amelyiknek ezen a „rítuson” át kell esnie, és jól teljesítenie. De nem kell kétségbe esni. Sokkal többet tudnak ők, mint ahogyan azt mi, szülők gondoljuk.
