Elmúlt még egy választás. Tíz nappal ezelőtt még alig vártam, hogy végre leírhassam ezeket a sorokat. Most már nemcsak a voksolás eredményét tudjuk, hanem a számok mögött lapuló neveket is ismerjük. Sőt, mire ezek a sorok megjelennek, addigra jó néhány községben megalakul az új összetételű képviselő-testület, létrejönnek a koalíciók. Mivel sok helyen hét-nyolc-kilenc párt, szervezet, csoportosulás került be a vezetőségbe, egyiknek sincs megfelelő számú tanácsnoka a hatalom gyakorlásához. Ezek az egyezkedések, társulások hozzák az újabb meglepetést. Immár a harmadikat. Mert a választások nem egészen a várt papírforma szerint alakultak. Főleg a magyar önkormányzatokban nem. Ezért beszédtéma továbbra is, habár csak szűk körökben, mert azokat, akiken múlott, nem igazán érdekli az eredmény. A tömegek, akik azon a bizonyos két vasárnapon messze elkerülték a szavazóhelyeket, ezzel nyilvánították ki véleményüket. Rosszul tették, de ez mindenkinek az egyéni döntése és felelőssége. A kialakult helyzetért egyébként sem szabad csak a polgárokat hibáztatni. Az ember cselekedetének mindig megvan az oka. Inkább azon kellene elgondolkozni, miért így történt.
Az első, nem túl kellemes meglepetést sokak számára a képviselő-testületekbe bejutott VMSZ-es tanácsnokok rendkívül alacsony száma okozta - egy-két város kivételével: Szabadkán 16, Topolyán 15, Zentán 10, Kishegyesen 9, Magyarkanizsán 7, Csókán 6, Adán és Óbecsén 4-4. Ezt lehet elemezgetni, magyarázgatni, de a lényegen nem sokat változtat. Sőt, még az a kijelentés sem, hogy a VMSZ elégedett a választási eredményekkel. Ha valóban így van, akkor igencsak alábbadta, hiszen a kampány során az illetékesei még nyolc magyar önkormányzatról, polgármesterről nyilatkoztak. A magyaron természetesen azt értették, hogy VMSZ-es. Ezzel szemben lett hat magyar polgármesterünk, közülük négy a VMSZ színeiben. A magyar önkormányzatokkal még cifrább a helyzet. Amikor ezeket a sorokat a gépbe kopogom, egy-kettő kivételével, nem ismerjük a községi szinten megalakult koalíciókat, az azonban már bizonyos, hogy több helyen csak olyan hatalomról beszélhetünk, amely demokratikus és nevében magyar, de szellemiségében semmiképpen sem az.
Zentán egyértelműen VMSZ-ellenes összeesküvésről beszélhettünk egészen az utolsó pillanatig. Már a második forduló előtt kiderült, hogy a Demokrata Párt, a G17 Plusz, a Vajdasági Reformisták és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga szövetséget kötött. Nem is titkolták, hogy azért szánták magukat erre a lépésre, mert elegük van a VMSZ több mint egy évtizede tartó községi uralmából. Hogy ezt a pártra értették-e vagy egyes emberekre, azt nem részletezték. Ez azt jelentette, hogy a Végre együtt Zentáért! (a VMSZ, a VMPM és a KDEM ugyanis még a választások előtt koalícióra lépett) és a Demokratikus polgári tömörülés nevet kapott frakciónak egyaránt 10-10 tanácsnoka van a 29-ből. Talán nem kellett volna az egyeztető tárgyalásokat a második forduló utánra halasztani. Habár a kialakult hangulatot látva a Tisza-parti városban ez sem segített volna. Voltak olyan kósza remények, hogy a két csoport esetleg együtt kíván kormányozni, de a játékot természetesen nem erre élezték ki. Hivatalosan ugyan nem hozták nyilvánosságra, de a községi képviselő-testület alakuló ülése előtt belső körökből megtudtuk, a Demokratikus polgári tömörüléshez csatlakozott a Magyar Polgári Szövetség is a maga öt tanácsnokával. A 10-et és az 5-öt a gyengébb fejszámolók is könnyen összeadhatják, a 15 pedig eggyel több, mint a 29 fele. Vagyis éppen elegendő a döntéshozatalhoz. A közvetlenül megválasztott községi elnök viszont VMSZ-es. Aztán a koalíció valamiért mégsem jöhetett létre, az ülést félbeszakították anélkül, hogy a legérdekesebb részre sor kerülhetett volna. Az újságíróknak természetesen senki sem magyarázkodott, de már mindenki hallott róla, hogy felsőbb utasításra a demokraták fújtak visszavonulót. Sőt, nemcsak Zentán, hanem Csókán is.
Az illetékesek mélyen hallgatnak arról is, mi okból maradhatott alul a tartományi választásokon - nem is kis arányban - az ismert és köztiszteletnek örvendő, a politikai életben már hosszabb ideje jelen lévő orvosprofesszor egy - a sértegetés szándéka nélkül, inkább hozzá viszonyítva - ismeretlen, 43 éves jogásszal szemben.
Ha az optimista énemet hagyom felülkerekedni, akkor nyugodtan leírom, örüljünk annak, hogy Csókán nem a radikálisok győztek. Ez azonban csak a savanyú szőlő szindróma, hiszen tudom, alakulhatott volna másként is. Az új polgármester a Demokrata Párt tagja, legtöbb tanácsnoka - a 25-ből 6 - a VMSZ-nek van, de ott toporog a sarkában a Radikális Párt is a maga öt emberével. Az első fordulóban vezetett a VMSZ-es polgármesterjelölt. Akkor valamivel több mint ötezren voksoltak, másodszorra 4700-an. Nem vagyok a számok embere, kissé bele is gabalyodtam az összehasonlítgatásba, ezért abbahagytam. Az egyértelmű, hogy a második fordulóban Egyházaskéren, Hódegyházán és Padén nyert a VMSZ-es jelölt. Az is bizonyos, hogy a szerb ajkúak részvétele növekedett, a magyaroké csökkent. A legnagyobb vereség azonban Csókán következett be, ahol nyilvánvalóan még a magyarok is a Demokrata Párt szerb jelöltjére voksoltak. Ezt azért merem kijelenteni, mert olyan szavazókörzetekben is diadalmaskodott, ahol szinte csak magyarok élnek. A VMSZ és jelöltje, a többiekkel szemben, eredményeket tud felmutatni a községben az elmúlt időszakban, gondosan kidolgozott programjuk volt a következő négy évre. Tételezzük fel, hogy ezt sokan el sem olvassák, ezért inkább a nemzeti szolidaritásra lehet alapozni, ami ebben az esetben nem működött. Vajon miért? Mi indítja nemzettársainkat arra, hogy a döntő pillanatban ne a saját ,,vérük"-nek szavazzanak bizalmat? Irigység? Ne legyen egy közülünk valónak sokkal jobb, mint nekem? Kishitűség? Elkeseredettség? Most már csak találgatni lehet. Egy ismerősöm azt mondta, Csókán még sokáig az marad a polgármester, akinek az ideje alatt sikerül beindítani a húsgyárat. Igaza van, még akkor is, ha ehhez nem sok köze lesz a községi elnöknek. De ezt kevesen tudják.
Nemcsak Csókán, máshol is a munkanélküliség a legégetőbb, megoldásra váró probléma. Mindenki ennek az orvoslását várja, ami nem lesz könnyű, legyen bárki hatalmon. Már olyat is hallottam, hogy hagyjuk már a művelődési élet emlegetését, néptánccal, énekkarral és hagyományőrzéssel nem lehet kenyeret teremteni a családnak. Én most mégis nagyon aggódom az utóbbi években erőre kapó bánsági magyarságért, ahol nemcsak az egyetlen magyar önkormányzatot és polgármestert vesztettük el, hanem legalább három alpolgármestert is.