A Hagyományok Háza vajdasági hálózata az idén negyedik alkalommal szervezte meg népi kézművestáborát Tóthfaluban, a Kaszap István Kollégiumban. A felnőtteknek meghirdetett, de gyerekbarát rendezvényre több család is együtt érkezett. A program középpontjában a népi mesterségek gyakorlása, az együtt alkotás öröme, a közösségi élmény és a hagyományok tisztelete állt, célja pedig a tudásátadás, a gyakorlati tanulás és az élményszerű alkotás volt. A legkisebbek számára külön gyermekfoglalkozásokat tartottak, ahol a szervezők gyerekbarát környezetről és természetes alapanyagú játékokról gondoskodtak, hogy a kicsik már egészen korán közel kerülhessenek a kézművesség világához. A párhuzamosan zajló népzenei táborban vajdasági muzsikusok fejlődhettek, így akadtak családok, ahol a férj a népzenével, a feleség a kézművességgel foglalkozott, miközben a gyerekek a nyári tábor örömeit élvezték, és erősíthették vajdasági gyökereiket.

Kovács Nádi Karolina kislányával, avagy kézműveskedés anyai ölelésben

Kovács Nádi Karolina, a Hagyományok Háza vajdasági hálózatának munkatársa elmondta, hogy a mostani program három kézművesmesterség köré épült. Az első a viseletkészítés volt, mely során bársonymintázási kísérleteket végeztek, majd viseletkiegészítőket varrtak a mintás bársonyból. A második a kosárfonás, azaz kerek és ovális tároló-, valamint bevásárlókosarak készítése volt különféle fonástechnikákkal. A harmadik pedig a bútorfestés, fűszertartó és más használati tárgyak díszítése a rétfalusi mintakincs feldolgozásával. A kézművesmesterségek tudását nemcsak megőrzik és továbbadják, hanem időnként újra is gondolják, hogy az elkészült tárgyak illeszkedjenek a mai lakás- és öltözködési kultúrába, valamint praktikusak és használhatóak legyenek. Hozzátette, a tábort felnőtteknek hirdették meg, de családokat is vártak, így örültek, hogy 25 állandó résztvevő mellett 6 gyermek is jelen volt. Akadtak, akik csak egy-egy előadáson vettek részt, így összesen mintegy 40-en látogatták a programokat.

A foglalkozások vezetői Magyarországról érkeztek, a szervező érdekességként megemlítette, hogy a legtöbb oktató a Jászságból jött, és könnyen megtalálták velük a közös hangot. Az állandó oktatók közé tartozik Kovács Zoltán kosárfonó népi iparművész, aki már két 60 órás kurzust tartott Vajdaságban, az egyiket Zentán, a másikat Temerinben. Hasonló a helyzet a viseletkészítőkkel is, akik mögött két 120 órás tanfolyam áll. Ügyes, kreatív csoport formálódott belőlük, korábban gyűjtőutakon is jártak Nyugat-Bácskában és Dél-Bánságban, és az elmúlt hét év közös munkája során jelentős tudást halmoztak fel.

A bútorfestés titka a sok gyakorlás és még több türelem, vallja Szabó Andrea

Az oktatók mellett több előadó is közreműködött, a viseletkészítők a bársony mintázásával és nyomásával kísérleteztek, ehhez kapcsolódóan Borbásné Budai Valéria, Donkóné Birkás Tünde és Tajti Erzsébet viseletkészítő népi iparművészek, valamint Erdei T. Lilla etnográfus, csipkeszakértő és Ruppa Emil tanár, gyűjtő tartottak előadásokat. Szó esett arról, hogy a bársony mintázása településenként eltérő volt, a résztvevők pedig több hagyományos technikát is kipróbáltak, illetve modern anyagokkal is kísérleteztek. Mindezt azzal a céllal, hogy a bársony mintázását megfelelő színvonalon elsajátítsák, és a viseletkészítéshez szükséges alapanyagot saját maguk tudják előállítani.

A kosárfonó foglalkozást Kovács Zoltán népi iparművész vezette. Elmondta, hogy a résztvevőket két csoportra osztotta: a kezdőkkel egyszerű, kerek kosarakat hoztak létre, például gyümölcsöskosarat, melyre fokozatosan újabb elemek kerültek. A haladó csoportban üvegfonást tanultak, valamint fedeles zsömlés- vagy kenyereskosarakat és a ’60-as, ’70-es évek jellegzetes, húzott, csipkézett kosarait készítették. Az egyéni igények figyelembevételével mindenki a saját elképzelései szerint dolgozhatott. Mint mondta, a kezdőknek az anyag sajátossága okozta a legtöbb nehézséget, mivel a vessző nem mindig hajlik a kívánt irányba. A haladás tempóját a résztvevők fizikai állapota is befolyásolta: a gyakorlottak kisebb erőkifejtéssel, gyorsabban dolgoztak, míg a kevésbé edzett kéz lassabban haladt.

Kovács Zoltán szerint az üvegfonás már a mesterek próbája

A bútorfestő foglalkozást Szabó Andrea bútorfestő vezette. Az idén az Eszék melletti rétfalusi templom XVIII. század végén készült kazettáinak mintáit dolgozták fel. A résztvevők táblákat és kisebb tárgyakat, fűszertartó polcokat festettek. A táblán lemásolták az eredeti mintát, így ismerkedve meg az arányokkal és a színvilággal, majd ebből merítettek ihletet saját használati tárgyaik díszítéséhez. Az oktató hangsúlyozta, hogy a bútorfestésnél fontos megfigyelni a minta festési módját, hogy lazúros technikával készült-e, ahol az alap jobban átsejlik, vagy tömény színekkel. Hozzátette, a festéshez elengedhetetlen a színek és az arányok tanulmányozása, valamint a motívum alapos megfigyelése és a festési folyamat begyakorlása a kivitelezés előtt.

A tábor szervezője kiemelte, hogy a program a Hagyományok Háza támogatásával valósult meg, de volt hozzájárulási díj is, melynek háromnegyedét alapanyagokra fordították. A bársony és a vessző beszerzése jelentős költség volt. A bútorfestők minőségi festékekkel dolgoztak, így mindenhol a legjobb alapanyagokat használták. Az elkészült tárgyak nagy részét pedig a résztvevők hazavihették.

A kézműves-foglalkozások után esténként közös éneklés, mesemondás és előadások színesítették a programot. Szerdán Tajti Erzsébet, a Jászságból érkezett viseletkészítő mentor a bársonynak a népviseletben való felhasználásáról tartott előadást. Csütörtökön Kinka Mihók Szilvia füvesasszony mutatta be az adott időszakban gyűjthető gyógynövényeket. Péntek este a párhuzamosan zajló népzenei tábor növendékeinek gálaestjét tartották meg, szombat este pedig Nagy Abonyi Szabolcs — Samu mesemondó szórakoztatta a közönséget.

Párhuzamos táborok, közös élmények

Az egyidejűleg megtartott népzenei táborban 25 többéves tapasztalattal bíró népi énekes, tamburás, citerás és vonós muzsikus dolgozott együtt. A Csoóri Sándor Alap támogatásával megvalósuló továbbképzés az emberélet fordulóihoz kapcsolódó népdalok feldolgozására épült, melyekből a résztvevők egy alkalmi műsort állítottak össze.

Juhász Gyula, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet népzenei munkatársa és a Juhász zenekar tagja elmondta, hogy a tóthfalusi népzenei táborok immár harmincéves múltra tekintenek vissza, és a mostani oktatók közül sokan maguk is itt kezdték pályájukat. Körülbelül nyolc éve indult újra a táborok szervezése. Nyáron a Juhász zenekarral közösen rendezik meg a Juhász Népzenei Tábort, télen pedig a VMMI szervezi a Durmoló nevű tábort. Most a két táborból a haladó, visszatérő résztvevőket hívták meg. Juhász Gyula hangsúlyozta, hogy ezeknek a táboroknak köszönhetően számos gyerekzenekar alakult meg. A tizenhárom-tizennégy éves korosztály már képes együtt muzsikálni, és év közben rendszeresen is találkoznak a tanítványokkal, a tábor pedig fontos kiegészítője ennek a munkának. Rámutatott, hogy az idén először zajlott párhuzamosan a kézműves- és a népzenei tábor, ami rendkívül jól működött, hiszen a résztvevők kölcsönösen látogatták egymás esti programjait és előadásait.

Képek: A szerző és Kovács Nádi Karolina felvételei