home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Két produkcióból három
(—)
2013.04.30.
LXVIII. évf. 18. szám
Két produkcióból három

A Szegedi Szabadtéri Játékok legújabb hírei — Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója sajtótájékoztatón bejelentette: az Armel Produkció és Sajtóiroda lemondta az augusztus 9-ére és 10-ére meghirdetett Kung-fu legenda című táncprodukciót. Az érdeklődők egy New York-i turnéprodukciót nézhetnek meg helyette, Gershwin Porgy és Bess című operáját.

A Verdi—Wagner Operagála beékelődik az Ajándékkoncert műsorába, július 13-án pedig Az operaház fantomja kerül színpadra.

A New York-i vendégjáték az amerikai Living Arts Inc. produceriroda előadása, és igazi kuriózum, hiszen egyrészt hazánkban ez az első bemutató, mely a szerző eredeti elképzelése szerint kerül színre. George Gershwin kimondott kérése ugyanis, hogy az opera karaktereit fekete bőrű művészek játsszák. Másrészt Európában nem adják elő rendszeresen a darabot, hiszen rendkívül nehéz megszerezni az előadás játszási jogait. Magyarországon ezt az operát legutóbb a 70-es években láthatta a közönség, a Szegedi Szabadtérin pedig egy alkalommal, 1973-ban. Érdekesség még, hogy az amerikai előadásban a Szegedi Szimfonikus Zenekar is fellép, és a szcenikai megvalósításban is szorosan együttműködik a fesztivál a társulattal — erősítve mindezzel a bemutató koprodukciós jellegét. A darabot több mint ezerszer játszották 5 földrész 17 országában, több mint másfél millió néző előtt.

Július 13-án a nézők a Madách Színház vendégjátékát, Az operaház fantomját láthatják, amely musicalkoncert-változatban kerül színpadra. A rendező Szirtes Tamás, a főszerepekben Sasvári Sándor, Fonyó Barbara és Bot Gábor mutatkozik be.
Az Operagálát az Ajándékkoncert keretében tartják meg július 31-én. Az est során Verdi és Wagner műveit játsszák a szegedi szimfonikusok. A produkció sztárjai Tokody Ilona és Temesi Mária lesznek. 
Az Újszegedi PORT.hu Színpad idei műsoráról is rövid tájékoztatást tartott az új menedzsment. A ligetben a Szolnoki Szigligeti Színház vendégjátékát, az Egy bolond százat csinál című „zenés bolondság”-ot láthatják a nézők július 19-én és 20-án. A darabban Jean, a lakáj szerepe Balázs Péter igazgató jutalomjátéka — emellett pedig az ő rendezése is. A szereplők között van az egykori, kedvelt szegedi színész, Járai Máté is, aki az előadás bonyodalmát okozó kettős szerepben szórakoztatja a közönséget.

Az újszegedi színpad műsorán természetesen az évek óta rendkívül népszerű Szegedixie Gála is megtalálható, illetve két befogadott produkció, a szokásos Nótaest és egy Carl Orff: Carmina Burana-koncert.

A menedzsment rugalmasan kezeli a jegyvásárlókat érintő kérdéseket. A Kung-fu legendára megváltott jegyek érvényesek a Porgy és Bessre, vagy a jegy vásárlásának helyszínén visszaválthatók. A Verdi—Wagner Opera-
gálára megváltott belépők Az operaház fantomja musicalkoncertre érvényesek. Továbbá ugyanezek a jegyek az Ajándékkoncert azonos helyeire is érvényesek — ezáltal a jegyvásárlók két produkciót tekinthetnek meg egy tikettel. A jegyekkel kapcsolatos ügyintézés április 18-ától az adott előadások kezdetéig lehetséges. Részletes tájékoztatás a www.szegediszabadteri.hu weboldalon található.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..