Tábla a falu szélén Szabó Attila fotója

Kavillónak pontosan 223 lakosa van - állítja Tóth László, akit a faluban és szélesebb körben mindenki csak Gajber Lászlóként ismer. Azt mondja, nem nehéz összeszámolni, néha, amikor nem tud aludni, sorra veszi a kis településen élőket. Tavaly tíz temetés volt, és csak egy újszülött, ami nagyon szomorú tény, de beszélgetőtársam velem együtt azt is tudja, hogy ez a sajnálatos jelenség az egész Vajdaságra érvényes. Hogy vidámabb témákra is sort kerítsünk, megkérdezem, lakodalom volt-e. Az még akad évente egy vagy kettő, és nagy eseménynek számít, hiszen olyankor a lakosság háromnegyed része hivatalos. Ilyen kis közösségben majdnem mindenki rokon, szomszéd vagy jó barát.
A másik fontos történés a falu életében természetesen a Tanyaszínház. Amikor a társulat hetekig itt készül, akkor az említett 223 is jóval több, hogy a bemutatóra érkező több száz vendégről se feledkezzünk meg. Kavilló neve egyébként is a Tanyaszínház miatt vált elsősorban ismertté, és ha többször nem is, de évente egyszer biztosan szerepel a sajtóban. Ezzel kapcsolatban meghallgatunk egy történetet.
- Egyszer Pesten, Földi László baráti körében megkérdezték tőlem, hova valósi vagyok. Azt válaszoltam, hogy topolyai. A jelenlévőknek persze fogalmuk sem volt róla, hogy a Vajdaságon belül merre található ez a város. Akkor pontosítottam. Mondtam, hogy nem is egészen topolyai, hanem abban a községben van egy kis falu, Kavilló, onnan jöttem. Kiderült, Kavillóról tudnak, a művésztársaságban, a színészi körökben már hallottak róla. Ezen azonban nem is kell csodálkozni, hiszen Kavilló Kovács Frigyes és Soltis Lajos szülőfaluja.
Megtudom, az egész falu örül annak, hogy a Tanyaszínház visszajött hozzájuk. Kicsit mindenkinek fájt, amikor elvitték, de megértették az okokat. Mégis úgy gondolják, sokkal inkább itt a helyük, mint máshol.
- Vettek egy házat, éppen az enyémet - folytatja Tóth László. - Jó ez így, mert a családi fészket nem szívesen adtam volna el akárkinek. Itt nehéz a házakat értékesíteni, de nekem véletlenül volt egy másik vevőm is, aki valamennyivel többet kínált, mégse vele kötöttem üzletet. A foglalót már elkaptam, remélem, a többi pénzt is sikerül összeszedniük. Őszintén támogatom őket ebben, és elsősorban nem azért, mert rólam van szó. Kellenek a falunak, mert innen már sok ember elveszett. De arra is büszkék vagyunk, hogy két színészt adtunk, nem is akármilyet. Ja, és Lajkó Nándorról se szabad megfeledkezni, aki szintén nagyon tehetséges matematikus.
Óvoda és iskola nélkül
Kavilló földművesfalu. Régebben sokan bejártak a község központjába, Topolyára dolgozni, de a vállalatok bezárásával, leépítésével szinte mindenki visszatért az ősei foglalkozásához. Egykor rákaptak a jobb életre, de most minden rosszul megy. Az árak alacsonyak, a termelők sohasem tudják, mikor kapják meg a pénzüket. De azért csinálják. Mert nincs más. Persze, ez csak azokra vonatkozik, akik maradtak, mert jó néhányan külföldön vagy más vidékeken keresték a boldogulást. A falubúcsú Szent Antal napjához legközelebb eső vasárnapon van. Ilyenkor, valamint húsvétra, karácsonyra, mindenszentekre hazajönnek azok, akik a környékre sodródtak, a határokon túl élők viszont gyakran azzal indokolják a távolmaradásukat, hogy drága a benzin.
A kis településnek új játszótere van. Rákérdeztem: van-e, aki használja? Tóth László bólogat, esténként 7-8 gyermek is szaladgál a hinták környékén, ami a falu viszonylatában elég sok. Különösen, ha tudjuk, hogy helyben sem iskola, sem óvoda nincs. A legkisebbek Pobedára járnak, a valamikor virágzó mezőgazdasági birtok a helyi közösség központja, hozzá tartozik Kavilló és Svetiæevo is. A négyosztályos iskolát 1970-ben szüntették meg, a diákok Gunarasra ingáznak.
- Amikor én koptattam az iskolapadot - emlékezik vissza a beszélgetőtársam -, itt a faluban még megvolt a négy osztály, utána Gunarasra kellett mennünk. A Pobedáig gyalogoltunk, onnan autóbusszal utaztunk. Egyszer nagy havazás volt, nem jött a busz, de úgy gondoltuk, ha már addig eljutottunk, akkor a hátralévő úttal is megbirkózunk. Elgyalogoltunk egészen a gunarasi iskoláig. A dologban az volt a különleges, hogy az ottaniak, de még az igazgatónő sem merészkedett ki abban az időben, csak a kavillói tanulók érkeztek meg. Lajkó Nándor, Soltis Lajos, Soltis Gyula, Kovács Frigyes, jómagam, mindannyian abba az iskolába jártunk. Mindegyikünkből lett valaki, pedig sokan azt tartják, hogy meg kell szüntetni a falusi iskolákat, mert nem nyújtanak megfelelő képzést.
A falun átvezető keskeny, három méter széles betonúton viszonylag nagy a forgalom, amin nem kell csodálkozni, hiszen Kavilló két község, Ada és Topolya közé szorult. Aki nem akar Becse vagy Zenta felé kerülni, az mind itt halad át. Valamikor ez vármegyei út volt, postakocsi járt rajta. A nevének eredetére is több magyarázat létezik. Az egyik szerint még a török idők előtt volt itt egy falu, amely az úgynevezett Kétfülű pusztán épült. Jöttek a törökök, akik ezt nem tudták kimondani. Az ő tolmácsolásukban ,,kétfila” lett, ami hangzásban már elég közel áll a mai Kavillóhoz. Kovács Frigyes viszont kiderítette, hogy Magyarország bizonyos vidékein, ha valamit nem találnak, akkor arra azt mondják, ,,kavillóban maradt”.
Tóth László a falujának szólásait is gyűjti, már van belőle vagy száz darab, egy kis kötet kiadásán is gondolkozik. Ilyen például a ,,Kicsippent, mint Bugyiné Úr napján". Létezett egy Bugyi nevezetű nagyon szegény család. Az asszonynak csak egy ruhája volt. Mivel Úr napján ünneplőbe szokás öltözni, azt az egy göncét kifordította, és úgy öltötte magára. A többi asszony persze észrevette, és mondták is neki: Bözse néni, de kicsippent! Ő meg büszkén válaszolta, hogy mégiscsak Úr napja van. Még ma is emlegetik, ha valakit szokatlan gúnyában látnak, hogy, no, ez is kicsippent, mint Bugyiné Úr napján.
Tóth, vagy közismertebb nevén Gajber Lászlóval még megbeszéljük, hogy ilyen hőségben csak pálinkát érdemes inni, mert attól nem lesz szomjas az ember. Aztán elköszönünk.