home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Két árulás
Németh István
2007.11.07.
LXII. évf. 45. szám

Amíg az ötvenhatos évforduló előestéjén a gálaműsort néztem és a vezérszónokot hallgattam - mert kettő volt, az egyik, miként mindenki láthatta, hallhatta, aki csak bekapcsolta a tévékészüléket, a kormányfő, a másik egy ötvenhatos -, az volt az érzésem, hogy már megint, mint annyiszor már, megismétl...

Amíg az ötvenhatos évforduló előestéjén a gálaműsort néztem és a vezérszónokot hallgattam - mert kettő volt, az egyik, miként mindenki láthatta, hallhatta, aki csak bekapcsolta a tévékészüléket, a kormányfő, a másik egy ötvenhatos -, az volt az érzésem, hogy már megint, mint annyiszor már, megismétlődik a történelem. Az ötvenhetes május elsejéről készült fölvételek jutottak ugyanis eszembe, a hatalmas, éljenző tömeggel a Dózsa György úton s Kádár Jánossal a szónoki emelvényen, aki kigombolt ingujjal, hadonászva lelkesítette a felvonulókat. Október huszonharmadika és május elseje között alig fél esztendő múlott el, mégis minden az ellenkezőjére fordult. Ha a kétezer évvel ezelőtti fordulatot vesszük figyelembe, ez a 20. századi fél év hosszúnak tűnhet, mégis hihetetlenül rövidnek ahhoz, hogy mi történt Budapesten 56 október huszonharmadikán s ugyanott, ugyanabban a városban, ugyanazon tömeggel 57 május elsején. A szent ügyért a vérüket adókból reggelre megfutamodók, gyáva árulók lettek? Mintha a budapesti Operaházban is ez történt volna 2007. október 28-án. A közönség most nem Kádár Jánost hallgatta és éltette; nem éltetett senkit, a beszéd után csupán egy mérsékelt, udvarias taps ,,zúgott' fel. Az ünnepi főszónok ennél többet nem is érdemelt. A másik se, aki megköszönte a jelenlegi, ahogyan mondta: a szocialista kormánynak, hogy fölépítette az ötvenhatos emlékművet, miközben még viccelődött is: a kommunista pártnak csak azért nem lett tagja, mert a toborzás idején éppen börtönben ült, a nyilas pártnak meg azért nem, mert akkor még meg se született. Ennyi. S mégse tudtam szabadulni a párhuzamtól, sőt az egyenlőségjeltől, amit a két esemény közé helyeztem. Mert valahogy mind a kettő valahol nagyon mélyen összefüggött egymással, mind a kettő az ÁRULÁS jegyében történt. A látszat ellenére is annak. Hiába emlegette a főszónok a demokráciát, amikor az ország s talán még az Operaház díszvendégei, az alaposan megválogatott meghívottak szívét is a félelem, az aggodalom töltötte el. Pedig ott, ahol a félelem az úr, nincs demokrácia, szokták mondogatni. S legjobban talán épp az ünnepi szónok félt. Hiszen aligha az ország sorsát, mint inkább a sajátját, a hatalmát féltette akkor, amikor a fővárosba rendelte a rendőrség zömét, kitakaríttatta az Operaház környékét, ahonnan az ünnepség után, tudta meg később az ország, különleges járművel csempészték ki, szállították haza a fullajtárjai. åt, aki előtte még a merészségről, a bátorságról szónokolt. Az igazság kimondásának a szükségességéről. å, aki nemrég még saját bevallása szerint is hazudott. Igaz, ennek a bevallásához bátorság kellett, mondta ő. Egy fél mondat erejéig szót ejtett még rólunk, határon túliakról is. Akiket nemrég úgy ütött arcon, ahogyan magyar kormányfő még soha. És azt a szót is kiejtette a száján, hogy nemzet. Meg azt is, hogy haza. De vajon árulással, hazugsággal lehetséges-e határon túli ,,testvéreket', nemzetet, hazát támogatni, szeretni? Az ünnepi vezérszónokkal kapcsolatban ilyen kérdéseket föltenni se volna szabad. Vele kapcsolatban a történtek után nem lehetnek kételyeink. å maga oszlatott el önmagáról minden effélét. Félreérthetetlenül azonos önmagával. A hazugságaival. Az operaházi ünnepi műsor ezért nem vált ünneppé, ezért nem volt hiteles. A színpad hátterében a kivetítőn nem az októberi forradalom jeleneteit kellett volna felvillantani, hanem teljes egészében az 57-es május elseji díszfelvonulást a Dózsa György úton, amit az akkori árulóknak, árulókkal, rendeztek meg, Kádár Jánossal az élen. Így lett volna ez az operaházi ,,ünnepség' teljes, kerek, őszinte és hiteles. Ahogy viszont megesett, számomra nagyon szomorú volt. Rajtam kívül talán másokat se lelkesített fel túlságosan.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..