home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Kanyarójárvány fenyeget Szerbiában
Markovics Annamária
2023.01.25.
LXXVIII. évf. 4. szám
Kanyarójárvány fenyeget Szerbiában

Terjed a kanyaró Szerbiában, sőt járvány fenyeget, a szakértők szerint pedig ennek oka, hogy a szükséges 95 helyett csak 80 százalék körüli az átoltottság. Egyre több a vakcinát ellenző szülő, ami egészségügyi vészhelyzethez vezethet az országban.

A szerb orvosok szerint két ok miatt alacsony az átoltottság az országban. Egyrészt egyre több úgynevezett antivaxer, vagyis oltásellenes ember van, másrészt pedig mivel szerbül a kanyaró neve male boginje, sokan összekeverik a bárányhimlővel (ovčije boginje), és úgy gondolják, azon úgyis át kell esniük a gyerekeknek, nincs szükség vakcinára.

Az oltásellenesség évek óta gondot okoz Szerbia számára, ám a koronavírus-járvánnyal összefüggésben egyre többen kezdték ellenezni az oltóanyagok beadását. Összeesküvés-elméletek terjednek az interneten, sokan pedig inkább hisznek az ismert embereknek, mint a szakembereknek. Vagyis — Szerbiára vonatkozóan — többen gondolják úgy, hogy Novak Đokovićnak igaza volt, amikor nemet mondott a vakcinára, és Jelena Karleuša sem beszél hiábavalóságokat, amikor azt híreszteli, hogy az MMR-oltás autizmust okoz. Arra már viszonylag kevesen fordítanak figyelmet, hogy az énekesnő ellen bírósági eljárás is indult éppen azért, mert arra buzdította a szülőket, hogy ne oltassák be gyerekeiket, ahogy azt sem „veszik észre”, hogy Jelena Karleuša nem sokat késlekedett, amikor fel kellett venni a koronavírus elleni védőoltást.

Az oltásellenesek gyakran azt kérik számon, hogy miért kötelezőek az oltások Szerbiában, hiszen vannak olyan államok, ahol nincs ilyen kötelezettség. Ilyenkor általában a skandináv országok neve merül fel. Arra megint csak nem fordítanak figyelmet a bírálatot megfogalmazók, hogy a skandináv országokban valóban nem kötelezőek az oltások, az átoltottság mégis eléri, sőt meghaladja a 95 százalékot, mégpedig azért, mert annak ellenére, hogy nem kötelező beoltatni a gyerekeket, a lelkiismeretes szülők ezt megteszik.

Az Egészségügyi Világszervezet nemrégiben arra figyelmeztetett, hogy világszerte több tízmillió gyerek kerülhet veszélybe, mert a koronavírus-világjárvány miatt sokkal kevesebben kapták meg a
kanyaró elleni oltást az elmúlt három évben, mint korábban. Szerbiában elérhetőek az oltások, ám mégsem használják fel őket. Az országban a kétévesnél fiatalabb gyermekek körében mindössze 71 százalékos, míg az óvodás gyermekeknél 85 százalékos a beoltottak aránya.

Szerbiában 2017—2018-ban már volt egy nagyobb kanyarójárvány, akkor 15-en vesztették életüket, és mintegy 5800-an fertőződtek meg. A szakértők szerint most hasonló helyzet várható.

A Batut Közegészségügyi Intézet jelentése szerint január közepén egy hét alatt 6 új esetet regisztráltak. Az intézmény azt is hangsúlyozta, hogy a kutatások kimutatták: azon gyerekek 99 százalékánál, akik megkapták a kanyaró, a mumpsz és a rózsahimlő elleni MMR oltás mindkét adagját, megfelelő ellenálló képesség alakul ki. A védelem egész életre szól.

A kanyaró egyébként cseppfertőzéssel terjed, és a legfertőzőbb a kiütések megjelenését megelőző 2—4 napban és a kiütések megjelenését követő 4 napon belül. A betegség, mely lázzal, gyengeséggel, könnyezéssel, köhögéssel és orrfolyással társul, az év bármely szakában megjelenhet, de gyakoribb télen és kora tavasszal. A kór súlyosabb formája leggyakrabban az ötévesnél fiatalabb és a húszévesnél idősebb (korábban nem fertőzött és nem beoltott) személyeknél jelenik meg, az alultápláltság, az A-vitamin hiánya, illetve a legyengült immunrendszer pedig még inkább hozzájárulhat a betegség súlyosbodásához. A regisztrált esetek 30 százalékában léphet fel valamilyen komplikáció, például fülgyulladás, hasmenés és kiszáradás, tüdőgyulladás, de akár vakság, illetve agyvelő- és agyhártyagyulladás is.

Visszatérve Skandináviára, ott valóban nem kötelező a védőoltás, nem kérnek róla igazolást az óvodába vagy az iskolába való iratkozáskor, és nem sújtja pénzbüntetés azokat a szülőket, akik elmulasztják, arról pedig szó sincs, hogy elvennék a gyereket a gondatlan szülőtől. Mindezek ellenére is majdnem 100 százalékos az átoltottság. A felsorolt dolgok Szerbiában viszont érvényben vannak, a beoltottak aránya mégis csak 85 százalék körüli. Hol a hiba?

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..