Mindössze tíz-egynéhány éve van jelen a pályán a 76-ban, Szegváron született Grecsó Krisztián, de már számos rangos irodalmi díjat (a többi között Déry Tibor-, Faludy-, József Attila-díjat) és példátlan népszerűséget szerzett, könyveit több nyelvre lefordították, ma ő az Élet és Irodalom irodalmi szerkesztője, előtte a Nők Lapjának vezető szerkesztője, tárcaírója volt, sokféle műfajban kipróbálta már tehetségét, de leginkább a regényirodalomban jeleskedett. A napokban Palicson járt, legújabb könyvét, a Mellettem elférsz című regényét mutatta be az olvasóknak, ebből az alkalomból készült az alábbi beszélgetés.
* Nagyon megkapott, amit emberi és írói hazatalálásáról mondott az irodalmi délutánon. Arról, mennyire fontos az ember számára, hogy megtalálja a középpontját, hogy egyensúlyba kerüljön önmagával, s ne tévelyegjen tovább. Ön szerint az identitáskutatást, az identitástudat kialakítását a családban és az irodalmi hagyományban kell keresni. Hosszú út vezetett a magára találáshoz?
- Én kamaszként sokáig nem tudtam azonosulni a családom paraszti és vasutas hagyományával, igyekeztem megtagadni azt, ami az enyém volt. Úgy éreztem, semmit sem tudok használni abból, amit a szüleimtől örököltem. Mire fölfedeztem, milyen értékes útravalót kaptam, már két könyvem megjelent. A divatos irányzatok nekem nem segítettek, távútra vittek, nem vettem észre, hogy amit otthonról hozok, az az én világom, hogy hozzám Mikszáth anekdotázó, könnyed stílusa és Móricz szenvedélyessége áll közel. S amíg az ember nem tudja, mi az övé, addig el van veszve, addig nem lehet hiteles, nem tudja megszólítani az olvasót...
* S hogyan lehet hiteles egy író?
- A hiteles történeteket a karakterek hordozzák magukban, szinte mesélik maguktól. És ez persze fordítva is így van: egy jó történet beszédesebben rajzol meg egy karaktert, és beszédesebben fejt föl minden helyzetet is, mint mondjuk, egy narratív analízis.
* Az első és a legutóbbi könyve között tíz év telt el. Változott-e ez alatt az idő alatt az irodalom-felfogása?
- Rengeteget változott. Korábban nem úgy számoltam én az irodalommal mint komoly kommunikációval. Márpedig az irodalom lényegében mégiscsak úgy működik, hogy amíg nincs olvasója egy szövegnek, addig sajnos nem is létezik. És ezzel nem arra akarok utalni, hogy mindenáron az olvasó kegyét kell keresni, mert azt én sem állhatom mint olvasó, de a szöveg megszólító gesztus, nem hozzám beszél, nem én könnyebbülök meg, amiért leírtam. És bizonygatni sem akarok már semmit, a művészkedést elhagytam. A Pletykaanyuban, az első kötettemben - a 12 novellával, a 12 írói stílussal - mindenáron azt akartam bizonyítani, hogy én nagyon tudok írni. Most nem akarok bizonyítani semmit. Jó történeteket akarok mesélni. És ez azért óriási különbség.
* Baj lenne az olvasó kegyét keresni?
- Igen, szerintem baj, ez nem udvarlás, kommunikáció.
Én mint olvasó impulzusokat várok, lendületet, mániát, őrületet, száguldást, életszagot. Nem azt, hogy megszolgálják a könyv vételárát, és odahajoljanak hozzám.
* S mért éppen Móricz Zsigmond az, aki az utóbbi időben a legközelebb áll magához?
- Móricz-rajongó vagyok. Elképesztően izgalmas figura mint karakter is és mint prózaíró is. Nagyon érti és érzi az életet, nagyon tudja, hogyan adagoljon... Saját bevallása szerint is ő olyan író, aki folyton karakterminták alapján dolgozott. Vagyis például ,,gyűjtötte'' a nőket ahhoz, hogy a nőkről tudjon írni. S ezek a nők ott vannak valóban hús-vér személyekként a műveiben, a valóság- és fikciójátékban, akárcsak a naplójában is.
* Grecsó Krisztián milyennek látja a kortárs magyar irodalmat?
- Nagyon gazdag, izgalmas, egyetlen más művészeti ág sem képviseli olyan jól az országot a világban, mint a magyar irodalom - messze az élmezőnyben foglal helyet. Vannak világsztárjaink, s ez nagy szó, ha az ország népességszámához vagy a magyar nyelvterülethez viszonyítunk.
* Azt mondta az olvasókkal beszélgetve, hogy nagyon jónak tartja a magyarság sokszínűségét. A vajdasági ,,színek'' közül mit emelne ki?
- Én rajongva tekintek Tolnai Ottóra, s nagy izgalommal várom az új regényének megjelenését. Több részletet közöltem már belőle az Élet és Irodalomban. Tolnai mindig érzi, mi van a levegőben. A Nyugatra szakadt, s onnan hazajáró, a háborús sérüléseit feldolgozni nem tudó, az anyanyelvét részben elfelejtő, s újratanuló generációt rajzolja meg ebben. Mint ahogy egy jó zene is azért lesz sláger, mert egy egész korszak életérzését tudja visszaadni, ő is ráérez erre. Ilyen szempontból Tolnai nekem egy nagy ikon volt mindig. Úgy is mondhatnám, hogy egy édes őrült...
* Más vajdasági magyar irodalmárok munkásságát követi-e?
- Mirnics Gyula, Virág Gábor, Szerbhorváth György, Szakmány György, csak így hirtelen, bocsánat, ha kimaradt valaki, velük együtt tanultam a szegedi egyetemen, őket ismerem, a fiatalabbakat nemigen, de látom és hallom Mikola Gyöngyikétől, hogy az Ex Symposion továbbra is még mindig előbb van egy lépéssel, mint mi Magyarországon. Számomra érthetetlen, hogy a virágzó Jugoszlávia szétesése után most is hogy van lehetőség egy ilyen színvonalas, vizuálisan is tetszetős lapnak a megjelentetésére. És jövök most is a Dombos-fesztre...
* És hogyan fogadja azt a kijelentést, hogy ,,az utóbbi időben divat Grecsót olvasni?
- Ezt örömmel hallom, bárcsak így lenne. Az olvasók elismerése mindig nagy biztatás számomra. Figyelni kell egymásra. Fontos, hogy találkozzunk!
* További sok jó könyvet, sok sikert!