home 2024. április 22., Csilla napja
Online előfizetés
Jelen-darabok
NAGY FARKAS DUDÁS Erika
2005.02.09.
LX. évf. 6. szám

Lefelé botladozom a homályban, jó lenne nem hasra esni, amíg a színpadhoz érek. A felfelé vezető lépcsőkön már remeg a lábam az igyekezettől. Arra gondolok, az öltözékem nem az alkalomhoz illő, közben az orromban rögzül egy jellegzetes, az alkalomhoz viszont túl erős parfüm illata. Egy pillantás még...

Lefelé botladozom a homályban, jó lenne nem hasra esni, amíg a színpadhoz érek. A felfelé vezető lépcsőkön már remeg a lábam az igyekezettől. Arra gondolok, az öltözékem nem az alkalomhoz illő, közben az orromban rögzül egy jellegzetes, az alkalomhoz viszont túl erős parfüm illata. Egy pillantás még a közönség felé, gonoszkodó tekintet valakinek. Gyarló az ember, no. Elkapta a fotós, épp azt a pillantást. A fotót visszanézve van min gondolkodnom. Minden mulandó, a harag is, a hiúság is, a siker is. Akkor mi végre minden? Hogy ki vagyok, jelzik a gratulálók, érnek kellemes meglepetések.
*
Hazafelé mindig egy Csehov-elbeszélés jut eszembe: a falu határából, még fentről látszik a völgybe szorult falu, közepén a templomtoronnyal. Nyári hajnalokon párában bújnak meg a házak, télen azonban súlyos füst nehezedik rájuk, felérve egészen a templom tornyáig is. Nehezen fújja ki a szél a völgyből a kémények füstjét, a kályhákban, kazánokban, kemencékben eltüzelt mindenféle hulladék mérgét lélegezzük: mitől lennénk akkor jók és rendesek egymással? A feltűnően sok légúti betegség és az eltüzelt gumiabroncsok, műtrágyászsákok, rossz cipők, fáradt olaj között senki nem hajlandó összefüggést felfedezni, kivéve néhány józanabb gondolkodásút, akiknek szava azonban túl kevés a többséggel szemben. Senki sem gondol a holnappal, csak a mát túlélni, ez az elsődleges szempont.
*
A buszmegállóban távolról is feltűnő nő: szép és kihívó. Szűk nadrágban pipaszár lábak. Kabát, szárnyait szél mozgatja, hűvös van. A kabát alatt divatos, testhez tapadó pulóver, mélyen kivágott. Mire a közelébe érnék, eltakarják előlem a más irányból érkezők, elfeledkezem róla. A buszban az ablakhoz ülök, rekedtes ,,szabad?”-ra fordulok el a kilátásból. A nadrágra esik először a pillantásom, felismerem messziről a csodanőt. Szabad, mondom, ő mellém ül, és ekkor derül ki, hogy közelről nézve rémületes: múmiaarc, ráncok árkaiban festékcsomók, összeragadt szempillák. Legalább húsz évvel több, mint amennyinek messziről látszott. Inkább lehunytam a szememet, akkor meg a fantáziám ajándékozott meg képekkel: láttam, amikor belép egy szobába, felakasztja a kabátját, a télben alaposan lehűlt dekoltázsára gyorsan egy sálat teker, a szűk, kényelmetlen nadrágból kibújik: szétfolyik a teste, és mint vázát veszett alkotmány, a puha és alaktalan test ismét azonosul igazi korával. Jó látni azokat, akik nem félnek a megöregedéstől, ráncaikat nem figyelik növekvő rémülettel...
*
Idős nő mesél, és arra kér, hogy csak a történet lényegét írjam le, a szerintem fontosat. Majd megveszi az újságokat, folytatja, megkeresi benne a maga történetét. Jó lesz felismerni. ,,Az utolsó reggel maga a csoda volt! Az utolsó estére már napközben készültem, bár tudtam, semmi sem fog történni, és mégis jóleső izgalom vibrált bennem. Ez a várakozás tette ünneppé, és a végül valóban eseménytelenül elmúló, utolsó estét mégis széppé, emlékezetessé.” Ennyi, ami leírható a vallomásból, és talán majd többen is megtalálják hozzá a maguk történetét, remélem, ő is.
*
A legújabban megnyitott áruház bejáratánál tolong a nép, mindenki vásárolni akar. Mindegy, hogy mit, csak olcsóbb legyen, mint máshol. Nem is veszik észre az átverést, vásárolnak ész nélkül. A láz addig tart, amíg otthon elpakolják a szerzeményt, amíg elfogy a csemege, amit ráadásnak vettek, csak úgy, a pénztár felé haladva a sorban. Az üres vagy jól megcsappant pénztárca láttán ijedten pislognak. De holnap vagy utána ismét ott rángatják a kocsikat a polcok között. Mert vásárolni kell.
*
Az egyik áruház olcsóbban kínálja a zsemlét. Sorokban várnak a friss sütésre. Több napi adag kerül a zacskókba: olcsóbb, megéri. Másnap kukába kerül legalább a fele. Olcsóbban dobták ki a fölösleget, tehát megérte várni a sorban.
*
Sportosan öltözött férfi, nyugdíjasnak néz ki, kutyát vezet pórázon. A kutya szőrén friss fésülés nyoma, hogy nagy becsben tartják otthon, látszik rajta. Drága lehetett a póráz is, messziről is feltűnik, hogy a jobbik fajtából való. Lassan ballagnak, a kutya sem rángatja türelmetlenül a gazdit, inkább fáradtnak látszik. Kevés autó jár ebben az órában, a reggel munkába indulók, az iskolások elmentek már. Papucsos, siető háziasszonyok ideje ez, a sarki üzletbe mennek reggeliért, újságot vásárolni. A férfi egyre lassul, a kukák közelében mintha habozna, de aztán hirtelen fölé hajol az elsőnek, beletúr. Előbb fel sem tűnt a kezében a vékony pálca, aminek hegyével szaggatja a kidobált, zacskókba csomózott hulladékot. A kutya leül, türelmesen vár. A gazdi turkál, a kutya hirtelen elrántja a kukától, felfedezett valamit: vékony zacskóba kötött maradékot a kuka oldalára akasztva. Messziről is jól látszik, hogy lekváros fánk a szerzemény. A férfi leakasztja, a kutya ugrálva szagolná, a gazdája felemeli a zacskót, hogy a kutya ne érje el. Elindulnak. Néhány házzal odébb a férfi megáll, beleszagol, kivesz egy fánkot. Beleharap. A kutya türelmetlenül kapadozik érte, ledobja neki, és magának kivesz egy másikat. Varjak szálltak le a kukákhoz, közel a városszéli erdő.
*
Matematikát ad elő. A hallgatói kedvéért farmerban jár, és otthon hagyja a problémáit. A kollégáival sehogyan sem jön ki. A költőségből nem lehet megélni, írás helyett élni próbálja azt a világot. Ki ne mondja előtte valaki, hogy vénlány! A közelben ülők felfigyelnek ránk, amikor erősen gesztikulálva mondja: mindig arra vágytam, hogy nyitott szemmel, világosban szeretkezzek egy férfivel, de örökké sötét lyukakban került rá sor. Nem láttam a szemüket, nem láthattam a világot, ami megteremtődött. Lehet, nem is volt ott semmiféle másik világ, csak elhitettem magammal, természetesen nem mindegyik szeretkezés alkalmával, mert ha igazán őszinte vagyok: ritkán volt okom ilyesmit remélni. Belehalni a szerelembe. Az egyik pasim azt hitte, egyszer eléri ez a halál. A csúcson rémülten állt meg, fuldokolt, zilált, szakadt róla a víz. Nem gyönyört talált, hanem fekete végtelenséget. Akkor inkább soha többé! Azt hitte, örökké él, ha nem szeretkezik. De már meghalt. Ő is matematika szakon végzett, de aztán írt egy regényt...
*
Verdit hívta segítségül, hogy levegye lábról. Néha a gyerek mondja a történetet, néha a felnőtt, aki lehet különböző korú, nemű, és a foglalkozása is lehet bármi. Mitől függ, hogy mikor és ki beszél, ki beszéli el a történetet? Soha nem lehet tudni azt. A zongorista azonban megbújt a mélyben, hallgatott, ujjait meredten, riadtan tartotta maga elé, kinézhetetlen volt, hogy védekezni vagy támadni akar-e vele, vagy esetleg csak magyarázkodni a csend miatt, ami már visszafordíthatatlanul a sorsa lett.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..