A tankönyvekben összeállított tananyag és a tanárok elhivatott munkája képes a tanórákat érdekessé és figyelemfelkeltővé tenni, hogy a tanulás ne csak egy kötelezettség, hanem élmény is legyen. Oktatási szakembereink ezúttal az élményalapú oktatásról fejtették ki gondolataikat.

Rózsa Zsombor, Kulcsár Sarolta, Námesztovszki Zsolt

Kulcsár Sarolta: — Az intézményes oktatás egyik legnagyobb kihívása az élményalapú oktatás bevezetése, hiszen az átadásra váró tananyag is folyamatosan változik, de hogy azt hogyan tudja a pedagógus átadni a tanulóknak úgy, hogy azt meg is jegyezzék, na ez már fogósabb kérdés. Nagyon fontos ugyanis a diákok logikai gondolkodásának a kialakítása, hogy észleljék az összefüggéseket egyes tantárgyi tartalmak között. Éppen emiatt én sokkal inkább támogatom az összefüggések meglátásán alapuló oktatási rendszert, mint a tanórai, 45 perces keret betartását. Mert lehet, hogy az egy nap alatt megtartandó tantárgyak tanítási egységeit érdemes egy gondolatra felfűzve átadni, hiszen így több aspektusból világítható meg a lényeg, s a tanulók számára is érthetőbbé válnak az összefüggések. Éppen ezért nem mindig szorítható be egy-egy tanítási egység 45 percbe, különösen akkor, ha látjuk, hogy a tanulóknak még szükségük lenne néhány kiegészítő magyarázatra. A kortárs, gyerekeknek szóló irodalmi szövegek jó alapot adhatnak ehhez, hiszen a legtöbb esetben olyan témákat boncolgatnak, amelyek több tantárgyon belül is bevonhatóak mint motiváció. Ügyelnünk kell arra, hogy a pedagógus ismerje a tanulók érdeklődési körébe tartozó játékokat, aktualitásokat, hiszen sok esetben ezekre is építhető az oktatási folyamat, továbbá ilyenkor a tanuló komfortosan érzi magát a témában, könnyebben köti a tananyagot a már meglévő ismereteihez. Nagyon fontos tényezője az élményalapú oktatásnak az interaktivitás, hiszen ilyen módon állandóan ébren és éberen tarthatóak a tanulók. A pedagógus által megfogalmazott kérdésekre ugyanis a diákoknak kell megadniuk a választ, vagy elmesélniük a témához kapcsolódó élményeiket. Az élményalapú oktatás tehát egy olyan környezet, amelyben a tanulók és a pedagógus is jól érzik magukat, egyaránt motiváltak, s az ismeretátadási folyamat is hatékonyabbá válik általa.

Námesztovszki Zsolt: — Az élményalapú oktatás egy hatalmas kihívás nemcsak a pedagógusoknak, de az egész iskolarendszernek is. Az oktatás, tanulás vagy akár a visszacsatolás egy-egy szegmense természetesen lehet élmény, de az egész oktatási folyamatot úgy megtervezni, hogy egy osztályközösség számára élmény legyen, hatalmas kihívás. Ez különösen igaz a közoktatásra, ahol nagyon heterogén a tanulók tudásszintje, motivációja és szociális helyzete. Saját oktatói tapasztalatból azt tudom elmondani, hogy a felsőoktatásban ez akkor kivitelezhető, ha az egész évfolyam motivált, nyitott az újra, illetve hajlandó sok időt és energiát ölni egy-egy projektumba. Ezek a projektumok úgy lehettek sikeresek, ha figyeltem a tanulók igényeire, ötleteire, és az alaptudás átadása után teljes szabadságot adtam a kreativitásuknak. Ebben a helyzetben az oktató inkább külső szakértő, aki segít, iránymutatást ad, mint a rendszer felsőbb szintjén álló, minden tudás birtokában álló tanár. Talán e paradigmaváltásnak, valamint a pedagógusok nyitottságának a hiánya az egyik legnagyobb akadálya az ilyen jellegű munkának. Egy-egy ilyen projektum során a pedagógus legalább annyit tanul, mint a diákok, és sokszor tanulótársként jelenik meg, ez egy hatalmas kimozdulás a hagyományos tanári szerepből (amikor lediktál valamit, majd nemritkán szó szerint visszakéri), valamint az oktatói komfortzónából is. A fenn felvázolt nyitottsággal sikerült megvalósítani a diákokkal ezeket a projektumokat. A tanulók kivétel nélkül úgy nyilatkoztak, hogy nem volt számukra megterhelő ez a folyamat, pontosabban betartották a közösen megalkotott határidőket és szabályokat. Úgy gondolom, hogy az élményalapú tanulás nagyon szorosan kötődik a projektalapú oktatáshoz, amikor egy csapat dolgozik egy projektum megvalósításán, mindenki a saját erősségével segítve a közös sikert. Szintén kötődhet a felfedező tanuláshoz, amikor a tanulók mintegy saját maguk fedezik fel a megoldást, majd prezentálják a többieknek, biztosítva ezzel az egyik legtartósabb tudást (Konfucius megfogalmazásában: Mondd el és elfelejtem; mutasd meg és megjegyzem; engedd, hogy csináljam és megértem). Hozzá kell tenni, hogy a merev tanterv és az adminisztrációs feladatok sem segítik az ilyen jellegű oktatás és tanulás kiteljesedését. Ha azonban a pedagógus elég nyitott, kísérletezik, megtartja a működő dolgokat, és figyel a tanulói igényekre, meglátásokra, akkor (legalább kis időre) megvalósulhat egy ilyen jellegű oktatás, tanulás.

Rózsa Zsombor: — Megítélésem szerint a közoktatásban ezen a területen szembesülnek a tanulók a legszomorúbb realitással. Pedig meggyőződésem, hogy ez másképp is működhetne, mert a gyerekek számára minden egyes tanóra felérhetne egy csodálatos élménnyel. Ez nem egy romantikus utópia, ehhez csak egy jó szemléletű tanár kell, aki korszerű gondolkodással és kommunikációval, kellő szorgalommal és kreativitással kész tanítani. Hiszen minden gyerek nyitott az újdonságra (a tudásra), érdeklődést mutat valami iránt, tehetséges valamiben, és van egy „érzelmi kapuja”, melynek segítségével befogadóvá válik. Ha a gyerekek valamit megszeretnek, akkor azt könnyen, motiváltan és örömmel megtanulják. Meg kell találni velük a közös nyelvet. Szerencsére még mindig vannak elhivatott tanárok, akik ezen elvek mentén dolgoznak, de a pedagóguskar jelentős része nem. A gyakorlatban sokkal inkább jellemző a tanári arrogancia, a szigoron és terroron alapuló tekintélyépítés — ha ugyanis a gyerek kellően fél, vagy meg van alázva, akkor úgyis megtanulja, amit kérnek tőle, és innentől kezdve mindegy, milyen színvonalon adják neki elő az anyagot. Ennek legfőbb oka a pályát beárnyékoló kontraszelekció (könnyű diplomához jutni és elhelyezkedni, nincs versenyhelyzet), vagyis előfordul, hogy a szerényebb képességűek választják ezt a hivatást. A tanórai élmény elmaradására általában olcsó magyarázatokat hallani: merev a tanterv, nincs eszköz, rosszak a gyerekek, sok az adminisztráció, meg kell felelni a tanfelügyelő elvárásainak, stb. Ugyan már, a tanóra és az élmény megvalósítása csakis a tanártól függ! Mitől lesz élmény egy óra? Ha a tanuló nem passzív elszenvedője az ismeretek elsajátításának, hanem aktív tevékenységgel vonjuk be őt a folyamatba. Ennek hatására válik számára élményszerűvé az új tudás megszerzése. Változtatni kell a frontális előadásmódon, be kell vetni a kooperatív oktatási formát, mely nagyon jól kombinálható tanítási drámával vagy projektmódszerekkel. Továbbá nem kell minden gyereket mindenáron uniformizálni, mindenkiből ugyanazt a végterméket legyártani — fogadjuk már el, hogy személyiségükben, képességükben, valamint érdeklődési körüket tekintve eltérnek egymástól. Az interkulturális nevelési módszer lehetővé teszi, hogy a tanulók így is megtalálják a helyüket a rendszerben. Be kell vetni a médiapedagógiát, bátran alkalmazhatnák a tanárok a filmek, újságok, közösségi oldalak által kínált lehetőségeket és formákat. Nem elhanyagolható a felfedezés módszerének alkalmazása, melynek esetében a tanuló saját maga fedezi fel az ismereteket, és ez megint csak jól kombinálható szerepjátékkal vagy projektkidolgozással. A tudásfelmérést pedig a gamifikáció módszerével kellene játékossá és könnyeddé tenni. Elég a stresszhelyzetekből! Mikor fogják a tanárok végre élményre váltani a jelenleg tapasztalt, egysíkú magyarázatra és jegyzetírásra alapuló oktatási formát? Mikor várható színvonaljavulás? Amikor a tanügyben is bevezetik a versenyhelyzetet, amikor a pedagógusokat majd a teljesítményük alapján fizetik vagy alkalmazzák.