Sok-sok évvel ezelőtt, amikor először olvastam bele Dér Zoltán Fecskelány c. dokumentumregényébe, mely az alig tizenhárom éves Lányi Hedvignek a Kosztolányi iránt érzett szerelméről szóló naplója alapján készült, el-elgondolkoztam azon, hogy vajon kiről jegyezte fel Hedda 1908 áprilisában a következőket: ,,Valaki két nagy szívet rajzolt a kapunk elé a földre. Amikor reggel megláttam, elcsodálkoztam, mert Didé nem lehetett. Hát akkor ki volt? Talán csak nem Kisdezső, aki az utóbbi időben naponta megfordult nálunk, néha kétszer-háromszor is, és mindig olyan zavarban van. Igaz, gyakran azért jön hogy üzenetet hozzon Didétől, s így zavara érthető, mert nagyon kell vigyáznunk, de tegnap is megvárt, amikor iskolába mentem, elkísért, és egész úton arról beszélt, hogy mennyire megszépültem, s hogy milyen jól érzi magát velem'. Amikor Bajmokon Kollár Évával, majd Szabadkán Korhecz Imolával színpadra állítottuk a Fecskelányt, Dévavári Zoltántól sok mindent megtudtam ,,Kisdezső'-ről, aki Kosztolányi Dezső és Lányi Hedvig szerelmi románcában egy ideig a ,,futár' szerepét töltötte be. Jász Dezső (1890--1967) juttatta el tehát Heddának Kosztolányi üzeneteit, nevét azonban a Fecskelány a naplójában csak egyszer említi. Ő viszont oldalakon át ír a Hedda iránti halálos szerelméről. A legmeghittebb pillanatuk az volt, amikor zongorázás közben magukra maradtak, és megcsókolták egymást...
Szabadkán ma már szinte senki sem tudna Jász Dezsőről, ha Dévavári Zoltán 2001-ben nem adja közre az Életjel gondozásában Hasznok és keserűségek címmel a szabadkai gimnazista naplóját (1908--1910). Jász Dezső pályája is reménytelien indult, de írói és kritikai tehetsége nem állta ki a próbát, és hiábavaló volt némelyek bizakodása, hogy a fiatal Jász is olyan sikeres lesz, mint a nála három évvel idősebb bátyja, Brenner József, azaz Csáth Géza, akit a példaképnek tartott. Csáth nem tagadta meg tőle a segítséget, s évek múltán öccse írásait a Bácskai Hírlapban, a Világban, a Polgárban, a Politikai Hetiszemlében és a Nyugatban is közöltette.
Jász Dezső kezdetben verseket írogatott. Sok kudarc és csalódás érte, munkáit mégis elküldte a Budapesten élő bátyjának. Csáth javítgatta, átdolgozta őket, és azt üzente, hogy a verseken Ady-hatás érződik, ezért olvasson Csehovot és Mark Twaint, mert stílusa, látásmódja és mondatszerkesztése a humorral kacsint össze. Jász Dezső azonban elbátortalanodott, felébredt benne a kishitűség, ezért abbahagyta az írást. Húszévesen úgy érezte, hogy semmi érdemlegeset sem alkotott, szenvedéssel telinek látta a jövőjét, semmilyen munkához sem volt kedve.
Végül aztán zenekritikáival és könyvismertetőivel (Krúdy, Reményi József, Szép Ernő, Tóth Árpád, Alphonse Daudet, sőt Henrik Ibsen egyik művének a méltatásával), valamint novelláival (Etelka, Vaszerics Péter, Symposion, Ősz) némi érdemet és hírnevet szerzett magának. Öt év alatt -- 1909 és 1913 között -- a Nyugat harminckét munkáját közölte, közöttük huszonkét hangverseny-beszámolót: mindössze öttel kevesebbet, mint amennyit bátyjától, akit a szakmabeliek a legtekintélyesebb, a leghitelesebb zeneesztétának tartottak. A napi- és hetilapok is rendszeresen közreadták írásait, de mindhiába: Jász Dezső elégedetlen volt magával, és 1913 után abba is hagyta a publikálást. Csak a harmincas évek közepén látott ismét munkához, és a Bácsmegyei Naplónál egy Csáth Gézáról és Kosztolányi Dezsőről szóló hosszabb alkalmi írással jelentkezik. A negyvenes években a helyi napilapban beszámolt a szabadkai zeneiskola fiatal növendékeinek hangversenyéről. Sok-sok évtizeddel később Herceg János megkérdezte tőle, hogy miért hagyta abba az írást. Jász Dezső rezignáltan csak ennyit válaszolt: ,,Fiatalság -- bolondság!'
Jó néhány neves költővel, íróval és művésszel: Karinthy Frigyessel, Jób Dániellel, Osvát Ernővel, Ignotusszal, Weiner Leóval, Zerkovitz Bélával, Halasi Andorral, dr. Ányos Istvánnal és Ady Endrével személyesen is megismerkedett. Adyról lejegyezte, hogy ,,vérzik, bizalmasan beszél, undorítóan őszinte, semmi előkelőség' nincs benne, valamint hogy: ,,Ady gyűlöletes és ma nevetséges'.
Jász Dezső nem találta fel magát a fővárosban, gondolatban mindig otthon, a ,,kis, csendes Szabadkán' járt. Az alkotáshoz, ,,nagy tettek'-hez nem volt ereje. A bátyja nyomdokaiba szeretett volna lépni, ám hiába...