home 2023. június 08., Medárd napja
Irodalmi est és hangszerbemutató
M. I.
2013.04.24.
LXVIII. évf. 17. szám
Irodalmi est és hangszerbemutató

Az újvidéki Forum kiadó könyvbusza körútjának egyik fontos állomásán, Törökbecsén könyvbemutatóval egybekötött könyvvásárt tartott. Az esemény leglelkesebb felkarolói a helyi Miloje Čiplić Általános Iskola magyar tagozatának harmadikos és negyedikes diákjai voltak.

Ugyanezen a napon a törökbecsei Népkönyvtár és a Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület közös szervezésében irodalmi estet tartottak Petőfi visszatér címmel a könyvtárban. Az alkalmi válogatás és kivitelezés Zséli Ágnes, Sápi Rozália, Szénási Dóra, Galbács Éva, Koszorús Zsuzsanna, Kis Ibolya, Drapos Ildikó és Simon Zoltán nevéhez fűződik, zongorán közreműködött Fábián János. 

A másik eseményt, a beodrai hangszerbemutatót Dulka Gyöngyi koordinálta, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének háttértámogatásával. A reméltnél is hangulatosabbra kerekedett interaktív est főszereplői Micsik Béla törökbecsei népzenész, hangszerkészítő, kántor, valamint a helybeli kisiskolások, illetve szüleik voltak.
Báló József és Micsik Béla jegyzetei alapján összeállította: M. I.

Képgaléria
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..