Aztán az is megeshet, hogy a sok hajlongástól, megaláztatástól görbülünk lefelé. A szabadkai Népszínház Magyar Társulata nem szenved gerincbántalmaktól, a Veljko Mićunović rendező előadásában bemutatott szereplők azonban igen, hiszen munkahelyükön a nem látható „nagyfőnök” eléggé keményen bánik velük.

Az Ingrid Lausund Gerincbántalmak című szövegéből készült előadás abszurd világában a beosztottak helyzete nem éppen a legjobb. Hogy hol dolgoznak? Nem tudjuk. Hogy milyen a főnök? Nem tudjuk. Nem is ez a lényeg, történhetne bárhol bármikor. Bárki találkozhat élete során rossz főnökkel, és bárki szembesülhet olyan helyzettel, amelyben képes „lemenni kutyába”, csak azért, hogy megtartsa a munkahelyét. A rendező azzal, hogy egy pillanatig sem láttatja az igazgatót, a munkások főnökét, tökéletesen mutatja be azt a bizonyos másik oldalt, a nem látható, de mindig jelen levő uralkodó osztályt. Hiszen a főnök minden cigarettafüstben, minden korty kávéban és minden ajtónyitásban ott van. Nem mellékesen egy idegesítő, süvítő hang jelzi, ha látni akarja a beosztottakat.

A szórólapon még olvashatjuk a beosztottak (szereplők) nevét, az előadásban azonban egyszer sem hangzik el. Mert ez sem fontos. Lehet John, Sanyi, Dejan vagy Raul is. A téma nagyon aktuális, hiszen elég kevés a tökéletes munkahely, viszont nagyon sok az olyan, ahol kevés pénzért dolgoznak a munkások, túlórákat vállalnak, mindezt embertelen körülmények között. Mindenki megvásárolható. A modern kor rabszolgasága? Sok esetben igen. Az előadásban többször hangzik fel az ismert Summertime című zeneszám dallama. Nem halljuk, de szinte látjuk, hogyan pereg a fejekben a nyári szabadságig tartó napok visszaszámlálója. Milyen érdekes, hogy a nyári pihenésre éppen a szabadság szót használjuk. „Mikor mész szabadságra?” Mintha a munka fogság volna. Hát ne legyen.

Elgondolkodtató előadás ez, hiszen sokszor mi magunk sem vesszük észre, de sérül a gerincünk, görbül egy picit, majd visszaegyenesítjük. Csak ne feledjük: a rossz tartás gerincbántalmakhoz vezet. Járjunk hát kihúzott háttal, nézzünk az emberek szemébe. Akkor is, ha a főnökünkről van szó. Ne térdeljünk, esetleg csak lánykérésnél, és ne másszunk négykézláb senki előtt, kivéve, ha az elgurult üveggolyót keressük. És hogy ez mennyire nem egyszerű, azt is precízen bemutatja számunkra az előadás. A beosztottak közösen döntik el, hogy ennyi volt, nincs tovább, fel fognak mondani, ám mielőtt megtennék, valahogy megszépül az iroda, finomabb lesz az addig gyűlölt kávé, és a főnök mondatai is krémesebbnek hangzanak.

Az előadásban remek alakításokat láthatunk, a szituációk kiváló játéklehetőségeket nyújthattak a színészeknek a próbák során.

Szereplők: Pálfi Ervin, Szőke Attila, Pesitz Mónika, G. Erdélyi Hermina, Ralbovszki Csaba; dramaturg: Slobodan Obradović m. v. és Gyarmati Kata; díszlettervező: Marija Kalabić; jelmeztervező: Marko Marosiuk; jelmeztervező-asszisztens: Tamara Santrač m. v.; rendezőasszisztens Kulhanek Edina.

Jó színházazást kedves beosztottak, jó színházazást kedves főnökök!