home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Huszonöt éves a tehetséggondozás
Bíró Tímea
2021.06.25.
LXXVI. évf. 25. szám
Huszonöt éves a tehetséggondozás

Matematikából és fizikából 1996-ban indult el magyar nyelven a szervezett csoportos regionális tehetséggondozás. A Cofman Judit Matematikai Tehetségfejlesztő Iskola az idén a huszonötödik évzáróját tartotta meg, melyen díjazták a legeredményesebb tanulókat. Az ünnepséget június 15-én rendezték meg az Ivan Sarić Műszaki Középiskolában.

A jubiláris évzáró az intézmény egyik diákjának, Rekecki Hajnalkának a fuvolajátékával kezdődött, majd az iskola megálmodója és vezetője, Szabó Magda matematika-tanárnő emlékezett vissza az elmúlt huszonöt évre.

— Már a kezdetben is sikerült nagyon lelkes tanárokat találni e nemes célra, mert ők is érezték, hogy a tehetségeket nem szabad elhanyagolni, hanem segíteni és irányítani kell. Nem riasztott el bennünket, hogy nincs pénzünk az óradíjakra, örültünk, hogy a szabadkai munkásegyetemen kaptunk termeket, persze a polgármester rendeletére. Majd végigvándoroltuk az iskolákat, még a Zeneiskola kottás tábláin is matekoztunk, mert nem jó szemmel nézték, hogy csak magyarul szervezzük ezt, így nagy sokára a szabadkai Svetozar Marković Gimnáziumba is bejutottunk (ahol harminchárom évig dolgoztam), ide még sajnos a világhírű, verseci származású matematikust, Cofman Juditot sem akarták beengedni előadás megtartására. Most már sok éve itt, az Ivan Sarić Műszaki Középiskolában adnak nekünk termeket megfelelő bérleti díj ellenében. A tanáraink rendszeresen járnak továbbképzésekre, hogy jobbnál jobb módszereket és témaköröket ismerjenek meg, melyeket alkalmazni tudnak a hatékonyabb munkához, és érdekességekkel színezni a foglalkozásokat, de nem utolsósorban a tanulók érdeklődésének felkeltése, valamint annak fenntartása miatt. Ezt sikerül is elérnünk, de akkor, ha a gyerek fiatal korában kezd el ezekre a foglalkozásokra járni, ezért indítottuk el az 1. osztályosok csoportját két évvel ezelőtt, és már népszerű lett. Minden tanévben 13 foglalkozást tartunk, az 1—12. osztálynak matematikát és sakkot, valamint fizikát a 6—8. osztályosoknak szeptembertől márciusig, utána pedig versenyeztetjük a tanítványainkat.    

A legjobb tanulók megjutalmazása mellett az iskola kiváló diákjai, Balázs Piri Kevin és Dávid szavalatát hallgathatta meg a közönség. A jelenlevőket Tóth Károly tanár, szegedi városi képviselő üdvözölte, aki egyúttal tagja a Bonifert Domonkos Alapítvány kuratóriumának, mely ugyancsak szorgalmazza az együttműködés elmélyítését e nemes cél érdekében.


Szabó Magda tanárnő az egykori diákjaival és a jelenlegi kollégáival (a Cofman-iskola felvétele)

Tóth Gabriella tanárnő és régióvezető beszámolt a matematikaversenyekről, a kiváló eredményekről és az elnyert díjakról, melyeket a tanulóik szereztek. Az alábbi versenyeken vesznek részt: Fekete Mihály Emlékverseny, mely válogató a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyre (két levelező forduló és döntő), Bonifert Domonkos Nemzetközi Matematikaverseny, Curie Matematikaverseny (három-három levelező forduló és döntő), Zrínyi Ilona Matematikaverseny és a hazai megmérettetések (iskolai, körzeti és országos forduló). Mindenhol szereztek a diákjaik díjakat, első helyezést is.

A járványhelyzet miatt a versenyek többségét online formában rendezték meg, a gyerekek pedig nagyon hiányolták a személyes találkozásokat és az utazásokat, de ettől függetlenül a szorgalmas munka, a sok gyakorlás megszakítás nélkül jelen volt a tanulók mindennapjaiban. Szabó Magda tanárnőtől azt is megtudtuk, ahhoz, hogy ennyi éven át eredményes munkát végezzen az iskola, a lelkes tanári csapat mellett a szülők együttműködésére is szükség van, akik szorgalmazzák a csoportos tehetséggondozást, mert a diákok egymás közötti versengése a legjobb motiváció.

— Nagyon fontos, hogy a szülők adjanak lehetőséget a gyerekeiknek ezekre a foglalkozásokra, hogy belekóstolhassanak a matematika „zamatába”, és együttes erővel kibontakoztassuk a képességeiket, a tehetségüket. Már Platón is megmondta, hogy a matematikai tehetségek szinte minden tudományban kiválóak. Huszonöt év után átadom a stafétát Tóth Gabriella tanárnőnek, aki őszinte lendülettel és elhivatottan foglalkozik a fiatal tehetségekkel.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..