home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Hol volt, hol nem volt...
Tóth Tibor
2014.11.19.
LXIX. évf. 47. szám
Hol volt, hol nem volt...

„Kocsis laposan továbbadja Bozsiknak, Bozsik laposan Hidegkutinak, Hidegkuti laposan Budainak, micsoda gyönyörű akció! Budai Czibornak adja, aki a jobbszélső helyére húzódik. Czibor most befelé ível laposan, Puskás elhúzza Wright mellett a labdát, ballal lő, góóól!!! Az évszázad mérkőzésén az évszázad legszebb gólja!” — ezekkel a szavakkal kommentálta Szepesi György rádiós sportkommentátor, az Aranycsapat tizenkettedik játékosa az 1953. november 25-én a Wembley-stadionban lejátszott angol–magyar labdarúgó-mérkőzés harmadik magyar gólját.

Puskásé után még három magyar találat következett, így azon a londoni estén a Sebes Gusztáv vezette magyar labdarúgó-válogatott 6 : 3 arányú győzelmet aratott a hazai pályán akkor már kilencven éve veretlen angol válogatott felett az évszázad mérkőzésének kikiáltott találkozón. A sporttörténeti diadal emlékére a Magyar Labdarúgó-szövetség 1993. november 25-ét a magyar labdarúgás napjává nyilvánította.

Ez a szerdai nap már azoknak a tudatába is bevésődött, akik akkor még nem is éltek. A megfakult, milliószor lejátszott, de minden magyar ember számára megunhatatlan és szívet melengető fekete-fehér képkockák és Szepesi utánozhatatlan stílusa tanúskodik arról, amit mi, az újabb generáció tagjai már csak hírből ismerünk: egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Aranycsapat...

Nem az üveghegyen túl, nem ott, ahol a kurta farkú kismalac túr, hanem itt, a szomszédunkban, karnyújtásnyi távolságra élt tizenegy olyan kiváló labdarúgó (Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula, Lantos Mihály, Bozsik József, Zakariás József, Budai II. László, Kocsis Sándor, Hidegkuti Nándor, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán), aki játéktudásával és -intelligenciájával magasan a világ labdarúgása fölé emelkedett. Ők nem száguldoztak méregdrága luxusautóval, mérkőzés előtt nem álltak órákig a tükör előtt a hajzselétől csillogó hajkoronájukat vizsgálgatva, hanem gyakran korgó gyomorral, elnyűtt, agyonmosott szerelésben futottak ki a pályára. És egyvalamit nagyon tudtak: focizni. Magas szinten űzték azt a játékot, amelyet a mostaniak utánozni próbálnak. Akkor még nem voltak milliárdokból felépített, de üresen kongó labdarúgó-stadionok, de voltak grundok, ahol a fiatalok egész nap a rongylabdát kergették. Akkor az emberek családostul jártak meccsre, hiszen volt mit látniuk! Rendszerint meg is töltötték az arénát, melynek bejáratánál senki sem kérte tőlük a szurkolói kártyát, illetve vénaszkenner segítségével sem azonosították őket. És lám, lám, akkoriban még létezett magyar foci...

A finnek elleni — ki tudja, hányadik sorsdöntő — mérkőzés előtt egyetlen reménysugár még látszik a magyar foci borús egén: ő a német mentalitást képviselő, de csak öt mérkőzést vállaló szövetségi kapitány, Dárdai Pál. Kérdés, hogy egy fecske képes-e a nyarat csinálni. 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..