Fotó: Szabó Attila

Páratlan sikert ért el Nagy Abonyi Melinda, óbecsei születésű, ma Svájcban élő írónő, akit két évvel ezelőtt a Német Könyvkiadók Egyesülete, majd egy évvel később a Svájci Könyvkiadók Társasága tüntetett ki, méghozzá az év legrangosabb irodalmi díjával: ő érdemelte ki az említett országok Könyvdíját a Galambok röppenek föl című életrajzi regényéért. Mint mondja, számtalan vetélytársa volt ebben a ''verseny”-ben, a kortárs német nyelvű irodalom nagyjai között ott volt a 2009-ben Nobel-díjat kapott Herta Müller is! (Azt hiszem, nem árt e névnél egy pillanatra megállni. Herta Müller ugyanis a romániai bánsági Niczkyfalván született, 1987-ben emigrált férjével Németországba. Tehát ő is ''gyüttmönt”, ahogyan itt Szegeden, a Tisza-parti városban, a betelepülő, bevándorló embereket nevezik...)
A német nyelven írt önéletrajzi ihletésű regény (Tauben fliegen auf) az idén jelent meg magyarul a Magvető Kiadó gondozásában és Blaschtik Éva fordításában. A Galambok röppennek föl első magyarországi bemutatóját Szegeden, a helyi Somogyi Károly Könyvtárban tartották meg, nagyszámú érdeklődő jelenlétében. Sokan eljöttek Óbecséről, Zentáról, Topolyáról, Szabadkáról és Temerinből is, hogy hallják, lássák az írónőt és néhány szót váltsanak vele. Nagy Abonyi Melinda ugyanis rendkívül közvetlen, szívesen beszélget az emberekkel, kissé töri ugyan a magyart, de minden kérdésre készségesen válaszol és megköszöni az iránta tanúsított érdeklődést. Az írónő a könyvbemutató előtt adott exkluzív interjút a Hét Napnak.
- Nagyon örülök, hogy eljutottam erre a magyarországi író-olvasó körútra, amelyet a Goethe Intézet szervezett és a neves Bosch cég finanszírozott számomra. Így juthatok el könyvemmel nemcsak a budapesti bemutatókra, hanem például Debrecenbe és Szegedre is.
- Először jár a Tisza-parti városban?
- Ó, nem - mosolyodik el az írónő -, gyakran jártam ebben a szép városban már korábban is, hiszen többen itt élnek a rokonaim közül, és őket látogattam meg. Nagyon szeretek ide járni, az pedig külön örömmel tölt el, hogy itt mutathatom be a könyvemet, amely immár a magyar olvasók számára is elérhető, ők is olvashatják.
- A regény témája az emigráció, pontosabban a vendégmunkásélet, közelebbről a délvidéki magyar emberek élethelyzete, amelyet valamelyik nyugat-európai országban kénytelenek megélni. Kelendő lesz a könyve a magyar olvasók körében?
- Ezt még nem tudom megítélni, mert februárban jelent meg, és nincs annyi visszajelzés, hogy érdembeli megállapítást tegyek ilyen vonatkozásban. Mindenesetre az eddigi vélemények alapján csak jóra számíthatok. Annál is inkább, mert ez a téma nemcsak a vajdasági, esetünkben magyar ''gastarbeiter”-eket érinti, hanem azokat is, akik más kelet-európai országokból vándoroltak be a munkaerőhiánnyal küszködő fejlettebb nyugati országokba. Ezt a kérdést jómagam Svájcban jól kiismertem, mi több, szüleim által a bőrömön is érezhettem. S tudom azt is, hogy ezekben az országokban a nyitottság, a befogadás helyett a kirekesztést alkalmazzák a bevándorlókkal szemben.
- Ha már itt tartunk: sokáig élt az az elképzelés, hogy annak az embernek, aki egyszer kijut például Svájcba, ahol Ön is él, majd munkát kap, egyszerűen megoldódik minden problémája, nincs semmi gondja tovább...
- Ezt a kérdést más szemszögből kell vizsgálnunk. Mégpedig azért, mert alapvetően különbözik például egy svéd bevándorló-munkavállaló helyzete és további sorsa egy délszláv területről érkező vendégmunkásétól. A leggyakoribb probléma a nyelvtudás hiánya, ami maga után vonja a járulékos nehézségeket: nem ismeri az ember a jogait, a munkáltatók gyakran átverik, nemcsak hogy nem fizetnek neki ugyanazért a munkáért annyit, mint a helyi alkalmazottnak, hanem az egészség- és nyugdíjbiztosítását is ''elfelejtik”, magyarán feketén dolgoztatják. A szerencsétlen csak évekkel később jön rá, hogy mekkora hátránya keletkezett ebből.
- Pedig szükségük volt és van is ezekre a munkásokra. Játsszunk el a gondolattal: ha most az összes vendégmunkás elhagyná a munkahelyét, és hazautazna szülőföldjére, akkor összeomlana az adott nyugati ország gazdasága...
- Pontosan. Sajnos a nyugatiak ezt igazán nem érzik, vagy inkább nem értik. Hihetetlen, hogy mekkora az ismeret hiánya a kelet-európai országokkal kapcsolatosan! Nem beszélve egy olyan speciális helyzetről, mint amilyen a vajdasági magyaroké. A svájciak például tudnak az '56-os magyar forradalom és szabadságharc áldozatairól, befogadták a menekülteket, jó munkaerőnek találják őket, megbecsült tagjai az ottani társadalomnak. De hova tegyék a szerbiai magyarokat? Ők akkor kicsodák: szerbek, mert abban az országban éltek, vagy magyarok? De ez hogyan lehetséges? Szóval ennek a cizellált tudásnak még nincsenek a birtokában... Ebben a vonatkozásban még nem omlott le az a képletes berlini fal. Remélem, a könyvem hozzásegített ahhoz, hogy jobban megértsék a helyzetet.
- Élethűen ábrázolja azt a környezetet, amely a délvidéki magyar családokat jellemzi a kivándorlás, majd a délszláv háború időszakában. Zürichben él, onnan nem könnyű rekonstruálni a vajdasági körülményeket. Vagy mégis?
- Nézze, nyilvánvaló, hogy környezettanulmányt kell készítenie az írónak, mielőtt hozzálát egy nagyobb lélegzetű mű megírásához. Én szerencsés voltam: néhány évvel ezelőtt egy úgynevezett határjáró-pályázaton díjnyertes lettem, és több hónapig tartózkodhattam egykori szülőföldemen. Felbecsülhetetlen értékű anyaghoz jutottam, remek embereket ismertem meg, a tudásomat is bővíthettem. Sokat köszönhetek az ott eltöltött időnek. Persze, szüleimtől, rokonaimtól is sok mindent hallottam, kinti ismerőseim is hozzájárultak ahhoz, hogy jobban beleássam magam ebbe a témába.
- Könyvének magyar fordítását nagy sikernek tartja az olvasó, hiszen aki olvasta német eredetiben, az azt mondja: olyan regény, amelyet mindenkinek el kellene olvasnia, hogy megismerje e korszak jellegzetességeit, a délszláv térség egy pontján élő emberek gondolkodásmódját, a kisebbségi lét viszontagságait és a vendégmunkások gyakran sanyarú sorsát. Ez volt a célja művével?
- Elmondok magának valami nagyon jólesőt. Amikor megjelent a regény, és többen elolvasták, elkezdték kérdezgetni: hol is van az a Vajdaság?! Nézze, ha csak annyit elértem, hogy a dolgozatommal felkeltettem az érdeklődést szülőföldem, szüleim és őseim szülőföldje iránt, akkor engem már az is boldoggá tesz!
- A könyv borítóján Melinda Nadj Abonjiként szerepel. Miért választotta ezt a névváltozatot a magyar nyelvű kiadáshoz?
- Sokat gondolkodtam én is ezen. Tudniillik magyarul nyilván a Nagy Abonyi Melinda a használatos, Svájcban is másként írják a nevemet, ez a változat viszont talán egy kicsit érzékelteti a könyv tartalmát is. Nevezetesen, hogy engem az idézett módon anyakönyveztek. Ezért használtuk fel a magyar kiadáshoz ezt a nevet.
- További terveiről mondana valamit?
- Hogyne, készséggel. Most a boszorkányperekről írok, azokat szeretném feldolgozni.
- Akkor bizonyára tudja azt is, hogy Szegeden van egy Boszorkánysziget, amelynek rendkívül izgalmas a története.
- Nem, ezt eddig nem tudtam. De majd megismerem...
Az írónő a kétnyelvű (németmagyar) irodalmi esten nemcsak munkájáról, ezzel kapcsolatos nézeteiről beszélt, hanem arról is, hogy rendkívüli módon ragaszkodik a szülőföldjéhez, előre örül az augusztusi óbecsei könyvbemutatójának, szüleivel és három testvérével, akik ugyan már nem laknak a vajdasági városban, rendszeres kapcsolatot tart. A közönség hosszan tartó tapssal jutalmazta a délvidéki születésű írónő csaknem háromórás szegedi fellépését, ő pedig ezután készséggel dedikálta a Galambok röppennek föl című könyvét.