Április 25., Zentagunaras, Október 10. Általános Iskola.

„Késtek!” — várt bennünket türelmetlenül az igazgató, Huber Csaba. Akkor derült ki, hogy egy apró félreértés miatt 6 percet csúsztunk, mert az iskolai ki- és becsöngetések menetrendje még a mi kedvünkért sem módosítható. A rendkívüli irodalomóra 8.30-tól 9.15-ig volt tervbe véve, mi pedig 9 órára igyekeztünk. Még szerencse, hogy „pedálozott” a sofőrünk, s nem égtünk le csúfosan. Mire Üveges Gizella magyartanárnő, valamint Savelin Zellei Zsuzsanna és Budai Rózsa tanítónők összetoborozták a tornaterembe a tanulókat, mi is rendeztük sorainkat. Ifj. Virág Gábor, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója köszöntötte a pajtásokat, elmondta, mi célból látogattunk el hozzájuk, és… és kezdődhetett a mese. Az újvidéki bölcsészhallgató, Kocsis Lenke a Hazahívó varázslat című írását olvasta fel a tavaly novemberben napvilágot látott Hihetetlen mesék kötetből, melynek anyaga a Jó Pajtás pályázata nyomán gyűlt össze, s amelyet a Forum közösen adott ki a Magyar Szóval.

A diákhallgatóság kapható volt a párbeszédre. Gyorsan megfejtették hát, ki volt a mese főszereplője, Ippiriri, és fényt derítettek Kispajtás, Lüdvérc, kiskot, szúrgombóc, csúmászó és huhogó kilétére is. (Csak azért nem árulom most el, kik is ők valójában hogy felcsigázzam a tisztelt olvasók érdeklődését). Az „állatfarm” azonban csakhamar bővült Fülikével és Purnikával — M. Krekity Olga felelevenített meséinek hőseivel —, meg aztán a gyerekek házi kedvenceivel, kiváltképp az ilyen-olyan nevű paripákkal, ménekkel, melyek vagy egy lóhossznyira lehagyták más négylábú társaikat a zentagunarasi állat-népszerűségi listán.

Egy órával később újabb állomás: Gunaras, Dózsa György Általános Iskola. Nagy a csinnadratta, figyelmeztet bennünket Csikós Hermina igazgatónő, mert épp Sárkányölő Szent György napját ünneplik, s ahány osztály, annyifelé széledtek a tágas udvarban, ahol az alkalmi lacikonyhán kívül egyéb szórakozás is lekötötte a tanulók figyelmét. Kovács Katalin, Brezovszki Szuzana, Surányi Zolna és Miklós Erika tanítónők segítőkészségének hála mégiscsak hallgatóságra lelünk. A szerepünk, a beosztásunk ugyanaz: Sági Varga Kinga szerkesztő bemutatja a kis vándorcsapatot, aztán olvasás, beszélgetés következik. Mivel előre figyelmeztetnek bennünket, hogy a gyerekek már fáradtak és véges a türelmük, gyorsan előadjuk félórás „magánszám”-unkat. Aztán irány a könyvbusz!, amely nagy ajtószárnyait kitárva lelkesedve várja a „könyvmoly”-okat. Egy-két csellengő gyerkőc kíváncsian oda is lopózik az állványokhoz, bele is lapozgatnak egy-egy színesebb szakácskönyvbe (talán éhesek is már?!), de „Gyertek csak, gyerekek, lekéstek a látnivalóról!” — tereli őket a hátsó udvarba az egyik pedagógus, és mi csalódottan felszedjük a sátorfánkat.

13 óra előtt érkezünk Bajsára, a Testvériség-egység Általános Iskolába. Szilágyi Eleonóra igazgatónő épp elfoglalt, de megnyugtat bennünket, hogy tud jövetelünk céljáról. Leülünk hát a hűs előcsarnokba, és várunk, hogy befejeződjön a délelőtti váltás. Csengetés után mintegy 60 alsóst terelnek az épület előtti füves térre — mint kotlósok a csibéket — az „ások” tanítónői: Damján Judit, Zsemberi Rita, Kovács Katona Mónika és Latyák Judit. Hihetetlen (, de) meséink nemcsak tágra nyílt szemű, okos tekintetű, hanem csupa fül lurkókkal is találkoznak. Cserébe a jópofaságainkért mi is kapunk tőlük ajándékot: ripsz-ropsz mesét szőnek nekünk madarakról, gyíkról, ott helyben, rögvest. Megvannak a következő kötet szerzői!

A könyvkirakodó vásárt is körbeveszik, megbámulják, de mivel pénzt nem hoztak magukkal, üres kézzel távoznak (azaz mégsem teljesen üres kézzel, mert a Forum minden iskola könyvtárának odaajándékozott egy könyvcsomagot).
Nem tartozik szigorúan a Hihetetlen mesékhez, mégis elmondom: a könyvbusz körútját — mely a Forum, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, az Agapé és az Életjel kiadványait vitte el az olvasókhoz — a Bethlen Gábor Alap támogatta.