Pedagógusi pályám során - magyartanárként Kisoroszon és Padén, később pedig Szajánban hitoktatóként - a magyarkultúra-központú és keresztény világszemléletű lelkiséget hirdettem a cseperedő bánáti gyerekek körében. Nemcsak a kultúránk megtartását, a Biblia szeretetét és üzenetét hangsúlyoztam nap nap után, hanem a szellemi élet fórumának, a művészetek megismertetésének is tágas teret adtam.
Sokáig úgy éreztem, hogy a szellemi iránymutatásom nem is volt hiábavaló. Csupán néhány példát említenék. Író-olvasó találkozók Gion Nándorral, Fehér Ferenccel, Szűcs Imrével, Németh Istvánnal, Burkus Valériával, Deák Ferenccel, Jung Károllyal, Penavin Olgával... Tematikus kiállítások: Petőfi-kötetek, az 1848-as szabadságharc, Arany-balladák vitrázsképekben, Déry Tibor utazásai, a Zsoltárok könyvének képes arca, Jézus a Via Dolorosán, biblikus idézetek illusztrációi stb.
De a mindennapi teendőim közepette, úgy útközben, eszembe jutnak a kölcsönadott könyvek százai, az irodalmi viták vagy éppen a csendes ''imafélórák” és elmélkedések a hittanórák után a szajáni Szent István-templomban. És mindezért hála a Jóistennek s rajta kívül a szép emlékű Sörös Imre hajdani iskolaigazgatónak, valamint ft. Pósa Gyula egykori szajáni plébánosnak és természetesen a csupa szív, lélek diákjaimnak, akik rajongtak a magyar irodalomért, és keresztény hitük nemcsak a lelki tisztaságra való törekvésükben nyilvánult meg, hanem a szentmisék látogatásában is.
Talán békésebb ember voltam akkortájt, és úgy véltem: a szellemi útmutatás, melyet tőlem kaptak, maradandó. De időközben sok minden elsorvadt az értékekből. Talán nem eléggé szilárd a szellemi-nemzeti jövőképük? Talán nem áll erős tartópilléreken az általam kialakultnak vélt nemzeti öntudatuk sem? Az összekavarodott országban, a megélhetési gondokon felül, csak a rövid távú tervek maradtak fenn, és a kialakult helyzet halomra döntött mindent, ami szellemi érték. A széles néprétegek körében a kenyér és a cirkusz ígéretével nem a kultúra, a szellemi élet, a művészet istápolása volt divatban.
Burjánzott a szilánkos indák kötélhágcsós, kőkemény folyama. Sok lett a sanyarú sors. Mintha feleslegessé vált volna a szellemi kincs, s az indák sűrűn, szinte fojtogatóan benőtték a bánáti falvak ablakait. Mintha nem lett volna szükség arra sem, hogy a nemzeti kultúra fennmaradjon. Miközben a közvéleményt formáló szócsövek mintha csak az anyagi érdekek fontosságát szajkózták volna.
Mostanság álmomban sajog mind a két karom, mert a szilánkos indákat irtom szüntelen.