Hetven és száz között - félúton
TÖRKÖLY István
2012.08.22.
LXVII. évf. 34. szám

Kérdezem Annamarit, vadásztársam nagyobbik lányát: hány év az, ha azt mondom, hetven és száz között félúton van? Pillanatnyi gondolkodás, és jön a válasz: ,,Hát az nyolcvanöt”.Annyi bizony, annyi éves vagyok.Nyolcvanöt év ,,nem semmi” - mondanák a pestiek. Hosszú ,,ideiglenes életem̶...

Kérdezem Annamarit, vadásztársam nagyobbik lányát: hány év az, ha azt mondom, hetven és száz között félúton van? Pillanatnyi gondolkodás, és jön a válasz: ,,Hát az nyolcvanöt”.
Annyi bizony, annyi éves vagyok.
Nyolcvanöt év ,,nem semmi” - mondanák a pestiek. Hosszú ,,ideiglenes életem”-nek egy jelentős megállójához értem. Levetem ,,hosszú út porának köpönyegét'. Visszanézek a megtett útra. Már nem látni az elejét, de a végét sem még.
Miért is hozakodom elő mindezzel? Ott, ,,ahol én dolgoztam', s hosszú életemnek csaknem a felét hagytam, az volt a szokás, hogy aki társadalmilag is elismert díjat nyert; nyugállományba vonult; betöltötte életének 70, 75, 80 évét, könyvet írt, arcképes írással méltatták életútját, munkásságát. Ma sem tudom biztosan, miért maradtunk ki sorra néhányan ebből a rendből.
Eszembe jutott Bálint Sándornak, az egykori Szegedi Nagytáj népélete kutatójának ideillő mondása: ,,A jó szándék nem magyar ember tulajdonsága'. Ideírhatnám Móra Ferenc A festő halála című regényének egy megállapítását. A főhős tűzgyújtással bajlódik, de sehogyan sem akart égni a fa. Erre azt mondja az ember: ,,Ez a tűz is olyan, mint a magyar jó szándék: fel-fellobban, aztán kialszik'.
Tegyük azonban mindezt félre, maradjunk csak a vadászat előremutató és barátságos történeteinél.

Túlélések

Többszörös túléléssel értem meg ezt a kort. Gyerekkoromból csak egy esetet említek. Édesapámmal lóháton nyargaltattunk hazafelé a legelőről, és felbukott velem a Rúzsa, öreg vak lovunk. Szerencsém volt, mert csak egyik hátsó lábával ütötte meg a hátamat, mégis sírni kezdtem.
- Ne ríjál, fiam, katonadolog ez. Láttad volna, hányszor leestem én már lóról, egyszer meg, katonakoromban, vágtában bukott föl velem a ló.
Mert bizony ő a csáktornyai 8. huszárezred katonája volt.
Tizenhét éves múltam, amikor kivittek (végig gyalogoltunk) a szlavóniai frontra. Ennek szerencsére csak az lett a legnagyobb következménye, hogy elvesztettem a háborús, rövidített iskolaévet, és a másiknak is csaknem a felét.
Három további túlélésemet a vadászatnak köszönhetem.
Először egy sebészfőorvos állította ezt. Történt pedig, hogy este enni vittem a nászoméknál gondozott magyar vizslámnak. Hazajövet a házunk előtt át akartam futni a sugárúton, és elütött egy autó. Amikor már másodszor röntgeneztette csontjaimat a főorvos, megnézte a filmet, és összecsapta a tenyerét:
- Sok hasonló esettel találkoztam már, kezeltem a sérülteket, de ilyet még nem láttam. Hallom, hogy több méterre repült az ütéstől, behorpadt az autó eleje, a röntgen még egy repedést sem mutatott ki. Tudja, hogy a vadászat mentette meg az életét? Ezek a kemény kar- és lábizmok, erős váll, hát... csodálatos!
Nyár elején történt a baleset, de az őszi vadászidényre már annyira leapadt kisebb kugligolyónyira hasonlító bal térdem, hogy ismét húzhattam csizmát, kezembe vettem a puskát, és kimentem a barátommal néhány próbalövésre. Igaz, a lövésekkor még nyikorgott a vállam, és a bal lábamra is bicegtem még, de mire beindult az idény, már a társasággal tartottam.
Talán három vadászidény sem múlt el, amikor azonos nevű unokatestvéremmel és két legényfiával a beodrai Tisza-parti szivattyúnál hajtottuk a fácánkakasokat. Amikor az épülethez értünk, a Tiszába torkolló, jó három méter mély vízlevezető csatorna állta az utunkat. Az idősebb Pisti - mert az egyik fia is erre a névre hallgat, vagyis itt már három Törköly Pisti vadászott - javasolta, hogy menjünk föl a töltésre, és kerüljük meg a szivattyúházat.
Látom, hogy lejjebb egy emberderék vastagságú fatörzs hídszerűen fekszik keresztül a csatornán. A szivattyúból kiáramló víz kimosta a gyökereit, és egy erős szél átlökte a levezető csatornán. No, én itt megyek át. Hátamra vettem a puskát, és szépen fölléptem rá. A biztonság okáért oldalvást fordulva lépegettem rajta. Majdnem átértem már, amikor a lombozat egy hosszú ágához értem, és megfogtam. Kissé meghúzhattam, mert a következő pillanatban, úgy talpon állva, már zuhantam is lefelé. Kapaszkodni sem volt időm, nem is volt mibe. Ám szerencsére a csatorna fagyos oldalára estem, állva maradtam, és csúsztam lefelé a jégre. De csak az egyik lábam alatt szakadt be a széle annyira, hogy elmerült a csizmám.
A legutóbbi esetem valóban végzetes lehetett volna, és a vadászat számlájára lehetett volna írni. Mínusz 17 fokos hidegben vadásztunk a hódegyházi határban, jó fél lábszárig érő hóban. A vadászok után bukdácsoltam, természetesen puska nélkül, mert a terítéket szedtem össze: egy-két nyulat, fácánt, és vittem a traktorhoz. Végül kaptam is egy nagyon szép kakast. Ilyen jól már régen nem éreztem magam vadászaton. Élveztem a szép lövéseket.
Késő este értem haza, és emeleti lakásunk előtt csengettem, beadtam a kakast a feleségemnek. Ő becsukta az ajtót, én meg a lépcső legfelső fokán húztam le a gumicsizmákat, nehogy bevigyem a ráfagyott havat. Közben kialudt a lépcsőházi villany. Tapogatni kezdtem a falat a kapcsoló föltételezett irányában, egyszer csak megindultak velem a gumicsizmák! Rájuk léptem a sötétben, és csak annyi időm volt, hogy előrelendítsem két karomat. Nyolc lépcsőfokot zuhantam előre. Lent, az ablak alól már régen lefűrészelték a fűtőtestet, s annak csonkjai állítottak meg. A homlokom és az állam kivérzett, a karjaimat pedig nem éreztem.
A kórház vasárnapi ügyeletes orvosa röntgenre utalt, majd karjaimat begipszelték. Egy hét múlva kellett újra jelentkeznem vizsgálatra. Akkor tudtam meg, hogy a bal alsó karom háromba, a jobb meg kettőbe tört, és a csuklóim kiugrottak a helyükből. Ezt nem az orvos mondta ám, hanem én magam jöttem rá, amikor újraröntgeneztetés után felkötötték és eltörték a karjaimat azokon a helyeken, ahol egy héttel korábban eltörtek! Nem jól forrtak össze a csontok.
A népes váróteremben várakozó feleségem mondta már otthon: ,,Te akkorát ordítottál, mintha elevenen nyúztak volna. Kérdezték is a várakozók, talán csak nem a karjait fűrészelik le?'
Életben maradásomnak többrendbeli magyarázatát is tudom. László, a református atya azt vallja, hogy az őrzőangyalom védte meg a fejemet a fűtőtest csonkjától. Én meg a régi magyar hitvilág leírásaiban azt olvastam, hogy amikor a villanykapcsoló után tapogatóztam, beleléptem a Szépasszony táljába, és azért zuhantam lefelé. Mire azonban a fűtőtest csonkjához ért volna a fejem, ott termet a Boldogasszony, és kitárta a kötényét, így mentette meg az életemet.
Így maradtam életben ennyi baleset után, és azóta bizony imámba foglalom őrzőangyalom és a Boldogasszony nevét.

Nem hagyhatom abba...

Bevallom, két esetben is: amikor az autó elütött, majd amikor lezuhantam a lépcsőházban, és újra kellett járni tanulnom, már-már azt forgattam a fejemben, hogy szögre akasztom a puskámat. De hát én adjam föl, a parasztcsaládból származó, sok kemény munkán és baleseten áteső ember? És akkor eszembe jutott megboldogult édesapám, akinek pisztolycsövet dugtak a szájába, amikor kijelentette, hogy nem lép be a szovjet kolhozmintájú szövetkezetbe. Elkobozták teljes vagyonát, őt pedig kétévi fegyházra ítélték. Az akkor ötvenéves embert, aki örökké az Isten teremtette napsütéses földön dolgozott, most levitték száz és száz méter mélyre, a bánya pokoli sötétségébe. Aztán amikor kiszabadult, néhány év múlva ismét lettek lovai, tehenei, mert nem adta föl a küzdelmet, nem vesztette el az életbe vetett hitét.
Ez serkentett engem is arra, hogy a puskán kívül újra tollat ragadjak. A sors olyan kegyes volt hozzám, hogy ismét összeállíthattam egy vadászkönyvre való kéziratot.
És most eszembe jut Józsi, esketői tanúm, aki néhány évvel ezelőtt azt mondta, hogy majd kilencvenéves koromban megírja az élettörténetemet. A feleségem meg, amikor a lépcsőházi baleset után ismét csizmát húztam, így szólt: ,,Te száz évig élsz, majd meglátod!'
Hogy ez kilencven lesz-e vagy száz - állok elébe.
Annyi mindent meg kellene még írnom az egyetemes vadászatról, a magyar vadászat nagy hagyományairól. Munka közben tanultam meg, véstem az emlékezetembe, hogy őseink már a honfoglalás előtt lóháton vadásztak bölényre. A sólymoknak egész raját ismerték. Tőlük származik a karvaly, ölyv elnevezés, a sarki sólyomnak zongor volt a neve. És most tessék jól ide figyelni: a kis sólyom volt a torontál. Aztán itt van a Csepel, Csepel-sziget. Tudjuk a történelemből, hogy a keresztes háborúk idején egy ideig itt pihentek Barbarossa Frigyes seregei. De honnan ered a Csepel elnevezés? A legenda szerint Mátyás király lovászának volt ez a neve. A Nyulak szigetén, a mai Margit-szigeten apácák éltek, az ő tiltakozásukra szüntették meg a szigeten a nyulászatot. Jankó Szibinyáni, vagyis a mi Hunyadi Jánosunk Zsigmond királlyal részt vett Rácországban farkasvadászaton.
Az utolsó bölényt 1762-ben Erdélyben lőtték le. Az első balkáni gerlét ,,a mi vidékünkön' legelőször Montenegróban figyelték meg 1896-ban, Vajdaságban pedig 1931-ben Csornai Richárd csantavéri patikus tudósított róla.
Csodálatos adatok birtokába jutottam a vadászatnak köszönhetően... Nem hagyhatom abba az írást, sem a rádióban elhangzó színes beszámolóimat, amelyek az újraindítás óta a szombat-vasárnapi adással együtt lassan már az ezres számhoz közelednek. Az újságokban közölt vadászírásaim pedig feltehetőleg több ezret számlálnak.
Így ösztökél engem továbbra is az őseinktől örökölt vadászszenvedély. Immár ötvenöt esztendeje úgyszólván egymagam szolgálom a magyar újságolvasókat és a rádióhallgatókat a vadászatról szóló tudósításaimmal magyar nyelven. Itt, a Délvidéken.
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Művelődési Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..