Szegedi tudósítónktól
Mintegy száz résztvevője volt a március végén Szegeden megtartott III. Ifjúsági Irodalmi Találkozónak, melyet az idén Herceg János és Fehér Ferenc munkásságának, a kisebbségi létben való alkotói habitusának szenteltek. Szabadka, Topolya, Bajsa, Nagykikinda, Temerin, Ürményháza, Kisorosz, Óbecse, Magyarcsernye, Mohol, Zombor, Doroszló általános és középiskolás diákjai három napon át jeles délvidéki és magyarországi írók, költők, egyetemi tanárok, újságírók előadásait hallgatták a két neves irodalmárról, ezenkívül megismerkedtek a Tisza-parti város nevezetességeivel is.
Az első napon Herceg János irodalmi munkásságával foglalkoztak az előadók. A közismert életrajzi és írói tevékenységén kívül sok új ismeretre tehetett szert a hallgatóság, hiszen Fekete J. József előadásából (amelyet betegsége miatt írásban küldött el) és Toldi Éva érzékletes életrajzi beszámolójából döbbenhettünk rá arra, hogy Herceg János mennyire ragaszkodott a bácskai tájhoz, budapesti tanulmányi és újságírói ,,kiruccanásai” alatt nem igazán érezte jól magát a magyar székesfővárosban, s mindig visszatért szülőföldjére. Ez a példaként is szolgáló gerinces magatartás vonul végig egész írói, szerkesztői, újságírói tevékenységén is. Mindez kiválóan érződik abból a megnyilatkozásból, amelyet Vicsek Károly Herceg Jánosról készült dokumentumfilmjében láthatunk. Ebben az író vall magyarságféltéséről, a szeretet összetartó erejéről, a szülőföld, az ősi rög iránti ragaszkodásáról. A film külön erénye, hogy Herceget doroszlói házában együtt láthatjuk Fehér Ferenccel és Milan Konjoviæ festőművésszel, akik szintúgy vallják az említett elveket, s az egyetemes művészet katartikus jellegét.
Pastyik László előadásában Hercegnek a múlt század író- és költőnagyságaival való kapcsolatáról számolt be figyelmet keltő tudományossággal. Így szerzetünk azután tudomást Hercegnek Márai Sándorral, Tamási Áronnal, Mécs Lászlóval és Németh Lászlóval való találkozásairól. Dautbegovics Zoltán az íróval való személyes kapcsolatairól, Tóth László pedig Herceg bölcsességéről és a tőle tanultakról tartott érdekes előadást.
A második napon Fehér Ferenc művészetéről értekeztek az előadók. Tornai Józsefnek, a Magyar Írószövetség volt elnökének az előadása a költővel való személyes kapcsolatát idézte meg. Tornai sokat járt a Bácskában, s gyakran vendégül látta Fehért Budapesten. Mint mondta, a költő ,,szuperérzékeny” volt az őt körülvevő világ iránt. Nem bírta például a lármát, a trágár ordítozást, a duhajkodást, ami - Tornai szerint - a művész hihetetlen lelki finomságát bizonyítja. Csakúgy, mint az a tény, hogy talán egy költő sem ír annyit a szüleiről, beleértve az édesapját is. A legtöbb poéta ugyanis édesanyjáról ír szép verseket (Petőfi, József Attila, Ady), ám az édesapa általában háttérben marad. Fehérnél az apa, az általa hőn szeretett topolyai tájban megjelenítve, jelentős figurája költészetének. Nála is az állandó magyarságféltés, a kisebbségi létnek egyik szilárd sarkköve. A Néma utazás című költeményének egyik versszaka ezt híven tükrözi:
,,Kiránduló vagyok csak itt is. Hazátlan,
ablakon kihajoló, szótlan utazó.
Magam meg nem mutathatom dadogásban -
csak halott magzat, ha el nem árul a szó.”
Fehér Ferenc szonettjei címmel dr. Hózsa Éva tartott nagy figyelemmel kísért előadást. Tudományos igényességgel boncolgatta a költő versalkotási technikáját, annak jellemzőit és mindenekelőtt: szépségeit. A szonettek gondolati mélységét, nyelvi fordulatait és esztétikai gazdagságát hangsúlyozta.
Nagyabonyi Attila, a rendezvény főszervezője, a találkozó után megelégedéssel szólt a szegedi összejövetelről. Mint mondotta, ilyen tömeges részvételt egy ilyen találkozón eddig soha nem tapasztaltak, hiszen a meghívott diákok közül négyen, az előadók közül pedig hárman nem jelentek meg Szegeden, mindannyian igazolt okokból, betegség miatt. Ugyanakkor számos szegedi érdeklődő is rendszeresen megjelent az előadásokon, és figyelemmel hallgatta a két jeles irodalmárról szóló fejtegetéseket. Meggyőződését fejezte ki, hogy ezzel az irodalmi rendezvénnyel sikerült hozzájárulni Fehér Ferenc és Herceg János munkásságának teljesebb megismeréséhez, a vajdasági fiataloknak pedig jó alkalom volt ez arra, hogy betekintést nyerjenek a csongrádi megyeszékhely mindennapi életébe, és barátságot kössenek itteni kortársaikkal.