- Fényképezte: Szabó Attila

Vagy világgá? Mint kollégái közül annyian? És most nem is azokra gondolok, akik a polgárháború réme elől menekültek el egy szál kofferral a kezükben (vagy még azzal sem), szívükben a büszke öntudattal ,,én lenni magyar'..., hanem azokra, akik az újabb idők újabb megpróbáltatásainak és kihívásainak kereszttüzében mondták ki azt, hogy ,,elég volt!', s vágtak neki a kiismerhetetlen, hosszú útnak, mint a mesebeli öreg apó egyetlenegy szegény, de nagy feladatokra elhivatott fia... Még pár esztendővel ezelőtt néhányan Szabadkán, a Népszínház előtt kiálltak a térre március 27-én, a Színházi Világnap alkalmából, és elénekelték-elszavalták bánatukat... Ki hallotta őket a járókelőkön kívül?
Katkó Ferenc-Henger 1998-ban csapódott a szabadkai Népszínház magyar társulatához, s tavaly májusban, a 2004/2005-ös évad záró-, illetve gálaműsorán, júniusban tudtuk meg, hogy visszamegy szülőföldjére, Kárpátaljára. Könnyeinkkel küszködve tapsoltunk neki, amikor a legjobb előadásnak kikiáltott Záróra Blue Moon Jazz Bandjének tagjaként őt is színpadra szólította a zsűri, és ezúttal zenei játékáért különdíjban részesítette - akárcsak az együttes többi muzsikus színészét: Ralbovszki Csabát, Pálfi Ervint, Szőke Attilát. Ugyanott, ugyanakkor Kovács Frigyes igazgató búcsúztatta el Hengert a társulattól, a nézőktől...
* Mért mentél el? Mért mentél el... Tudod, így szól a sláger szövege...
- Feltétlenül ragaszkodsz a válaszhoz? Nem lehetne ezt a témát megkerülni?
* Röviden.
- Nem volt (színész)lakásom, albérletben húztam meg magam. S a színészfizetésből nehezen tudtam fedezni a költségeket, a maradékból pedig tisztességesen megélni. Nem voltam egy haknizós típus, meg különben is a próbák, előadások teljes mértékben lekötötték az időmet.
* Most hol élsz, mit csinálsz?
- Mindenütt és sehol sem. A holmijaim dobozokban, s különösképpen nem tudnám neked megmondani, mi vár rám holnap. Azaz egy biztos: április 29-én nőül veszem Barabás Noémit Budapesten, május 6-án pedig szülőfalumban, Kaszonyban oltár elé vezetem. Igaz is, nem akarsz látni egy jó kárpátaljai magyar lakodalmat?! Szeptemberben pedig apa leszek. Ez a legszebb és legjobb dolog, ami az életemben történt az elmúlt hónapokban. Igaz, azt beszélik, a gyerek miatt nősülök, de ez nem így van. Már karácsonykor megtartottuk az eljegyzést, s rögtön, a találkozásunkkor tudtam Noémiről, hogy számomra ő a nagy Ő. Mindig sejtettem, hogy egy rövid hajú és szemüveges nő lesz a végzetem...
* Mint mindig, most is mesteri az elterelő hadműveleted. Tudom, hogy nagyon idegenkedsz az interjúktól, de azért mi, egykori szabadkai nézőid nagyon kíváncsiak vagyunk arra, hogy találtad fel magad otthon. Nem úgy hagytál itt bennünket, hogy azt mondtad, lakás és munka vár rád Beregszászon?
- De igen. Jelenleg a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházban dolgozom. Nyáron egy Shakespeare-koszorúval végigportyáztuk Magyarországot, jártunk Gyulán, Tihanyban, Kapolcson, Zsámbékon, Szegeden, aztán hazajöttünk. Mivel új bemutató nem készült, beugrottam két, már repertoáron futó darabba, a Karnyónéban és a Három nővérben zenélek. Sajnos, itt egészen más az életritmus és a munkatempó, mint Szabadkán. Itt jó, ha havonta tíz előadás lefut. Egy kicsit el is tunyultam, mert még a próbák sem rendszeresek, s az egész kollektívában más légkör uralkodik, mint Szabadkán. Kaszonyban, a szülőházban élek, innen utazom Beregszászra, ami húsz kilométerre van körülbelül.
* S olykor-olykor hozzánk is ellátogatsz, hiszen műsoron van még a Záróra és a Charlie nénje, melyekben játszol. Melyik szerep tetszik jobban?
- Én minden szerepemet szerettem, függetlenül attól, hogy mennyire volt ,,fajsúlyos'. A Záróra azért kedves, mert elejétől végig, a bemutatóig nagyon jó összhangban dolgoztunk a fiúkkal, s noha az egész darab könnyűnek tűnik, bizony keményen kellett próbálnunk minden egyes alkalommal ahhoz, hogy ilyen sikeres és népszerű előadássá váljék.
* Eddig mindig csak gitárral a kezedben láttalak, vagy csak egyszerűen énekelni. A Zárórában viszont klarinétozol...
- Hát hogyne, hiszen eredetileg fúvószenész vagyok, a szimfonikus zenekarban is ezen a hangszeren játszottam valamikor odahaza. Én igazából zenésznek készültem, csak ,,kisiklott' a vonatom.
* S kiválóan beszélsz oroszul is...
- Mert orosz iskolában jártam az elemei első négy osztályáig. Emlékszem, elsős vagy másodikos koromban még szavaltam is orosz nyelven, Lermontovtól a Korunk hőse című költeményt Lenin születésnapja alkalmából. Ha az anyanyelvemen, magyarul akartam volna tanulni, akkor Beregszászba kellett volna utazgatnom, s ezt a szüleim nem akarták. Meg mivel akkoriban még a középiskolai felvételi is oroszul folyt, úgy gondolták, jó lesz, ha idejében elsajátítom az államnyelvet. De időközben megváltozott a törvény, engedélyezték a magyar nyelven való felvételizést, s én beiratkoztam a tanítóképzőbe Munkácsra. Aztán pedig 1994-ben a kijevi színművészeti akadémiára...
* Amikor a fejedbe vetted, hogy világgá mész, Kijevre nem gondoltál?
- Nahát arra végképp nem! Bármennyire szépek voltak is az egyetemi évek, nem kívánkozom oda vissza. Ott igazán farkastörvények uralkodnak, s én csendesebb, nyugodtabb környezetre vágyom. Talán Budapesten, talán Kaszonyban, talán valahol másutt egyszer biztosan meg is találom.
* Itt volt Szabadka. A 2003/2004-es színházi évadban még szakmai elismerésben is részesültél. A Kés a tyúkban című darabban nyújtott teljesítményedért a zsűri az évad legjobb férfiszereplőjévé nevezett ki. S már számítottak rád a Szulamitban is...
- Félreértés ne essék, én nagyon szeretem Szabadkát, a várost, az embereket (menyasszonyom szerint csak itt tudok felszabadult lenni), s nagyon tisztelem és becsülöm volt kollégáimat, de díjakból, elismerésekből - bármennyire örül is nekik az ember - nem lehet megélni. Nem én vagyok az első színész, aki a jobb megélhetés reményében vándortarisznyát akasztott a nyakába. S lehet, hogy nem is én vagyok az utolsó...
* S akkor most hogyan tovább?
- Egyelőre Beregszászban dolgozom. De nem biztos, hogy ott maradok. Színészként szeretnék megélni, érvényesülni, de az élet rafinált, s néha keresztbe tesz nekem... Lehet, hogy holnap, a családom megélhetéséért tanítóként vagy zenészként fogok dolgozni, vagy egy teljesen új szakmába kezdek... Nem tudom. Valami majdcsak történik...
* Csak tudd, mi nézők azért mindig visszavárunk.
- Köszönöm!