home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Használjuk, vagy elveszítjük
Szilágyi Edit
2022.10.29.
LXXVII. évf. 43. szám
Használjuk, vagy elveszítjük

Október 28-én Óbecsére látogatott Fremond Árpád, a Magyar Összefogás listavezetője és Deli Andor európai parlamenti képviselő. Megtekintették az óbecsei Testvériség Általános és Középiskolát, és részt vettek az utána következő lakossági fórumon, amely a Than Emlékházban lett megtartva.

A Testvériség Általános és Középiskolának 111 fejlődési rendellenességgel élő diákja van. Az iskola igazgatója Horvát Zoltán elmondása szerint az MNT-től több mint hárommillió dinár értékű támogatás révén egy lakó konténert kaptak, amit tanteremként az iskola kertésztanulói használnak. Rendbe tették a 100 éves bejárati kaput, kerekesszéket, számítógépeket, projektorokat, sporteszközöket szereztek be pályázati forrásokból. A tervekről is szólt és a további szükségletekről. A diákoknak speciális képzésre, megfelelő feltételekre és képzett tanügyi munkásokra van szükségük. Az iskola két épülettel rendelkezik, az egyik nagyon rossz állapotban van, mondta.

Az elmúlt időszakban az MNT minden iskolát, intézményt igyekezett támogatni, és az elkövetkező időszakban is megkülönböztetett figyelmet fordítanak majd az ilyen és hasonló intézményekre is, hangsúlyozta Fremond Árpád.

Fremond Árpád listavezető a lakossági fórumon kiemelte, az MNT továbbra is a folytonosság mellett száll síkra. Az intézmények támogatása prioritás.  Ismertette az elmúlt időszak eredményeit, és a feladatokat, amelyek megoldásra várnak. Óbecsén fontos lenne kollégium létrehozása, és a középiskolai rendszer megerősítése. Bácsföldváron, Dreán és Péterrévén is vannak olyan elképzelések, amelyek elsősorban a művelődési egyesületek vagy a Lurkóház tekintetében lényegesek.

Kiemelte, a november13-ára meghirdetett MNT választásoknak tétje van. Létfontosságú a magyar kulturális autonómia, a magyar nyelven történő oktatás, tájékoztatás, az írás és a nyelvhasználat, és nem utolsó sorban a magyar kultúra és hagyomány megőrzése, ápolása. Ígéretet tett, hogy az eddigi törekvés folytatódik, mindent megtesznek az eredmények megőrzése és újabb lehetőségek megvalósítása érdekében. Reményét fejezte ki, hogy a polgárok megerősítik a Magyar Összefogás listáját.

Deli Andor a szavazás tétjéről szólt. Nem kényelmesedhetünk el. Egy angol mondást idézve: használd, vagy veszítsd el, hangsúlyozta, ha nem használjuk azt, amit az itteni jogrend lehetővé tett, a már megszerzett eredmény és befektetett energia elveszik. Ez így van az autonómiánkkal is. Látogatásának célja a buzdítás, mondta. Az MNT 2009 óta sikeresen működik, az életünk részévé vált, rólunk szól. A kulturális autonómiának úgy van értelme, ha használják. A Magyar Összefogás listáján látjuk, hogy kiváló emberek tevékenységére számíthatunk. Üzenet ez Belgrád felé, hogy itt vagyunk, komolyan gondoljuk, van kapacitásunk, használni akarjuk a rendelkezésre álló jogokat, és az MNT tartópillére a partneri kapcsolatnak Budapest irányába.

Bonifárt Noémi Óbecséről a tizedik jelölt a Magyar Összefogás listáján. Főleg az oktatás és a kultúra terén szeretné kifejteni tevékenységét. Az óbecsei polgárok érdekeit igyekszik majd érvényesíteni, olyan témákban, amelyekben az MNT tud segíteni az adott erőforrások és lehetőségek függvényében projekteken keresztül.

Dr. Molnár Viktor, az óbecsei VMSZ elnöke kiemelte, az elmúlt években az óbecsei politikumnak igen jó kapcsolata alakult ki az MNT-vel. Az MNT és annak vezetői odafigyeltek a helyi iskolákra, intézményekre, személyekre, Óbecsére. Vannak terveink és álmaink, ilyen pl. a diákszálló, és a zárda épületének kérdése. Bízik abban, hogy a jövőt is együtt fogjuk építeni, emelte ki.

Kiss Igor a községi képviselő-testület elnöke zárszóként mondta el, az MNT-vel igen jó volt a kapcsolat, sok harcot együtt sikerült megvívni. Reményét fejezte ki, hogy a most felálló Magyar Nemzeti Tanács is sikeres lesz, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a november 13-án esedékes szavazás lehetőség, élni kell vele. Szavazzunk magunk miatt, hangsúlyozta.

Fényképezte: Szilágyi Edit

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..