home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Ha a könyv naggyá tesz, legyünk óriások!
Tóth Lívia
2004.10.19.
LIX. évf. 42. szám
Ha a könyv naggyá tesz, legyünk óriások!

Szabó Attila felvételeKönyvesbolt nyílt ZentánZenta központjában rövid alkalmi műsor keretében megnyílt a tóthfalusi székhelyű Pannon Media Kft. Gutenberg nevű könyv- és papírboltja. Az ünnepségen először DUDÁS Károly, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke, a cég egyik alapítója fo...

Szabó Attila felvétele

Könyvesbolt nyílt Zentán
Zenta központjában rövid alkalmi műsor keretében megnyílt a tóthfalusi székhelyű Pannon Media Kft. Gutenberg nevű könyv- és papírboltja.
Az ünnepségen először DUDÁS Károly, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke, a cég egyik alapítója fordult a könyvet szerető megjelentekhez. Örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan állnak a polcok között, mert inkább az a megszokott, hogy a politikusok szónoklatánál lepik el a mikrofonok és a kamerák a termet. Elmondta, bízik abban, hogy ez az első a hasonló könyvesboltok sorában, Zenta után következhet Magyarkanizsa és más városok, majd így folytatta:
- Tudjuk, mit követtek el ellenünk az elmúlt évtizedekben, hogyan szűntek meg a magyar könyvesboltjaink, a magyar lapterjesztő hálózatunk és hogyan kerültünk egyre nyomorúságosabb helyzetbe. A megmaradásunkkal kapcsolatban mindig derűlátóak voltunk, ezt erősíti ennek az üzletnek a létrehozása is. Remélem, a könyvek nemcsak a zentaiak, hanem a délvidékiek szeme előtt is vannak. A könyvesboltokat pedig követi majd a könyvbusz, amelyről az idősebbek tudják, milyen jelentős szerepe volt az itt élő magyarság életében, hiszen a legeldugottabb településekre is elvitte a szép szót. A busz már megvan, de most nemcsak a kis falvakat kell bejárnia, merthogy a magyarság szórványba került Nyugat-Bácskában és Bánát nagyvárosaiban is, például Nagybecskereken, Nagykikindán, Zomborban. Sokszor beszélünk arról, hogy leáldozóban van a könyvek ideje, de ez nem így van, a jó könyvnek mindig lesz létjogosultsága. Ennek a vállalkozásnak az elsődleges feladata az, hogy az egyetemes magyar irodalom és a világirodalom legjobbjai mellett a Délvidéken született műveket juttassa el az olvasókhoz. Mostanában sok olyan könyv született, amelyet csak a kritikusok láttak, pedig a kiadványok akkor élnek, ha az olvasók százai, ezrei forgatják azokat. Nemrégiben volt egy tanácskozás Zentán az olvasás értelméről, és ott arról beszéltünk, hogy a teljes ember az olvasó ember. Bizonyára a most megjelentek között is sok a teljes ember, és abban is bíznunk kell, hogy ez a mi megcsonkult, peremre taszított közösségünk, legyen bármilyen nyomorúságos helyzetben, ismét elkezd olvasni. Ez vezet a megmaradás útján a felemelkedéshez. Ehhez az Önök jóváhagyásán túlmenően Isten segítségét kérem! - mondta Dudás Károly.
UTASI Jenő atya, a Pannon Media Kft. másik alapító tagja arra tért ki, hogy a bolt kereskedelmi vetülettel rendelkezik, de nagyobb küldetést szántak neki.
- Tudjuk, hogy a könyvből megélni és meggazdagodni nem lehet, az írott szót csak elhivatottságból, megszállottságból lehet terjeszteni. Szeretnénk az itt megtalálható kiadványokat hozzáférhető áron kínálni. Az üzlet egyik részében asztalokat, székeket helyezünk el, hogy aki bejön, leülhessen, belelapozhasson, beleolvashasson a könyvekbe. Nem egy értelmiségitől hallottam, az anyagi helyzete csak azt teszi lehetővé, hogy a barátaival összefogva, közösen vásároljon könyvet. Éppen ezért a támogatóink is szorgalmazzák az antikvárium gondolatát, amelyet itt szeretnénk megvalósítani. Abban a részlegben természetesen rendkívül alacsonyak, szinte szimbolikusak lennének az árak. A jövőben együttműködünk a zentai Alkotóházzal és a Magyar Házzal, ami író-olvasó találkozók, könyvbemutatók szervezésében jut kifejezésre. Van egy távlati tervünk is, amely a szárnyait bontogató tóthfalusi Pannon Media Rádióhoz kapcsolódik. Az az elképzelésünk, hogy erről a helyszínről egyenes adásban rövid irodalmi vetélkedőket közvetítsünk, amelyben a diákok és mások vennének részt - fejtegette Utasi Jenő atya.
Mindkét alapító megköszönte a budapesti Segítő Jobb Humanitárius Alapítványnak és a szegedi Esély a Stabilitásra Közalapítványnak, valamint a zentai önkormányzatnak és Juhász Attila polgármesternek, hogy támogatta ezt a nemes törekvést.
A megnyitón CIROK Dániel egy felmérés alapján térségünk diákjainak az olvasási kultúrájáról és szokásairól szólt, végül megállapította: a vizsgált korosztály általánosságban keveset olvas, kevés saját könyve van, kevés könyvet vásárol és kap ajándékba. Ez nemcsak azoknak a sanyarú éveknek a hozadéka, amelyekben a családok elsőként az újságok és a könyvek vásárlásáról mondtak le, hanem annak is, hogy vidékünkön nem igazán volt hol beszerezni a jó könyveket. A most megnyílt könyvesbolt ezen a problémán is segíthet. Csakúgy, mint a beinduló könyvbusz, amelynek a jelentőségét RAFFAI Ibolya társtulajdonos vázolta: - Könyvkínálatunkat az olvasóközönség igényei alapján szeretnénk bővíteni, mert csak így járulhatunk hozzá ahhoz, hogy a vajdasági és a magyarországi kiadóházak kötetei is eljussanak hozzájuk. Jó olvasást kívánunk, hiszen a jelmondatunk is a következő: A könyv naggyá tesz! Legyenek, legyünk óriások!
A Gutenberg könyvesbolt első rendezvényeként ÁCS Károly költő dedikálta Megszólítások című kötetét, amelynek az ünnepélyes bemutatója a Könyvhónap, 2004 rendezvénysorozat keretében a zentai Alkotóházban volt.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..