Gerinciskolába indulok!
Bíró Tímea
2021.05.22.
LXXVI. évf. 20. szám
Gerinciskolába indulok!

Törülköző, víz és váltás póló — mindössze erre van szüksége annak, aki beiratkozik a Medica Netter rehabilitációs központ gerinciskolájába, minden más eszközt a helyszínen kap. Süli Mónika sportorvos, okleveles gyógytornász, a Medica Netter vezetője szerint nem mond újat azzal, hogy rengeteg gyerek küzd különféle gerincproblémákkal, ezért döntöttek úgy, hogy egy iskola keretében a megelőzésre fókuszálnak.

* Elméleti és gyakorlati részből áll a gerinciskola. Mesélnél erről bővebben?

— A gyermekeknél már hét-nyolc éves kortól eredményesen alkalmazható az izomkontroll. Remekül megértik és végrehajtják az egyéni kezelés összes gyakorlatát. A szülők bevonásával, játékosan megtanulják az otthoni gyakorlatokat, és a család együtt végezheti a feladatsort. Ezeket megkapják nyomtatva, így bármikor ellenőrizhetik a mozdulatok helyességét. Ilyen elven dolgozunk a Medica Netter rehabilitációs központban Zentán, és nemcsak a gyermekekkel, hanem a felnőtt korosztállyal is. Az idén tavasszal ültünk össze gyógytornász kolléganőmmel, Vida Elizabettával, aki ebből a témából írta diplomamunkáját Pécsett. Az ötlet az volt, hogy indítsunk egy olyan foglalkozást, ahol preventív jelleggel a gyerekek nemcsak tornáznak, hanem azt is megtanulják, miért fontos a torna, a helyes testtartás, és mi minden lehet a következménye annak, ha elhanyagoljuk a gerincünket. Első körben a hét-nyolc éves korosztálynak ajánljuk a gerinciskolát, viszont a tervek között szerepel, hogy több csoport is induljon, korosztálynak megfelelően, és nemcsak Zentán, hanem Csantavéren és Óbecsén is. Tízalkalmas az iskola, és minden óra más-más tematikát dolgoz fel. Az első órán a gyerekek egy funkcionális diagnosztikai vizsgálaton is részt vesznek, ahol felmérjük a gerincük állapotát, és ennek alapján állítjuk össze számukra a tornagyakorlatokat. Minden gyermek kap tőlünk egy tornafüzetet a suli végén, ahol fel lesz tüntetve minden gyakorlat, melyet heti háromszor kellene otthoni körülmények között végezniük. Ezek a tornák 45-50 percet vesznek igénybe. Kis létszámú csoportokban fogunk dolgozni, egyben maximum öt fő lehet.

* Miért éppen hét-nyolc éves korban a legfontosabb automatizálni a gyermekek testtartását?

— A hanyag tartás egy hibás tartásforma, melynek számos oka lehet. A különféle kutatói munkák során bebizonyosodott, hogy a hét-nyolc éves gyerekeknél fordul elő legtöbbször, amikor az óvoda befejeztével elindulnak az iskolába. Kialakulhat a törzs izomzatának gyengeségétől, a hirtelen növekedéstől, a helytelen üléstől, a gyermeket ért pszichés behatásoktól vagy egyszerűen a helyes testtartásra törekvés „elhanyagolásából”. Az óvodáskorú gyermekek mintegy 65%-ának, míg a középiskolások csaknem 75%-ának hanyag a tartása, vagy van már valamilyen kialakult gerincbetegsége — ez utóbbi lehet genetikai, öröklődő tényező is. Kezdetben a gerincoszlop csigolyáin még nincs semmilyen maradandó károsodás, felszólításra a gyermek ki tudja javítani a helytelen tartását, később azonban az egyenetlen terhelés hatására károsodnak a csigolyák. A tartási rendellenességek és a gyenge hátizomzat gerincferdülés (scoliosis) kialakulásához vezethet. Többféle hanyagtartás-típus fordulhat elő. Az úgynevezett lapos hát a leggyakoribb, amikor a gyermek izomzatának fejlődése nincs arányban a hossznövekedéssel. Ilyenkor a háti gerinc domborulata és az ágyéki (derék) homorulata csökkent. Kezeletlen esetben felnőttkorban gyakori a derékfájás. Nyerges hátról akkor beszélünk, ha a háti domborulat foka normális, de az ágyéki homorulat fokozott. Domború hát esetén a domborulat ráterjed az ágyéki gerinc egy részére is. Úgynevezett kypholordotikus hát akkor alakul ki, amikor a háti domborulat és az ágyéki homorulat a normálisnál fokozottabb.

* Mit tanácsolnál a szülőknek, mire figyeljenek oda a gerinc helyes fejlődése érdekében?

— Nagyon fontos, hogy folyamatosan kísérjék a gyermekük tartásának alakulását, hiszen már kis hibák észrevételekor is érdemes szakemberhez fordulni, illetve a gyógytornakezeléseket elkezdeni. A hanyag tartás vagy az akár ennek következtében kialakult gerincproblémák kezelésére a gyógytorna számos módszere használható (Schroth-, Klapp-, Dorn-módszer, craniosacralis terápia), melyek aktívan erősítik a törzs izomzatát és alakítják ki a helyes tartást.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Ép Testben rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..