Hamvas Béla Anthologia humanája alapkönyv. Mint a Biblia. Mint Márai Sándor füveskönyve, avagy Weöres Sándor A teljesség felé című kötete. Az elmúlt ötezer év, azaz az őskortól napjainkig, pontosabban a 20. század első feléig terjedő időszak bölcsességeinek gyűjteményéről van szó, mely a gondolkodás, az elcsendesedés, az elmélyülés, az elgondolkodás lehetőségét rejti magában, csupa olyan dolgot, mely teljesen kiveszőben van ebből a rohanó világból. Pedig az emberiség ismert történetében sohasem volt nagyobb szükség arra, hogy az ellenőrizhetetlenné váló, szédült pörgésbe zuhanó létezésben megálljt parancsoljunk önmagunknak.
A szöveggyűjteményt ajánlom mindazok számára, akiknek igénye van az emberi természet Isten képére teremtettségének a megtapasztalására. ''A könyv nem regény, amely az elején kezdődik és a végén befejeződik, hanem minden mondatával újra kezdődik és újra befejeződik” - írja a Bevezetőben az összeállító. Ugyanis egy-egy mondata egy-egy teljes értékű jelenség, gondolkodásmód, viselkedésmód stb. lényegét fogalmazza meg, s megadja a továbbgondolás esélyét.
Meditációs objektumoknak, nem pedig bölcs tanításoknak nevezi Hamvas a kötetbe válogatott szövegeket. Mit kell ezen érteni? A gondolatoknak olyan antológiáját, amely nem a folyamatos olvasást igényli. De pl. alvás előtt belelepoz az ember, megakad a szeme egy mondaton, szövegrészen, tudatosítja magában az elolvasottakat, leteszi a könyvet, és elgondolkodik a leírtakon. Arra is választ kap ilyenkor az olvasó, hogy a sok közül miért pont azon a gondolaton akadt meg a szeme. Személyközelivé válik a megfogalmazott gondolatvilág, s gyakran az önmagunkra ismerés örömével ajándékoz meg. Márpedig semmi sem fontosabb az önismeretnél. Önnön valónk megismerésénél. Mert hogyan mondhatom embertársamról, lett légyen az a férjem, feleségem, gyermekem, barátom, hogy ismerem őt, ha önmagammal kapcsolatban felületesek az ismereteim. S hogyan érthetném meg a hatékony emberi kapcsolatok kiépítésének viszonylatában a szanszkrit Tat tvam aszi (Ez vagy te) lényeg-meghatározó igazságát, melyet a Szent Írás második nagy parancsolatja így foglal szavakba: ''Szeresd felebarátodat, mint magadat”.
Miben lehet tehát segítségünkre az Anthologia humana? Abban, hogy eljussunk annak felismeréséhez, miszerint csak akkor érezhetjük magunkat elégedettnek, a létezés harmóniája birtokosának, ha sikerül valóban emberré lennünk. Gazdagság, hírnév, hatalom, tekintettel arra, hogy a virtuális világ kellékei, semmit sem ér, ha közben elveszítjük önmagunkat, mikrotheoszi mivoltunkat. Éppen ezért kell megtalálnunk annak módját, hogy az anyagba sűrűsödött mindennapok ellenére, melyekben élni kényszerülünk, legyen időnk lefolytatni önmagunkkal a lélektisztító párbeszédeket. Erre nyújtanak kiváló segítséget a Hamvas gyűjtötte gondolatok.
Számomra az elmúlt öt évben az egyik engem mélységesen érintő, alapvető gondolatot Kung mester fogalmazta meg: ''Nincs állásom, s ezért ráérek a fontos dolgokkal foglalkozni”. Ugyanis munkahelyi elfoglaltságaim okán igencsak megfogyatkoztak a lélekpihentető pillanataim. Meg is éreztem jellemtorzító hatását annak, hogy sokszor nem sikerült, akárcsak öt percre is, bevonulni ''a belső házamba”. Ennek az volt a következménye, hogy gyakran kerültem konfliktusba önmagammal. Nem szerettem azt a valakit, aki lettem olyankor, amikor a körülményeknek engedve cselekedtem, s az önnönvalóm lényege háttérbe szorult.
Ma már ismét szabad ember vagyok a Kung mester által idézett gondolat értelmében. Visszakaptam régi önmagam, és visszatérhettem a fontos dolgokhoz: mikrotheoszi lényegem gyarapításához, tökéletesítéséhez.
Minden reggel újra mosolyogva ébredek.