A kép, melyet most a bezdáni műkedvelő mozgalom erősségéről, az amatőr színészről felvázolni próbálok, még vázlat mivoltában is csonka lenne, ha nem utalnék néhány, csak a felületes szemlélő számára érdektelen tevékenységére: Foki István ugyanis rendez is, és ezzel sokat segít dr. Pfaff Mihálynak abban, hogy évente megszervezhessék a Bezdáni Színházi Napokat. Ily módon fiatalokkal szeretteti meg a színjátszást, közösségformáló szerepe, apostolkodása (amint mondja) szolgálat, nem pedig amolyan esti kaland - å toborozza és tartja össze a műkedvelőket, repertoárjuk változatos, de mintha csak azt mondanák: ,,Nem élhetünk muzsikaszó nélkül' - rendezőként ugyanis örömmel énekelteti és táncoltatja a szereplőgárdát, mert tudja, hogy ezzel a műfajjal fenntartható az eleven, közvetlen kapcsolat a nézőkkel - Valószínűleg a fajsúlyosabb daraboknak is volna keletjük, jó tálalással - vallja István, ám egy Ibsen-drámával nem volna szabad próbálkozni, az alternatív színházi modellt pedig a bezdáni fiatalok elutasítják, és a nagy elődökkel, Heck Paulával, Györfi Sándorral, Horváth Alennel és másokkal együtt azt az elvet vallják: a színház a magyar szó és jellem iskolája legyen...
Felelős emberek vigyáztak Bezdánra, a városka művelődési életére, s tették ezt már rögtön az államalakulás után, amikor 1919-ben színpadra szólították az amatőr színjátszókat. A munka kezdetben döcögött, sok feladatot kellett vállalni és megoldani, ám az évek során több egyesület (Bezdáni Sportegyesület, Katolikus Legényegylet, Katolikus Nőegylet, Műkedvelő Zenekar, Katolikus Gazdafiak Egyesülete, Önkéntes Tűzoltótestület stb.) is alakult. A darabokban a színészek nem a valóságot ábrázolták, még csak forrásul, viszonyítási alapul sem használták, hiszen Bezdánban is tudták: a néző szórakozni akar, és szándéka, ízlése, öröme vagy kínja szerint vonatkoztatja el egy operett vagy népszínmű meséjét a valóságtól. Olyan előadásoknak tapsolhatott a nagyérdemű, mint amilyen például az Édes ellenség, A gyimesi vadvirág, Az új földesúr, A vén gazember, Obsitos, Amit az erdő mesél, Sárga csikó, Parasztkisasszony, Gyurkovics lányok vagy a Nagymama.
A múltban a szabadkai Népszínház magyar társulata gyakran vendégszerepelt Bezdánban. A feszültségoldó előadást a legkedveltebb színészek, Árok Ferenc, Majoros Katica, Albert János, Verseghi József, Czehe Gusztáv, Nagy István, az utolérhetetlen Heck Paula, a felülmúlhatatlan Romhányi Ibi és a többiek tették élvezetessé, színvonalassá. Patyolattiszta színpad és öltöző várta a színészeket az előadás előtt. Hosszasan el lehetett beszélgetni Bodrogvári Ferenccel és édesanyjával - ők ketten ugyanis mindig kivették a részüket az elvégzendő munkából. Meg aztán dr. Pfaff Mihály önzetlenül és hivatásbeli elkötelezettségből mindig azon fáradozott, hogy a mozgalom életben maradjon, és hogy ne kallódjanak el a tehetséges fiatalok meg a veteránok. A doktor úr édesanyja, Pfaff Anna a térség egyik legnépszerűbb rendezője volt. Nemes vállalkozások, figyelemreméltó példaképek sorjáztak az évtizedek alatt, így aztán Bezdánból mindig derűs hírek érkeztek. A doktor úr fedezte fel Foki Istvánt is, a tehetséges fiatal színészt, és azonnal szerepet is adott neki, s titkon abban reménykedett, hogy ,,a' Pista lesz az utód, az a rendező és közösségteremtő ember, aki képes megújítani a városka színházkultúráját. 1979-ben már Foki Istvánnak is tapsolhattak a bezdániak, majd 1980-tól egészen 1990-ig dr. Pfaff Mihály valamennyi előadásában szerepelhetett, s gyakran kiváló alakítással lepte meg tanítómesterét, mi több, olykor még önmagát is, amikor már képes volt leküzdeni bénító lámpalázát. De Bezdánban is meghúzták a vészharangot, amikor a doktor úr átmenetileg elszakadt a színháztól, sőt még a színésztársai is azt hitték, hogy bevégeztetett, nincs tovább, a reflektorokat el lehet oltani. Egy alkalommal Foki a következőket nyilatkozta: ''Engem is dr. Pfaff Mihály vezetett fel a színpadra, s amikor rendezőnk fanyar mosollyal az ajkán abbahagyta a munkát, és visszavonult, azt hittük, vége mindennek”. A legrosszabb mégsem következett be, merthogy hamarosan újraindult a munka. A társulat szórakoztató műsorokkal örvendeztette meg hálás közönségét, de 1994-ben arra is futotta az erejükből, tehetségükből, hogy színre vigyék Moliére örökzöld vígjátékát, a Képzelt beteget, melyben Foki István Argant személyesítette meg elmélyülten, nagy-nagy komédiázó kedvvel.
Ilyenkor - egy-egy jelentős siker után - az amatőr színész is vérszemet kap/hat. Így hát 1995-ben Foki István is elkezdett rendezni. Keményebb fába azonban nem akarta vágni a fejszéjét, mert ahhoz munkatársakra lett volna szüksége. Megrendezte Földes Imre Lányom című vígjátékát, majd Fodor László Szilveszteri szerelem (Bölcsődal) című színjátékát. Fodortól a Szeretek egy színésznőt című komédia is nagy sikert aratott, közben pedig egyfelvonásosokat, rövidebb lélegzetű humoreszkeket is színpadra állított. Ezeket a darabokat rendszerint az Ötösfogat rendezvényein is bemutatták. A zombori Győrfi Sándorral való együttműködése is több rangos előadást eredményezett. Végül valamennyi színjátszó legnagyobb örömére dr. Pfaff Mihály is visszatért az egyesületbe, és ezáltal sok-sok elképzelés, álom valósult meg. Számos ősbemutatót tartottak, állandósultak a vendégjátékok, többek között Foki István jóvoltából immár friss és tartalmas Bezdán művelődési élete. A társulat most nem a ''sosemvolt fényes múlt”-ba tekint vissza, hanem előre néz, tervezget, a hit és a teherbírás erejével...