home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Fél évszázad története
Tóth Tibor
2009.05.27.
LXIV. évf. 21. szám

A ludasi Dóró István és Anna néhány hete ünnepelték házasságkötésük 50. évfordulóját. Fél évszázad nem kis idő, s bizony az embernek ennyi idő alatt jóban és rosszban egyaránt van része. István 1933. június 12-én, szülei egyetlen gyermekeként született Ludason. Mindene megvolt, ami abban az időben e...

A ludasi Dóró István és Anna néhány hete ünnepelték házasságkötésük 50. évfordulóját. Fél évszázad nem kis idő, s bizony az embernek ennyi idő alatt jóban és rosszban egyaránt van része. István 1933. június 12-én, szülei egyetlen gyermekeként született Ludason. Mindene megvolt, ami abban az időben egy gyermeknek meglehetett, mondja. Szülei a fél lánc szőlő mellett gyümölcsöst is munkáltak, s a katonaság letöltése után István hetente háromszor édesanyjával a környékbeli piacokon értékesítette a termést. A szabadkai, csantavéri, horgosi piac asztalai roskadoztak a ,,szóló szőlő'-től, csengő barack'-tól, ,,mosolygó almá'-tól, s a különböző kerti veteményektől. Akkoriban nagyobb volt a kereslet az egészséges gyümölcs iránt, így édesanyja mérte az árut, a frissen leszerelt legény pedig a megtermelt finomságok megfizettetését vállalta magára.
- Jól emlékszem még a régi családi ház körvonalaira... Még a villany sem volt bevezetve - tér vissza a múltba István. - Legénykoromban többször is éjjel egy óra után értem haza a bálból, s már messziről láttam, hogy édesapám a viharlámpával járkál az udvarban. Mindössze annyi időm volt, hogy gyorsan átöltözzek, befogtuk a lovakat, és már indultunk is valamelyik környékbeli piacra. Aludni csak a megérkezésünk után tudtam egy kicsit, az áru asztalra helyezése után bekuporodtam a kocsiderékba, és addig szunyókáltam, amíg meg nem érkezett az első vevő. Az elemi négy osztályát jártam ki, de számolni jól tudok, adásvétel alkalmával sosem lehetett becsapni.
Később édesapját szélütés érte, nem dolgozhatott tovább, így eladták a szőlőt, és a kanizsai úton vásároltak házhelyet maguknak. Itt már lényegesen jobb életkörülmények között élhettek: aszfaltúton járhattak, és már a villanyt is bevezethették.
István felesége, Dóró (Stantić) Anna 1939-ben született Ludason. Gyermekkoráról ő is kellemes emlékeket őriz. Kilenc hold földön édesapjával és a ma már Kispiacon élő nővérével kukoricát, kendert, dohányt, cirkot termesztettek, de azért az önfeledt játékra is jutott ideje.
- A férjemhez hasonlóan én is négy osztályt fejeztem be. Elsőben a magyar tagozaton osztályt kellett ismételnem, majd a nevem miatt a szerb tagozatra kerültem, és azt sikeresen befejeztem, annak ellenére, hogy szerbül nem beszéltem olyan jól - mondja mosolyogva. - Istvánnal a leszerelése után a ludasi bálban ismerkedtünk össze. Az utcánkban levő nagy sár miatt gumicsizmában indultunk útnak, egy ismerősnél átöltöztünk, úgy mentünk a mulatságba. 1958-ban eljegyeztük egymást, 1959. május 10-én megesküdtünk, életünk legszebb napja pedig 1963. május 8-a volt, amikor megszületett a fiunk. Sajnos, 1984-ben közlekedési baleset érte, örökre elvesztettük őt, s azóta nagyon sivár az életünk.
Házasságkötésük után földművelésből és piacozásból éltek. A tizenkét hold földön szépen termett a búza és a kukorica is, s lassacskán házépítésre való telket is vásárolhatott magának a fiatal házaspár. Mindketten szorgalmasan dolgoztak, a régi házat lebontották, a felhasználható anyagokat beépítették az újba, s 35 évvel ezelőtt elkészült a csinos, kényelmes, több szobás kertes ház. Régebben az aprójószág mellett két anyakocát, 14-15 hízót, lovat, bikát, növendékmarhát is tartottak, most pedig a csirke, kacsa, liba mellett két tehenük van.
- Mindketten földművesnyugdíjból élünk, betegesek vagyunk, fáj a lábunk... A borjúkat a közelmúltban eladtam, jelenleg két tehenet tartunk, de az egyiket hamarosan vágóhídra adom. A tejtermelés eddig kiegészítette csekélyke nyugdíjunkat, de az alacsony felvásárlási ár miatt már nem kifizetődő ezzel foglalkozni. Az emberek azt is rebesgetik, hogy a kistermelőktől a jövőben már nem veszik át a tejet. Ha ez igaz, akkor nem is tudom, mihez kezdünk a tehenünkkel. Számára is takarmányt kell készíteni, de egyre nehezebb napszámost találni. A munkanélküliség ellenére a fiatalok nem akarnak dolgozni, hiába fizetne az ember érte - mondja keserűen István.
- Nem tudjuk, öregségünkre mi is lesz majd velünk - veszi át a szót Anna. Nincs kire számítanunk, nem tudjuk, ki fog bennünket eltartani. Ha valamelyikünk megbetegszik, akkor egyikünk kiápolja a másikat, de mi lesz akkor, ha már csak egyikünk marad? Róla ki gondoskodik majd? Sajnáljuk itt hagyni mindazt, amiért egész életünkben dolgoztunk. Jó volna, ha valaki idejönne hozzánk, s mi maradhatnánk a fészkünkben - sóhajt a ház asszonya.
Az ötven éve együtt élő házaspár azért még mindig elvégzi a napi teendőket: Anna a ház körüli munkában veszi ki a részét, mos, főz, takarít, István pedig a jószágok ellátása mellett gyakran üzembe helyezi a traktort, és eldöcög vele a kukorica-, búza- meg a hereföldre. A nehezebb munkát már másnak adja ki, de a könnyebbet 76 évesen is maga végzi.
- Az idén a kukorica nagyon rosszul kelt ki. A napokban a határt járva azt láttam, hogy egyes helyeken zöldell a növény a ludasi talajon, más helyeken viszont 2-3 lépés hosszan is parlag a föld, nem kelt ki a mag. Ha a június és a július esős lesz, akkor reménykedhetünk abban, hogy ősszel szép kukoricát szedhetünk. Ellenkező esetben ez a haszonnövény is a búzának a sorsára jut. A szárazság megtette a magáét - avat be a gazdák gondjaiba István.
A tömérdek munka mellett nem sok szabad idejük marad persze, ilyenkor legszívesebben bekapcsolják a televíziót.
- A szomszédokkal is naponta találkozunk, rendszeresen eljárunk kávézni egymáshoz, s ilyenkor lazítunk egy picit. Feltétlenül említse meg, hogy megboldogult fiam volt barátnőjével, Szebenyi Erikával - akinek azóta férje és két gyermeke van - is nagyon jó kapcsolatban vagyunk, szinte mindennap meglátogat bennünket, amiért hálával tartozunk neki - mondták mindketten.
A hosszú házasság titka felől érdeklődve sejtelmesen összenéznek, majd mindkettejük szájából egyszerre hangzik el a három varázsszó: türelem, megértés, tisztelet. Ennyi elég ahhoz, hogy két ember békességben, szeretetben leéljen fél évszázadot egymás mellett. Sajnos, ezt a három szót a ma házasulandók többsége egyre kevésbé ismeri, így nem csoda, hogy egyre gyakoribbak a válások. Többek között ebben is példát kell(ene) venni az idősekről.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..