home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Ez maga a történelem
Fehér Márta
2023.02.06.
LXXVIII. évf. 5. szám
Ez maga a történelem

Harmincöt éves a zentai Rin-Tin-Tin.1988 májusa óta történt egy-két dolog nálunk, hány oldalt kapok a lapban? — viccelődik Kosiczky András, a Tisza-parti város kultikus szórakozóhelyének tulajdonosa, és máris meséli, hogy a „régmúltban” mindössze annyi vendéglátós-tapasztalattal vágott bele a Rinibe, amennyit egy ember más helyek vendégeként összegyűjthet, s a háborús körülmények miatt személyesen meg nem ismerhetett nagytatától vagy a Kecskemét közeli nagynénitől megörökölhetett.

Annak idején egy zentai, közkedvelt szórakozóhely bővítésébe szeretett volna beszállni üzlettársként, ám ötletét nem fogadták el, így nagyapja ingatlanjából és házából megálmodott egy tejcsárdát a zöldségpiac melletti szegletben, s addig-addig alakult és formálódott a dolog, amíg egy cafebarszerűség nem lett belőle.


Kosiczky András

— Más idők voltak azok, az emberek még összejártak a vendéglőkben, hogy találkozzanak, és jól érezzék magukat. A mai világban az elidegenedés a legnagyobb probléma, a rohanó életmódban már nincs az, hogy üljünk be valahová, és beszélgessünk. Az ételfutár-szolgáltatás lett a vendéglátás halála, hiszen otthon nézem a tévét vagy internetezek, nem kell elmennem sehová, nem kell találkoznom senkivel, mert az ételt-italt kihozzák. Az emberek elidegenedtek egymástól, amire a koronavírus-járvány is jócskán rátett. Emlékszem, az elején nehéz volt bezárni, annyi vendég volt zárórakor. A Rin-Tin-Tin nagyon sok civil szervezet törzshelye volt, itt találkoztak, beszélték meg a dolgaikat, sőt egynéhány nálunk alakult meg. Beszélgettünk arról a törzsvendégekkel, milyen kár, hogy nem volt lehetőség arra, hogy kamerákat szereljünk be, és minden történést rögzítsünk, összejöhetett volna egy jó kis dokumentumfilm, mely a vendéglői élet (át)alakulását is jól illusztrálta volna. Sokkal több ember élt Zentán, az elmúlt tíz évben rengetegen kivándoroltak, sok törzsvendégünkkel együtt, ezt megérezzük. Nagyon keményen kell dolgozni, hogy fenn tudjunk maradni.


35. születésnap egész évben

András szerint a Rin-Tin-Tin lelkét adja az is, hogy nem váltogatják naponta a pincéreket, jól választottak ők is, meg mi is. Hosszú éveket dolgoztak le, annak ellenére, hogy a vendéglátás kemény szakma. A 35. évben őket is igyekeznek megszólítani, egy estére szeretnék minél többjüket visszahívni, amiből jó kis buli kerekedhet majd, hiszen jó néhányan közülük zenével is foglalkoztak.


Darts Liga a Rin-Tin-Tinben (Horváth Zsolt felvétele)

— Május utolsó hétvégéjén meglepetéskoncerttel készülünk a kerthelyiségben — árulja el. — A jubileumi évet a Darts Liga nyitotta meg — nagyon jó visszhangja van, tizenkilencen vagyunk, a keddi, pénteki és szombati játéknapokon nagyon jó kis meccsek alakulnak ki, 501-es, dupla kiszállóra, három nyertre játszunk —, folyamatos a külső kezdeményezésre indult és óriási ámulatomra nagyszerűvé sikeredett csütörtöki társasjátékest, melyre Péterrévéről, Szabadkáról is érkeznek játékosok, ami szintén azért jó, mert összehozza az embereket, összejövünk és beszélgetünk. Nyáron megpróbálunk gyerekeknek szervezni valami hasonlót, hiszen a társasjáték fejleszti a gondolkodást, és tudást ad. Maradnak a megszokott, nagy hagyományú rendezvényeink: a törzsvendégek napja, az év végi amatőrdartsverseny. Huszonvalahány évvel ezelőtt szereztem be az első dartsgépet — akkor 1 dinár volt egy játék! —, azóta szervezünk versenyeket. Nagyon sokan játszottak nálunk az évek során, tavaly 26-an neveztek be. Nyugdíjba raktuk az öreg gépet, mely több százezer játék emlékét őrzi, jó helyre került, az egyik törzsvendégünk „vette meg”. Steel-darts versenyek, edzések fűződnek a nevünkhöz. Kiötlöttem egy Rin-Tin-Tin-triatlonversenyt is: a közkedvelt biliárd, darts és sör számokban mérik majd össze magukat a résztvevők. Több kocsmaolimpiát szerveztünk már, a nyáron erre is sort kerítünk, emellett egy biliárdverseny házigazdái leszünk. Ősszel és télen is lesznek rendezvényeink, ezek még alakulnak, várjuk a törzsvendégeink ötleteit is. Természetesen lesznek rockkoncertek is, hiszen bármennyire változik a zenei közízlés és divat, a Rini stílusa egyértelműen a rock, főleg rockzene szól, bár időről időre mást is beengedünk, például a hétvégén retró diszkóban szórakozhattak a vendégek, s a mulatós sem teljesen idegen tőlünk.


Nagyon népszerű a csütörtöki Kocsmatársas (Horváth Zsolt felvétele)

Képeket is nézegetünk, a tavalyi halloween igazán eredetire sikeredett, és nemcsak maga a buli, hanem a készülődés is, vicsorgó tökfejekkel és sok-sok gyerekkel, szülővel volt tele a Rin-Tin-Tin. Szót ejtünk a beruházásokról is, az emeleti terem berendezése asztalok és padok formájában a Prosperitati Alapítvány támogatásával újult meg — éppen a koronavírus-járvány beköszöntére, úgyhogy rendesen még fel sem tudták „avatni” a vendégek —, ám a fenti szőnyeg még a régi szép idők emlékét őrzi, s András azt mondja, az új padlóburkolat akkor megfordult a fejében, kivitelezni viszont nem sikerült, így marad a Rinihez hozzánőtt, helyenként még mindig zöld színű, faltól falig szőnyeg.

S persze ez a beszélgetés nem lenne az igazi, ha egy-két mondat erejéig nem idéznénk fel 2000 októberét, amikor az egyik labdarúgó-világbajnokság közös nézésére beszerzett nagy méretű televíziót kihelyezték a városközpontba, hogy a többezres tüntető tömeg arról követhesse élőben a diktatúra megbukásának történelmi pillanatait. Ma már a foci-vb-t és az egyéb futballeseményeket sem nézik annyian — jegyzi meg. Hozzáteszi, szeretné, ha lenne, aki évek múlva továbbvinné a Rin-Tin-Tint, keresem a jövő emberét.


Horváth Zsolt felvétele

Kapcsolódó cikkek
Riport
Firkaland, A tiltott sziget és egyéb izgalmak
2022.08.25.
LXXVII. évf. 34. szám
Társasjátékpartit tartanak csütörtökönként Zentán a Rin-Tin-Tinben. Az augusztus 11-ei Kocsmatársashoz én…
Bővebben
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..