A zentai Balettiskola több mint húszéves múltra tekint vissza, és ez alatt az idő alatt több száz fiatal döntött úgy, hogy ott sajátítja el a balettozás alapjait. Samardžić Eleonora, a Balettiskola művészeti vezetője számára a balett nemcsak egy önkifejezési forma, hanem szenvedély, életstílus is, melyet mindegy, hogy hány évesen építünk be az életünkbe, ha igazi lendülettel és őszinte akarattal táncolunk, akkor hatalmas szabadságot és sikerélményt nyújt.
Eleonora ötéves korában kezdett el balettozni, és nem emlékszik arra a pillanatra, mikor ébredt rá, hogy számára ez a legfontosabb és az egyetlen út, melyet választani szeretne. Teljesen természetesnek érezte, hogy besétál egy terembe, és nekiáll táncolni.
A fiatal balerinák (a zentai Balettiskola felvételei)
— Számomra a balett szerelem és szenvedély. Nem emlékszem rá, hogy láttam volna valahol egy előadást vagy egy táncelemet, mely nagy hatással lett volna rám, ez egyszerűen velem született, és soha egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy abbahagyjam a tánccal való foglalkozást. Fontos elkülöníteni egymástól azt, ha valaki hobbi- vagy élszinten műveli a balettot, hiszen ettől függ a befektetett munka mennyisége és milyensége is. Ha valaki szólótáncos szeretne lenni, akkor azt érzi magában. Szülői kényszer hatására nem lehet profi szinten balettozni. Ebben a műfajban rengeteg a fájdalom, de ha ez találkozik a szenvedéllyel, akkor a végén mindig sikerélménye lesz a táncosnak. Aki szívvel-lélekkel, szenvedélyből balettozik, az nem a tapsért és az ovációért teszi, hanem azért, mert őt belül ez gazdagítja. A közönség mindig érzi, ha a színpadon nem belülről táncol valaki. A balett esetében a publikumnak mindig látnia kell a lenyűgöző motorikus képességet, de ezt légies formában kell megmutatni, hogy a közönség ne a szenvedést és a fájdalmat lássa, hanem a szinte hihetetlen légiességgel eltáncolt koreográfiára vagy a történetre figyeljen — meséli Eleonora.
A köztudatban az él, hogy egy balett-táncos rengeteget éhezik, hogy minél könnyebb maradjon, mert ezáltal egyszerűbben el tudja végezni a gyakorlatokat, táncmozdulatokat. Az iskola művészeti vezetője elmondta, hogy a balettozás semmiféle táplálkozási lemondással nem jár, hiszen a táplálékból nyeri a táncos azt az energiát, amellyel a mozdulatokat és a gyakorlatokat végre tudja hajtani, a testalkatot illetően pedig ismételten különbséget kell tenni a profi és a hobbiszintű táncolás között.
Samardžić Eleonora (Saša felvétele)
— A több mint húszéves koncertezésem alatt volt alkalmam megfigyelni, hogy a vastag és erős csontozatú lányok olyan energiával, karizmával és imázzsal bírnak, hogy teljesen elbűvölik a közönséget. Rendkívül fontos az energia, és hogy a táncos mit áraszt magából. Ha az élszintű balettozásról beszélünk, akkor 60-70 kilósan nem lehet az emberből szólótáncos, mert törékeny, ám nagyon szívós testalkat kell, és mentálisan is edzettnek kell lenni. Fontos az esztétika, de még fontosabb a kisugárzás, én magam is ezt részesítem előnyben, és a közönség is megérzi. Bármilyen szinten is balettozik az illető, ennek a táncművészetnek van egy ábécéje, melyet nem lehet megkerülni, csak ezáltal lehet balett-táncosként kibontakozni. A pozíciók, beállások és szabályok tökéletes megtanulása nélkül nem lehet szintet lépni, fejlődni. Ha megvan az első fázis, vagyis az ábécé elsajátítása, akkor lehet azon gondolkodni, hogy a balett rengeteg ágazata közül melyik a mi világunk. Fontos szempont, hogy a balettra ne sportként, hanem táncművészetként tekintsünk, mindig kijavítom a növendékeimet, ha a balettórát vagy a próbát edzésnek nevezik.
Eleonora balerinaként a modern és a jazzbalett mellett döntött, de mivel egy olyan művészeti ágról beszélünk, amely szólótáncosként legfeljebb harmincéves korig űzhető, ő már huszonkét éves korában elkezdett azon gondolkodni, hogy mi váltsa fel a táncolást és a színpadot.
— Eszembe sem jutott, hogy addig táncoljak, ameddig a korom és a szakma engedi, teljesen egyértelmű volt, hogy még fiatalként, vagyis huszonhárom évesen elkezdek tanítani, mert a tánc iránti szenvedély ugyanolyan erős volt bennem, mint az, hogy átadjam a tudásomat, ezért elvégeztem az újvidéki Sport- és Testnevelési Kar balettoktató és koreográfus szakát. Ezt a képesítést csak az én generációm tudta megszerezni, közbeszólt ugyanis a háború. A balettoktató a balettábécé megtanítása mellett a motorikus képességek és a koncentráció elsajátítására kell hogy ösztönözze a növendékeit, és ezt a kettőt a legnehezebb egymáshoz hangolni, egymásba kapcsolni. Nem fontos, hogy valaki mikor kezd el balettozni. Ha öt-hat éves kor körül, akkor idejében lesz tizennégy évesen végzett alsófokú balerina, idejében lesz középfokú balerina, és idejében tud karriert csinálni, viszont ha valaki hobbiszinten szeretne balettozni, akkor nem számít, hogy hány évesen kezdi el ezt a táncformát. Ha az illető igazán szeretne balettozni, akkor minden előzmény nélkül, tizenöt évesen is csodákat lehet vele művelni. A sikeres balettozás érdekében mindössze 20 százalékot tesz ki a tehetség, és 80-at a befektetett munka. Ma már trendnek számít, hogy imitáljuk a balettot, én pedig valóban kemény munkát és komoly viszonyulást várok el a diákjaimtól. Rengeteg rossz testtartású, lúdtalpas gyerekkel dolgozom, és ezeket a problémákat gyönyörűen tudja orvosolni a balettozás, miközben önkifejezési módként óriási szabadságot ad. Itt a test mint önkifejezési eszköz nyilvánul meg. Mindig arra buzdítom a tanulóimat, hogy emelt fővel és bátran tartsanak előre, de ne csak a balettban, hanem az élet más területein is, hiszen nagyon fontos, hogy mentálisan is kiegyensúlyozott ember váljon belőlük, és ehhez kiváló alapot ad a balett. Rendkívül érdekes látni, hogy ugyanazokat az érzelmeket mennyire másként fejezik ki a diákjaim.
Samardžić Sara (Saša Prudkov felvétele)
A balettórák heti két alkalommal egy óra hossza időtartamban folynak, és a hobbi- vagy az élszinten táncolók egy csoportban dolgoznak, viszont korosztályok szerint vannak elkülönítve egymástól. A művészeti vezető elmondta, habár nem annak tűnik, de a balettozás egy csapatjáték, hiszen a táncművészeknek szinkronban kell lenniük egymással.
— Ha valaki egy fellépés alatt megsérül, akkor a többieknek kell résen lenniük, és megmenteni a produkciót. Folyamatosan kell figyelni a másikat, és ez nagyon szoros köteléket szül a táncművészek között. Úgy gondolom, hogy a balett mindenképp egy színházhoz kapcsolódó műfaj, ezért szigorúan megválogatom, hogy hol lépjenek fel a csoportjaim, mert a megfelelő körülmények megteremtése nagyon fontos a koncentráció megőrzésében. Vannak olyan versenyek és ünnepségek, ahol visszatérő vendégek vagyunk, hogy bemutassuk, mit értünk el a próbákon. Mint ahogyan a balettórákon, a fellépéseken is az a cél, hogy a növendékek akadály nélkül és szabadon el tudják táncolni a koreográfiát, és élvezzék a táncot, a mozgást.
