home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Embert próbáló megmérettetés spártai körülmények között
Szakáll Laura
2022.05.03.
LXXVII. évf. 17. szám
Embert próbáló megmérettetés spártai körülmények között

Nehéz, küzdelmes, akadályokkal és kihívásokkal teli — ez a Spartan Race. Az akadályverseny különböző távú és nehézségi fokozatú számokból áll. A legrövidebb táv 5 kilométer, de egészen a maratoniig terjedhet. Az első spártai futást az Amerikai Egyesült Államokban rendezték meg 2010-ben, és azóta meghódította a világot ez az intenzív sportverseny.

A szabadkai Bóni Armand vállalkozó már kisgyermekként is sportolt. A mozgás kiemelten fontos szerepet tölt be az életében. A Spartan Race világába hat éve csöppent bele, 2016-ban teljesítette élete első ilyen jellegű versenyét.

— Már öt-hat évesen elkezdtem sportolni, viszont amit nagyon sajnálok, az az, hogy egyetlen sport sem tudott hosszabb ideig lekötni. Előbb vagy utóbb ráuntam és váltottam. A többi közt fociztam, úsztam, röplabdáztam, karatéztam, teniszeztem, és volt még néhány dolog, melyet kipróbáltam, de elég gyorsan be is fejeztem. Életem első spártai versenyén 2016-ban indultam. Nagyon kemény volt, különösen az időjárás tette azzá, mivel előtte három napig esett az eső. A pálya szinte végig tiszta sár volt. Amikor beértem a célba, csak arra tudtam gondolni, hogy nem kell ez nekem, és többé nem jövök ilyen versenyre. Azután rövid időn belül valahogy megszépültek az emlékek, és négy hónappal az első verseny után egy újabb megmérettetésen találtam magam. Kezdetben az volt a cél, hogy csak teljesítsem valahogy a versenytávokat és leküzdjem az akadályokat, de az idő múlásával egyre jobbak lettek az eredményeim, és egyre könnyebben, ügyesebben vettem az akadályokat is. Ami egykor elképzelhetetlennek tűnt, azt ma már rutinosan és egy jó technikával sikeresen, gyorsan veszem.

* Milyen eredményeket értél el? Mire vagy a legbüszkébb?

— Három év elteltével a top 10-es versenyzők közé küzdöttem fel magam a kategóriámban, ahol aztán sikerült két dobogós helyezést is összehozni, amire nagyon büszke vagyok. Eddig körülbelül ötven ilyen versenyen vettem részt különböző távokon, ami terjedelmében 7—50 km is lehet. Ezeket a világ szinte bármelyik részén megszervezik, Izlandtól kezdve egészen az arab sivatagokig. Én eddig csak Európában versenyeztem, de így is nagyon sok szép helyre sikerült eljutnom. Számomra 2018 volt a legemlékezetesebb. A barátnőmmel együtt versenyeztünk, és utaztuk be fél Európát. Voltunk a cseheknél, Szlovákiában, Romániában, Ausztriában, Németországban, Magyarországon és Lengyelországban. Részt vettünk két világbajnokságon is. Az egyiket Izlandon szervezték meg zord és hideg körülmények között. A versenyt még az tette igazán nehézzé, hogy 24 órán át tartott. A másik vb-t meg Görögországban, a verseny nevét is adó Spártában tartották meg, és igen különleges hangulata volt. A világ minden tájáról érkeztek atléták, és mint az olimpián, a versenyt megelőző estén az országok versenyzői zászlókkal vonultak fel és bemutatkoztak. Felejthetetlen élmények és emlékek ezek számomra.

* Hogyan lehet felkészülni a Spartan Race-re?

— A spártai versenyekre való felkészülés igen összetett. Ez a sport egyszerre követeli meg az állóképesség, a gyorsaság és az erő fejlesztését. De ha valamit ki szeretnék emelni, akkor az az állóképesség erősítése. Szóval rengeteg futást és néhány edzőtermi edzést követel meg hetente.

* Mi mindent köszönhetsz a spártai futásnak?

— Elsősorban saját magamat ismertem meg jobban. Olyan dolgokat vittem véghez, amelyekről régen fogalmam sem volt, hogy képes vagyok rájuk. Amikor elkezdtem, egész addigi életemben nem futottam 10 km-nél többet. Egy évre rá már 20, majd 50 km feletti távokat teljesítettem. Rengeteg önbizalmat adott nekem, hogy képes voltam folyamatosan kitolni a saját határaimat, és állandóan fejlődni. Ezek a pozitív hatások természetesen a munkában is megmutatkoztak. Teljesen más az ember viszonyulása a dolgokhoz.

* Az étkezésre is kiemelt figyelmet fordítasz?

— Amikor elkezdtem ezt a sportot, volt rajtam egy kis felesleg, és tudtam, hogy ha jobb eredményt szeretnék elérni, akkor változtatnom kell a táplálkozásomon. Kialakítottam a céljaimnak megfelelő étrendet, melyet azóta is követek. Nagyon odafigyelek, hogy megfelelő és egészséges ételeket fogyasszak. Naponta inkább többször eszem kevesebbet, és mindennek megvan a maga ideje, hogy milyen tápérteket mikor viszek be. Például edzés előtt főleg szénhidrátot fogyasztok, hogy legyen erőm az edzésen. Edzés után viszont több fehérjedús ételt eszem az izmok jobb regenerálódása érdekében.

* A mozgás folyamatosan jelen van az életedben? Része a mindennapjaidnak?

— A sport nem maradhat ki a napi rutinomból, kivéve, ha éppen pihenőnapom van. Reggel fél 6-kor kelek. Ébredés után elkészítem a napi ételemet, és 7 órára már igyekszem az edzőteremben lenni. Munka után viszont kardio jellegű edzésem van, mely általában futás, a nyári időszakban emellett tenisz is lehet két-háromszor egy héten.


Fotók forrása: Spartan Race Official

* Milyen célokat tűztél ki magad elé?

— Szeretnék még jó néhány évig versenyezni és minél jobb helyezéseket elérni, habár ez elég sok mindentől függ. Illetve lehet, hogy kipróbálnám magam más jellegű sportágban is, ahogyan tettem azt két évvel ezelőtt. Mivel akkor a COVID miatt nem igazán szerveztek spártai versenyeket, egy rövid kitérőt tettem a testépítés világában. Ahhoz képest, hogy az első versenyszezonom volt, sikerült egy országos harmadik helyezést elérnem a kategóriámban. Viszont rá kellett jönnöm, hogy ez a sportág távol áll tőlem, így hát nem folytattam a továbbiakban. Ettől függetlenül a testépítésben is rengeteg új dolgot tanultam, melyet kamatoztatni tudok.

A Spartan Race elődje a Death Race, azaz a Halálfutam volt. Ez egy rendkívül extrém, 48 órás állóképességi verseny. A társalapító, Joe De Sena azért hozta létre a Spartan Race-t, hogy szélesebb körben is teljesíthetőbbé váljon az ilyen megmérettetés. Fő típusai a Spartan Sprint, a Spartan Super, a Spartan Beast és a 60 órás Spartan Agoge, mely mind közül a legextrémebb. Már gyermekeknek is szerveznek ilyen sporteseményeket, ők a Spartan Kids pályáján teljesíthetnek.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..