Az ettől az évtől kezdődő időszakban azonban az Egyesült Államokban végbemenő társadalmi változások hamar véget vetettek a finomkodásnak és a szépítésnek. Jött az N.W.A., és szembement mindennel és mindenkivel. Bumm, telt ház, majd balhé. Az N.W.A. nem egy újabb rapcsapat volt a sok közül, a küldetéstudat mégis később kristályosodott ki benne. Csak zenélni és pénzt keresni akart. Kitörni a tömegből, kimászni a mocsokból. A mocsok pedig Los Angeles Compton negyede, mely mindmáig a nyugati parti bűnözés és bandaháborúk kultikus helyszíne.

2015-ben a csapat egykori, ma is aktív (és élő) tagjai saját maguk kezdeményezték az Egyenesen Comptonból című film elkészítését. Ők maguk voltak a producerek is, elsősorban maga Dr. Dre és az általa vezetett Aftermath Records kiadóház. A tető alá hozott alkotás néhol túlcsordul saját életpályájuk dicsőítésétől, és időnként attól, hogy megpróbálták szebbé varázsolni a régmúlt idők korántsem idilli pillanatait. A film nyers, radikális és szélsőséges, egyszersmind veszélytelenül konformista eredettörténet. A hosszú, eseménydús éveket felölelő sztori a Los Angeles-i N.W.A., azaz a Niggaz Wit Attitudes nevű gengszterrapegyüttes felemelkedését és bukását mutatja be. Mindvégig megpróbálja betartani a konvencionális struktúrát, melyet korábban a Buddy Holly-filmben vagy a The Doorsban láthattunk. Már a rendező, F. Gary Gray is bennfentes — ő ugyanis maga Ice Cube videósa és személyes jóbarátja.

Százötven percen át dübörgő mozi az Egyenesen Comptonból, mely egy pillanatra sem áll le. Képes rá, hogy folyamatosan valami újjal, meglepővel sokkoljon. A délnyugat-Los Angeles-i környéken tengeti életét Eric Wright (Jason Mitchell), aki Eazy-E néven vált ismertté. Felnyitja a csomagtartót, kirak egy hangszórót, mely alól pisztolyt és kokaint vesz elő. Azért jött, hogy eladja az árut. Tudja, hogy hosszú távon semmi értelme annak, amit csinál. Azon morfondírozik, hogy a „kereskedelemben” szerzett tudását, tehetségét és kitartását hogyan kamatoztathatná más, legális tevékenységekben. Nem sokkal később Andre Younggal is megismerkedünk (Corey Hawkins), aki lemezeket pörget a Parliament nevű diszkóban. A tehetséges DJ, Andre később Dr. Dre néven futott be hihetetlen karriert. Mindeközben O’Shea Jackson, azaz maga Ice Cube rímeket, hosszabb-rövidebb dalszövegeket ír. Az őt megformáló színész pedig nem más, mint maga Ice Cube fia, Junior. Apja mosolyát és kifejező szemét örökölve tökéletes választás volt a szerepre.

Dre először ráveszi Ericet, hogy a droggal keresett pénzt fektesse be a zenebizniszbe. Nem sokkal később kiderül, hogy Eric nemcsak a befektetések terén, hanem a mikrofonok mögött is kivételes tehetség. A folytatás persze nem lehet más, mint a „valóságrap” megteremtése, mely műfaj ötvözi az utcákról tudósító újságírást és a bűnügyi történetek izgalmait. Úgy kovácsolódik össze a banda, ahogyan egy kéz ökölbe szorul, és hamarosan kiderül, hogy mindenki erre várt. A fiúk egy csapásra az utca hangjává és lelkiismeretévé válnak. A rajongók Ice Cube szövegein ámulnak, Dre zenéjét csodálják, és Eazy-E bűnözői múltjáról beszélnek. Azonnal beüt a siker, és létrejön az N. W. A. A film részletesen bemutatja a csapat kezdeti botladozásait, pénzügyi gondjait, később pedig a vérre menő rivalizálást és a harcot, melyet egymással vívnak. Nem bánnak kesztyűs kézzel Jerry Hellerrel, a menedzserükkel sem, aki a film szerint meglopja, sőt egymás ellen uszítja őket. Az N.W.A. valójában miatta esett szét.

Vibráló, végtelenül stílusos és igényes film az Egyenesen Comptonból. Néhol túlságosan is erőltetett, időnként pedig légiesen természetes. F. Gary Gray alkotását elsősorban mégis az teszi egyedivé, hogy a történet nem megy el szótlanul a fontos társadalmi kérdések mellett, miközben a zenészek hattyúdalát zengedezi. A Rodney King-ügy, a Los Angeles-i rendőrség brutalitása, az AIDS megjelenése, az utca könyörtelensége mind-mind előkelő helyet kapott a forgatókönyvben. És szerencsére semmi sincs túllihegve, nem nyomják erővel az arcunkba. A sztori nem lehetne teljes Snoop Dogg vagy 2Pac megjelenése nélkül, így hát végül is megállapíthatjuk, hogy valójában a kései nyolcvanas és a kilencvenes évek hiphopszubkultúrájának „zanzásított” történetét nézhetjük végig.

A fegyverropogás és a csatarap mögött az Egyenesen Comptonból egy hagyományos történet zenészekről, megtartva az egészséges egyensúlyt a hősköltemény és az őszinte elbeszélés közt. Egy generációról szól. Arról, hogyan változtatta meg a zene öt afroamerikai fiatalember életét, általuk pedig hogyan változott meg maga Amerika.