Révész Róbert felvételei

Finom szabású selyem az, amelyre a csapat festett a legkiválóbb ecsetekkel. Egy nagyszerű ideiglenes társulatot verbuvált össze Kinga a Művészetek Háza kisszínpadára. A színészek olyanok voltak, mintha már ezer éve együtt dolgoznának. Pedig nem.

Hajdú Tamás, Mészáros Gábor, Pálfi Ervin, Széles Gergő Mátyás és Verebes Andrea először dolgozik együtt ebben a felállásban Mezei Kinga keze alatt. Az előadás Pilinszky János művei alapján készült, az ívét a Tilos csillagon, Apokrif, Fabula, Kánikula, Jelenések VIII. 7., Egy szép napon, Azt hiszem, A mélypont ünnepélye, Majd elnézem, Kikötőben, Sztavrogin elköszön, Sztavrogin visszatér versek és más szövegek alkotják. Sokszor csak néhány sor hangzik el beszédben, vagy csak szavakat ismételnek, kánonszerűen, kántálva idéznek. És például a híres négysorosban alvó szeg képileg megjelenik a homokban, ott pihen, a lámpát is égve hagyják, de a vers nem hangzik el a színpadon.

Mezei Kinga rendezéseire jellemző, hogy nagyon nagy hangsúlyt helyez a részletekre. Látszik, hogy különleges viszonya van a tárgyakkal, anyagokkal, egyik meglepetésből a másikba ejti a nézőt. Felröppenő tányérok oldalukra tapadó villákkal, melyekből egyszer csak tükör lesz, a homokból felbukkanó égők, csöngők mint szentjánosbogarak, egy doboz, melyben eltűnnek és felbukkannak a szereplők, és még sorolhatnám.

Már a nyitókép nagyon meghatározó, Mészáros Gábor fekszik a homokban, a gyermekkori énje, minden szereplő gyermekkori énje pedig egy létra tetején ül, háttal a közönségnek. A zenészeket figyeli, míg a felnőtt lassan, kimérten, mint valami elegáns mozgású állat, megszületik a porból, felveszi kabátját. Kettejük későbbi játéka is nagyon precíz, néhol mosolyra húzza a szájat. A színészek mozgása is kifinomult. Egyikük sem táncos, de ezt senki nem gondolná, amikor Kinga előadását nézi. S nagyon jó ötlet volt a matracokra szórt homokréteg, a színészek mozgásának egy extra puhaságot ad, mintha a sivatag homokjában taposnának.

A kedvenc karaktereim az öreg nénik voltak, akik jöttek-mentek, megbeszéltek, „nénisen” voltak bölcsek, és mindenről megvolt a véleményük. A bábok használatáért és tervezéséért külön taps jár mindenkinek.

Az előadás utolsó képkockája is egy doboz, melyből egy bábzenekar bukkan fel. Mert végül úgyis csak a bábok maradnak. De addig van remény, amíg ezeknek a báboknak zenélni van kedvük. A kedv itt is megvolt, ám még mielőtt a húrok közé csaptak volna, vége lett az előadásnak. Azt, hogy felcsendül-e a muzsika, a csapat mindenkinek a saját fantáziájára bízta.

A darab zenéjét Mezei Szilárd szerezte, aki egyébként három társával maga is szerves része a produkciónak, hiszen a trió élő zenével színesíti a homokot és táncoltatja a tányérokat. Szilárd brácsán, Csiszér Viola fuvolán, Márkos Albert pedig gordonkán muzsikál. A jelmeztervező Janovics Erika, a jelmezek kivitelezője Nagy Bernadett. A díszlettervező Ondraschek Péter, a fénymester Dobó László. Mezei Erzsébet grafikáit látjuk vásznakra vetítve, a színészek új jelmezt kapnak a vetítésnek köszönhetően. A koreográfiai tanácsadó Katona Gábor, a magyarkanizsai Oláh Tamás pedig az előadás dramaturgja és Kinga asszisztense is volt. A producer a magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely.

Pilinszky János verseit nem reggelire ajánlatos fogyasztani, ez nem egy könnyed lelki eledel, a szavakat meg kell forgatnunk a szájüregben, mint egy jó bort, hogy értsük, halljuk. Bátor, aki hozzányúl, bátor, aki éppen az ő költészetéből készít előadást. De megérte bátornak lenni, remélem, lehet majd még látni a darabot, szívesen megnézném még egyszer-kétszer.

Költészet, zene, vizualitás, mozgás, elidegenedés, születés, elmúlás, elengedés, remény, útra kelés, fény, hazatalálás.