Herr Zoltan — így nevezik bécsi arisztokrata körökben a zentai Báló Zoltánt. Ma már az osztrák politikusok, ügyvédek, nemesi családból származó úriemberek is tudják, hogy ha jó öltönyre és különleges darabokra van szükségük, az ő szalonjába mennek. De hogyan lett egy zentai származású, elhivatott régészből a klasszikus férfidivat szakértője? Saját bevallása szerint ennek az egyik oka éppen az volt, hogy vajdaságiként megtanult nemcsak sokrétűen gondolkodni, de kellő kitartással is fel volt vértezve.

* Zentán született, Szegeden régészetet tanult, ma pedig Bécsben él és dolgozik. Hogyan írná le ezt az utat: mi volt az a pont, amikor világossá vált, hogy más irányba viszi az élet, mint az eredeti tanulmányai?

— Mindig volt bennem egyfajta kettősség: magyar burokban éltem, mégis Szerbiában nőttem fel. Zentán magyarnak számítottam, miközben sportolóként a jugoszláv, majd később a szerb—montenegrói, végül a szerb válogatott színeiben versenyeztem futásban. Több távon — 1000, 2000, 3000 méteren és akadályfutásban — az ország legjobbjai közé tartoztam, de mégsem alakult ki bennem erős kötődés az állami vagy a nemzeti szimbólumok iránt. Jó kapcsolatom volt a szerb versenytársakkal, kommunikáltunk egymással, de identitásban mindig volt bennem egyfajta kívülállóérzés. Ez az időszak végül abba az irányba vitt, hogy Szegeden folytattam a tanulmányaimat. Előtte egy évet Budapesten töltöttem a Balassi Intézetben, ami számomra nagyon meghatározó volt. Azután felvettek a szegedi régészet szakra, ahol öt éven át tanultam régészetet, és valóban beleástam magam a szakmába — szó szerint is. Olyan ösztöndíjat is nyertem, amelynek keretében rendkívül precíz, finom munkákat végeztem, például Ópusztaszeren a Nemzeti Történeti Emlékparkban vagy a szegedi vár területén, temetőfeltárásokon. Ezekhez türelem, koncentráció és alázat kellett, és én ezt a munkát szerettem is. Egyszersmind már a harmadik–negyedik évben látszott, hogy a szakma jelentősen átalakul. A klasszikus, múzeumi kötődésű régészetet egyre inkább felváltották az autópálya-ásatások: nagy területeken, időnyomás alatt, sokszor munkagépek árnyékában kellett dolgozni. Úgy éreztem, ennek következtében sokat veszít a szakma, és ezzel az iránnyal már nem tudtam azonosulni.

Fotók: Báló Zoltán albuma

* Majd következett Németország, később pedig Bécs és a digitális világ. A szabászat pedig akkor még nem volt tervben.

— Dolgoztam Észak- és Nyugat-Németországban is, egyebek között régészként Fulda környékén, majd a déli régiókban is, így bejártam az országot. Szakmailag sokat adott ez az időszak, de közben egyre inkább éreztem, hogy hosszú távon máshol van az én utam. Bécsbe kerülve először vállalkozóként dolgoztam, saját cégem volt, majd ezután egy kiállításokkal foglalkozó vállalathoz kerültem. Ez azonban már nem hagyományos értelemben vett kiállításcég volt, hanem egy digitális irányba nyitó vállalkozás. Olyan projektumokon dolgoztunk, ahol például a Hofburgban található festményeket digitalizáltuk: nagy felbontásban rögzítettük, majd a szoftver segítségével az egyes alakokra — például Ferenc Józsefre — lehetett kattintani, és hozzájuk kapcsolódó szöveges, történeti tartalmakat megjeleníteni. Így bárki, a világ bármely pontjáról, virtuálisan „bejárhatta” a kiállítást, és megismerhette a képek történetét. Később osztrák cégnél folytattam, ahol kiállításokat menedzseltem és szerveztem, de korábban Budapesten is dolgoztam hasonló területen, például a Néprajzi Múzeum kiállításainál. Minden tapasztalat szépen összeért.

* Hogyan jött a férfidivat? Austro-Hungarian Style néven van saját, klasszikus férfidivattal foglalkozó cége, illetve bemutatóterme Bécsben.

— A férfidivat iránti érdeklődésem már az egyetemi éveim alatt tudatosabbá vált, bár az ingek és az öltönyök világa korábban is vonzott. Otthonról ezt a közeget nem hoztam magammal, ezért számomra egy izgalmas, ismeretlen világ volt, melyhez hamar társult a történelmi érdeklődésem is: hogyan öltözködtek egyes korszakokban, mit jelképezett az öltözet társadalmi és kulturális szempontból. Ez az érdeklődés tovább erősödött, amikor egy osztrák céghez kerültem, ahol dokumentumfilmeket forgattunk, és rendszeresen mozogtunk egykori uralkodócsaládok köreiben. Meghívást kaptunk a volt bolgár cár, Simeon udvarába Szófiába, Ausztriában pedig több történelmi dinasztia leszármazottjaival is találkozhattam: a brazil császári család, a Bourbon-ház, valamint az olasz Massimo család tagjaival, melynek története az időszámításunk előtti III. századig nyúlik vissza. Ebben a közegben Bécsben elvárt tudás volt a klasszikus etikett: mit jelent a black tie vagy a white tie, mikor viselünk szmokingot vagy frakkot. Zentai, átlagos családból érkezve ezt mind meg kellett tanulnom — azt is, hogy egy asztalon tízféle evőeszköz közül melyiket mikor használjuk, és azt is, hogyan szólítunk meg egy herceget, grófot vagy akár egy volt uralkodót. Ezek az élmények szembesítettek azzal, hogy a klasszikus férfielegancia még Bécs utcáin is egyre ritkább. Ez indított el azon az úton, hogy tudatosan foglalkozzak ezzel az örökséggel, és új formában adjam tovább. Így jött létre 2021—2022-ben az Austro-Hungarian Style, mely az Osztrák—Magyar Monarchia öltözködési hagyományaira építve képviseli a klasszikus férfidivatot, kortárs szemlélettel. Visszatekintve egyértelmű, hogy ez az út a régészetből és a történelmi gondolkodásból indult: abból a szándékból, hogy a múlt értékeit megértsük, megőrizzük, illetve a jelenben új tartalommal töltsük meg.

* Milyen ön szerint a „jó stílus”, és miben látja a különbséget a trendkövetés és az időtlen elegancia között?

— Azért vágtam bele ebbe az egészbe, mert úgy éreztem, hogy a gyorsdivat kiszorította azt a természetes hagyományt, amely korábban magától értetődő volt. Zentán a nagyszüleim és a szüleim generációjában teljesen normálisnak számított, hogy aki öltönyt vagy kabátot akart, elment a szabóhoz — ez a mindennapok része volt. Ma ez a tradíció szinte eltűnt, pedig Európának, különösen a férfiszabászat terén, rendkívül gazdag öröksége van. Úgy gondoltam, ezt nem elengedni kell, hanem megőrizni és újraértelmezni. Azóta sokat változott a koncepcióm. Ma már nem klasszikus értelemben vett szabászatot vezetek, hanem egy férfiszalont, mely szabóságként működik. Havonta érkeznek különféle mesterek — öltöny- és ingszabók —, én pedig teret adok nekik, hogy nálam dolgozzanak, illetve mutassák be a munkájukat. Bár magam nem varrok, végigkísérem a folyamatokat, részt vettem méréseken, és folyamatosan felügyelem a minőséget. Kezdetben teljesen egyedi, három–négy hónap alatt készülő ruhadarabokat kínáltunk, de azt tapasztaltam, hogy még Bécsben is egyre kevesebben hajlandók ennyit várni. Ezért tértünk át a made-to-measure megoldásra: előre elkészített alapformákat szabunk személyre, jóval gyorsabban, akár másfél hónap alatt, a minőség megtartásával. Ezzel párhuzamosan az én szerepem is átalakult. Ma elsősorban szervezek, koordinálok, és marketinggel foglalkozom. Én a házigazda vagyok: összefogom a csapatot, teret adok, és összekötöm őket a megfelelő közönséggel.

* Kik a vevői vagy az állandó ügyfélköre?

— Az ügyfeleink alapjában két nagy csoportra oszthatók. Az egyik a valódi „fanatikusok” köre: akik rajonganak a szövetekért, a szabásért, és pontosan tudják, hogyan kell viselni egy öltönyt. Ők kevesebben vannak. A nagyobb csoport azokból áll, akiknek a szakmája vagy a társadalmi szerepe megköveteli az elegáns megjelenést — ügyvédek, politikusok, vezető beosztásban dolgozók. Az ügyfélkörömre az is hatással volt, hogy 2024-ben felvettek Bécs egyik legrégebbi gentlemen’s clubjába, az Esterházy-palotában működő Wiener Rennvereinbe, ahol sokan rendszeresen viselnek klasszikus öltönyt. Emellett 2022-ben Habsburg Károly lovaggá ütött, a Szent György Lovagrend tagja vagyok. Ezek a közösségek természetes módon kapcsolódnak ahhoz a világhoz, amelyben én dolgozom. Ezekben a körökben teljesen természetes a közvetlen, tegező kapcsolat, így számukra egyszerűen Zoltán vagyok. Több hagyományőrző klubnak is tagja vagyok, ahol nagy nyitottsággal és szeretettel fogadtak — talán azért is, mert vajdasági magyarként, katolikusként erős értékközösséget találtam bennük. Őszintén mondhatom, hogy ezekben a közegekben soha nem éreztem magam kívülállónak, mindig elfogadást és támogatást kaptam.

* Jelenleg egy marketingcéget is vezet. Kiknek készít reklámokat, és hogyan merült fel ez az ötlet?

— Az Austro-Hungarian Style nemcsak férfiszalon, hanem egyfajta marketingplatform is a szabók számára. Ezzel párhuzamosan hoztam létre a Digital Dandyt, mely a digitális, elsősorban videóalapú marketingre épül. A statisztikák helyett a vizuális történetmesélés érdekel: videókkal mutatom meg a minőséget és a mögötte álló gondolatot. A szalon egyúttal stúdió is: itt készítem a felvételeket, vágom, hangolom az anyagokat stúdióminőségre. Ügyfeleim főként régi, bécsi családok és fiatal vállalkozók, akik kisebb költségvetéssel, de igényesen szeretnének megjelenni. A járvány megmutatta, mennyire fontos több lábon állni, ezért ma a férfiszalon, a klasszikus elegancia és a videómarketing egymást erősítve adnak biztos alapot a munkámhoz.