Újabb nagy öreg távozott a hollywoodi sztárok közül. Duvallt a legtöbben a Keresztapa Tom Hagenjeként ismerték, az Oscar-díjas színész azonban megannyi híres alkotásban játszott. Láthattuk több mint hetven filmben, egyebek közt a Hálózatban, az Összeomlásban, a M. A. S. H.-ben, de a Rózsa és tövis, a Hemingway és én egy-egy szerepében is. Valamint ő volt az eszeveszett Bill Kilgore parancsnok az Apokalipszis mostban, amiért ugyancsak aranyszoborra jelölték. Az amerikai filmakadémia legrangosabb díját, az Oscart 1983-ban nyerte el a legjobb alakításért Az Úr kegyelméből című filmért. Sőt, a Golden Globe-díja kapcsán magyar vonalról is beszélhetünk, mivel a Sztálin című alkotás amerikai—magyar koprodukcióban készült. Egyik első komoly szerepe Harper Lee regényének filmadaptációja, a Ne bántsátok a feketerigót! volt, emellett A skarlát betűben is játszott.
![]()
Szalai Attila rajza
Közeli barátság fűzte Francis Ford Coppolához, valójában kettejük szoros barátságának is köszönheti szárnyaló filmes karrierjét. A Keresztapa-filmek közül az első kettőben szerepelt, ő volt a Corleone család consiglieréje, azaz tanácsadója, Tom Hagen. Amikor Coppola kiválasztotta erre a szerepre, már veterán színésznek számított. Utolsó filmje a 2022-beli Halványkék szemek című krimi volt, Sean Cooper rendezésében. Filmrendezőként, forgatókönyvíróként és producerként is dolgozott.
Robert Selden Duvall 1931-ben született San Diegóban. Katonacsaládban nevelkedett, így nem volt kérdés, hogy karrierje milyen irányba indul: szolgált a koreai háborúban, majd miután hazatért, a színészet felé fordult. Elkezdett tanulni a híres New York-i Neighbourhood Playhouse-ban, ahol — mivel mindig is közvetlen, társaságkedvelő ember volt — szoros barátságot kötött Dustin Hoffmannal és Gene Hackmannel, akikkel egész életükben jóban voltak. Egy híres generáció tagja volt, mely díjat díjakra halmozott.
Felesége, Luciana Duvall így búcsúzott tőle: „Mesterségéhez fűződő szenvedélyét csak a karakterek iránti mély szeretete, egy finom étel, illetve a társaság iránti rajongása múlta felül. Bob minden egyes szerepében mindent megadott az általa játszott karaktereknek és az általuk képviselt emberi lélek valóságának. Ezzel mindannyiunknak maradandó és felejthetetlen emlékeket hagyott hátra. Köszönjük, hogy évekig támogatták Bobot, és hogy megadták nekünk ezt az időt és a magánszférát, hogy megünnepeljük az általa hátrahagyott emlékeket.”
Robert De Niro is megemlékezett róla, aki szövegében azt hangsúlyozta, hogy reméli, ő maga is megéri a kilencvenöt évet. Karaktere kortársai és a nézők szerint is kortalanságot tükrözött, ezért minden szerepében komolyan vehető volt, akár mellék-, akár főszerepről volt szó. Első nagyjátékfilmjét egyébként 1997-ben írta és rendezte, ez volt Az apostol, mely olyan jól sikerült, hogy Oscarra is jelölték. Robert Duvall négyszer házasodott, utolsó feleségét, Luciana Pedraza színésznőt Argentínában ismerte meg 1996-ban. Gyermekei nem voltak.