home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Egy rendhagyó kiadvány
Faragó Árpád
2012.05.09.
LXVII. évf. 19. szám
Egy rendhagyó kiadvány

A napokban az Életjel kiadásában megjelent Garay Béla Magyar műkedvelők az őrhelyen című 300 oldalas műve, visszaemlékezése.

A figyelemreméltó és véleményem szerint rendhagyó kiadvány, mely a szabadkai Népkör megalapításának 100. évfordulója alkalmából kerül az olvasó asztalára, a rangos intézmény műkedvelő színjátszásának több mint fél évszázados történetét öleli fel.

Amikor a kiadvány rendhagyó voltát említem, akkor mindenekelőtt az előzményekre gondolok. A szerző, Garay Béla ugyanis a hatvanas évek derekán gyűjtötte össze a színjátszó társulatokkal (az egymást követő társulatokra gondolok) kapcsolatos adatokat, ismereteket, amelyek alapján megírta a Népkör színjátszásának históriáját. Megvolt tehát a kézirat, csak éppen a kiadó hiányzott. Nyilvánvaló a kérdés, hogy tulajdonképpen mi volt az oka annak, hogy Garay Béla kézirata csak most, több mint 40 esztendő után talált kiadóra. Nem könnyű rá válaszolni. Valószínűleg a műkedvelő színjátszás megítélésével volt baj! Sokan úgy gondolták, hogy ennek a mozgalomnak nincs jelentősége, súlya művelődési életünkben, hogy szerepével nem érdemes foglalkozni. S persze az ilyen viszonyulás elriasztotta a kiadókat. A kézirat azonban megmaradt, ,,túlélte' a mögöttünk maradt évtizedeket, hála persze mindenekelőtt Garay Béla örököseinek, különösen a dédunokának, Godányi Csabának. S ugyancsak köszönet illeti Dévaváriné Beszédes Valériát, hogy az Életjel Könyvek sorozatában helyet adott Garay Béla művének, a Magyar műkedvelők az őrhelyen címűnek.

Gyakran hangoztatom, hogy a színjátszó mozgalomnak közösség-összetartó ereje van. S most, hogy átlapoztam a szabadkai Népkör színjátszásának fél évszázadáról szóló kiadványt, úgy vélem, hogy ez több évtizedes tevékenység de még mennyire, hogy igazolja állításomat.

Szerzőnk a népkörbeli tevékenységnek az 1919-től az 1971-ig tartó időszakát dolgozta fel. Az általa összegyűjtött adatok, naplószerű feljegyzések, a korabeli sajtóból átvett idézetek hiteles képet adnak egy szerteágazó, igen színvonalas tevékenységről, melyről csak az elismerés hangján szólhatunk.

Időzzünk el most kicsit az első adatnál, mely az 1919-es esztendőbe visz bennünket vissza: ,,...Síri csend ült a városokon, a falvakon. Idegen melódiákat dúdolt az őszi szél, idegen léptek kopogtak az ereszek alatt. A világot jelentő deszkák már nem jelentettek világot (...) elmentek a színészek és itt nem volt már senki és semmi, csak bánat és szomorúság, és könny!' A kisebbségi sorsba kényszerítettek fájdalmas kiábrándultsága hallik ki ezekből a sorokból, hogy aztán a következő sorokban már ezt olvashassuk: ,,És akkor (...) mint valamikor réges-régen, újra felült az ekhós szekérre néhány fiatalember, néhány fiatal lány, és elindultak, csak azért is virágos kedvvel, virágot ültetni. Így ragyogott fel az első szivárvány a bácskai égen...'! És 1919 húsvéthétfőjén egy lelkes kis csoport Vidám kabaréestet rendezett! A Népkör színpadán, ott, ahonnan száműzték, száműzni szerették volna a magyar szavaknak, az anyanyelvünknek a csodálatos muzsikáját!

Rendkívüli jelentősége volt ennek az eseménynek, dátumnak, 1919 húsvéthétfőjének. Jelképes üzenete, amely nem maradt visszhang nélkül. Mind többen és többen csatlakoztak a csoporthoz, úgyhogy lassan társulattá kovácsolódtak. Garay Béla, aki egyébként 1924-től a Népkör színjátszó társulatát irányította, naplószerű feljegyzéseiben nemcsak puszta adatokat közöl (a bemutatókra vonatkozó címszavakat, a szereplők felsorolását, a rendezőkét, a sajtóvisszhangot), hanem az együttes fokozatos, de igen erőteljes fejlődéséről is szól, megemlítve, hogy azt mindenekelőtt a szakmai ismeretek iránti érdeklődése, befogadóképessége határozta meg. És nem feledkezik meg azokról az igen tehetséges színészekről sem, akik ebben a csapatban kezdték pályafutásukat, és akiknek nem kis szerepük volt abban, hogy ez a színtársulat nagyon hamar kiérdemelhette volna a hivatásos jelzőt. Hogy kik voltak ezek a tehetséges színészek? Raczkó Ilus, Pataki László, Sántha Sándor, Balázs Janka, Mamuzsich István, Németh Rudolf, Pálfi Margit, hogy csak néhányukat említsem. A későbbiek folyamán, első hivatásos színházunk hőskorában, ezek a színészek meghatározó szerepet játszottak.

Természetesen az így felerősödött, immáron érett társulat, a komolyabb színpadi feladatokra is vállalkozhatott már. Ez pedig módosította a Népkör színjátszóinak a műsorpolitikáját. A főleg könnyű, szórakoztató zenés vígjátékokon és operetteken kívül színművek és drámák is szerepeltek a műsorán. S hogy ez így volt, azt magam is bizonyíthatom. Több mint hatvan évvel ezelőtt alkalmam volt látni a Népkör színjátszó társulatának egyik kiváló előadását, Miroslav Krleža: Haláltusa (Agónia) című ismert drámáját. De én ezt az előadást nem a Népkör színpadán láttam, hanem a Dráva-szögben, Hercegszöllősön, és ez ugyebár azt is jelenti, hogy ez a társulat nemcsak Szabadkáé, a Vajdaságé, hanem a délvidéki magyarságé is volt.

Nehéz, válságos időben tették a dolgukat ezek a színjátszók. S ez az igen jelentős kiadvány (melynek szövegét Molnár Krekity Olga gondozta nagy-nagy hozzáértéssel) olyan piedesztálra emeli a szabadkai Népkör színjátszó társulatát, amilyet már rég megérdemelt volna!

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..