''Bandi von Mengyi?!” - murisan is hangzana. Mint (elsőre) a drámaíró neve, akit jóval halála után fedeztek fel: ''Ödön von Horváth” (1901-1938). Újvidéken, '75-ben látta a mi Bandink a Mesél a bécsi erdőt, mely görbe tükröt tart a polgárság látszatvilága elé (Becsületére legyen mondva, a színikritikus megpendíti: miránk is ránk férne egy kis öneszméltetés...) Mindenki locsog a darabban, mint Kosztolányi regényében, ahol csak Édes Anna hallgat. Akár az angyallá lett kisbaba Horváthnál.
Mengyi Bandi néha nem hisz a szemének: hogy ma a blogok kommentjeiben mit össze nem lehet irkálni - ó, szent világszabadság! Lelepleződés a fecsegésben? Ugyan már! Nyelvi-elvi botlásai kiigazítását bárki lerázza, mint kutya a vizet.
A mi Bandink legjobban az öntelt ostobaságtól viszolygott. Belátva, hogy sajnos, ez a világ útja (ezt kell szeretni). Még jobban viszolygott attól, hogy kilógjon a sorból. Toporzékolt, mikor szegény anyja grombi télikabátot ígért. Jó neki a lemberdzsek.
A Mengyik eleve nem lehettek soha senkik - bár '18-ban még sokan voltak. Nem voltak nemesek és már rég nem svábok. Nem értelmiségiek, nem gazdák vagy iparosok, és nem lettek szervezett munkások. Utóbb parasztok sem - családi pótlékért cserébe. A falutól elszakadva folytatott gürcölésben telt szülei élete. Hogy őt taníttassák.
Mert Mengyi Bandi szellemi kiválóságot álmodott magának.
Az áttelepülés az anyaországba csalatkozásra késztette. A hírközlésben otthonosodnak a nyelvi szörnyszülöttek. Találomra egy mondattöredék: ''ami egyáltalán nem reagált erre” (kísérleti patkányról van szó) - hát bizony erre a mi Kossa Jánosunk három piros pitykét tenne, ha élne (mert az 'ami' az 'amely', az 'egyáltalán' egyáltalán nem kell, a 'nem reagált' elmegy, az 'erre' pedig: rá).
Jó, hogy a magyar köztársasági elnök programjának hangsúlyos eleme a magyar nyelv védelme és művelése - gondolta Bandi. Széchenyi is (bár maga jobban beszélt németül) ennek fontosságát felismerve indítványozta például a magyar nyelv hivatalossá tételét. Magyarország fő-fő notabilitásainak rendre nem állt szájára a magyar nyelv: királyok szerencsétlenkedését valamelyest a néhai Habsburg Ottó kárpótolta (igaz, raccsolt); Károlyi beszédhibás volt, Horthy németes dikciójú, Rákosi és Gerő deklamált, Hornnak az 'Ejrópaj'nió'-ba, Medgyessynek a 'cseperedésbe' cserepesedett bele a nyelve - és közben, el ne találjuk feledni, milyen utálkozás fogadta másfelől a kamikázekormány Antall Józsefének körmondatait! Éppen Schmitt Pál pedig, ehol e, az első külföldi útján ''lebukott”: egy csárda vendégfalára firkantott előzékeny üdvözlésében egy l-lel írt államfőt és állomást, amit aztán (fél évvel később) ország-világ elé tártak.
Mengyi Bandinak erről két gondolata támadt.
Épp az ominózus időben hangozhatott el a rádióriport grafológusokkal, akik Nagy Imre és Kádár János kézírását elemezték. Érzékletesen mutatták be, hogy a betűk elárulják Nagy hosszú ingadozását megfelelés és önelvűség közt, praktikus intelligenciája és empátiája miért tette idegenné kora politikusai és ideológusai körében. Kádárnak a szellemi értékek iránti gyanakvását, körmönfont álszerénységét vonták le olyan jelek alapján, hogy Aczél elvtársat (nemtörődöm módon) következetesen 'Acél'-nak írja, (girbegurba) kis k-val (!) kezdődő névaláírását mindig erősen megnyomja, kiáltványában az összefogásra agitált 'jó szándékú' ú-ját és a 'magyar hazafiak' z-jét eltorzítja, és árulkodó betűhibával hirdeti meg, hogy ''A szocialista Magyaroroszág győzni fog!”
Bandinkban felötlött, hátha a kései grafológia majd a széttartó Schmitt-betűk szerepsokasítása közt, mindentől függetlenül, őszinte jóindulatot talál nyelvhasználatunk javításáért, egy emberét, aki veszettül szeretne egy lenni közülünk. Tanácsát akár meg is fogadhatnánk, ránk fér! Demokráciában ökör is kiabálhatja: ''Mars, a kiráj mesztelen!” De ökör, ha leírja. Nem Mars.
Mengyi Bandi hallott civilek alternatívállamfő-jelöléséről. Négy éve nyitva az eRepublic című sokszereplős stratégiai játék (világtérkép reális régiókkal), amelyben Magyarország nem is áll rosszul! Visszavívtuk Erdélyt, Burgenlandot; igaz, szoros lengyel és szerb szövetségben, aminek ára van. (A titkos fegyvert létszámfeltöltő ''baby-boom”-nak hívják...) E világjátékban havonta választanak elnököket. Ilyen válságos időkben elszipkázhatnának onnan valakit az indítványozók - nyelvi készségeit kivételesen mellőzve.
A valóságban ideje szembenéznünk vele: minden pongyolaság - a saját pongyolaságunk.
Mert Mengyi Bandi másik gondolata ez volt: a csárdában azt a feliratot - fél év alatt! - kijavíttathatta volna bárki. Ha már nem akadt helyben úriember, aki veszi a bátorságot - és legalább szól. Nem az elnök miatt, csak a magyar nyelvért.
Nem akadt, mert egyet diktál a hamis tekintélytisztelet (hogy jönne ahhoz valaki?!) meg az ellendrukkerség. Az egyik azt mondatja: most neki ezt is szabad, egyszer majd nekem is szabad lesz bármit! A másik azt: csináld csak...
Bandi, ha látja, szíve szerint, megpróbálta volna ''kijavítását eszközölni”, ha nem is az ő dolga. Csak mert röstelli az ember fia, ha egy magyar megszégyenül. Bánja azt is, hogy egy ember, bárki... - de ilyenkor jobban. Pláne hogy egy elnök.
Végső soron tőle is azt várná mindenki - egy segítőkészségében sérült nemzet -, amit ő vár mindőnktől. A jót. A javítást.