* Gábor, miért vártál tizenegy évet a második Török Zoli-regény megjelenésével?

— Lehet, hogy nem volt mondanivalóm? Nem nagyon volt időm írni, másrészt azt hiszem, nem tartozom azon szerzők közé, akik kétévente letesznek egy új könyvet az asztalra. Én valóban azt vallom, hogy csak akkor csinálj valamit, amikor van miért megszólalnod, amikor van mondanivalód. Nekem két-három évvel ezelőtt volt, akkor íródott a szöveg, de úgy voltam vele, megvárom, hogy legyen hozzá kiadó, hagyok időt a szerkesztésnek is, tehát nem türelmetlenkedem, nem sietem el. Másrészt azért is vártunk vele, hátha elkészül a film, melyet Tolnai Szabolcs készít a Biciklizések Török Zolival című könyvből, de egy picit csúszik a forgatás befejezése, így én nem szerettem volna tovább várni a könyvvel.

* Azt mondod, kiadót kellett keresned, miközben te a Forum igazgatója vagy… 

— Még véletlenül sem szerettem volna, hogy a Forumnál jelenjen meg a könyvem, és nem azért, mert bármi bajom volna vele szerzőként, csak annyi kéziratot utasítunk el nap mint nap, hogy nem akartam ezzel újabb támadási felületet adni, hogy bezzeg az igazgató úr könyvét megjelentetik… Keresgéltem, vártam, és végül két kiadója lett a könyvnek. Mészáros Sándor, a Kalligram igazgatója már évek óta kér tőlem szöveget, és fontos is volt a magyarországi terjesztés miatt, emellett szerettem volna egy vajdasági kiadót is, és nagyon jólesett, amikor Dévavári Beszédes Valéria, az Életjel vezetője néhány éve megkérdezte, nincs-e valamilyen kéziratom. Azért esett jól, mert akkoriban azt éreztem, hogy a kiadó körüli munkám miatt már mindenki megfeledkezett Aaron Blumm íróról. És szójátéknak sem rossz, hogy Aaron Blumm végre életjelet ad magáról. 

* Ki ölte meg a Török Zolit? A cím azt sugallja, mintha pontot szerettél volna tenni a történet végére ezzel a gyilkossággal. Ráadásul ez már blogformátumban sem jelent meg. 

— Bizonyos szempontból igen, ez lehet egy pont a Török Zoli-s sztoriban, de van egy olyan elképzelésem is, hogy trilógiát csinálok belőle, s Dante Isteni színjátékával annyi párhuzam fellelhető, hogy az első rész nálam is valamiféle paradicsomi világ, a második a pokol, úgyhogy most következhetne a purgatórium. Meglátjuk, szüksége van-e Török Zolinak a purgatóriumra. Egy gyilkosság után, mondjuk, lehet, hogy nem ártana.

* Egy interjúban azt nyilatkozod, nem gondolkozol, milyen nemű a könyved szereplője, s van, hogy egyszerűen nőnemű hang szólal meg belőled.

— Megmondom őszintén, a második könyv szó szerint kibuggyant belőlem. Valószínűleg azért, mert ott bujkált bennem valahol, és ki kellett jönnie, szinte alig tudtam tartani a tempót, miközben lejegyeztem a mondatokat. Amikor összeállt egy egésszé, meg kellett állnom, s újraolvasnom, mert számomra sem volt egyértelmű, hogy mikor ki beszél. Természetesen vannak benne szándékos elbizonytalanítások, játékok, nem szerettem volna, ha például mindig egyértelmű az elbeszélő személye. Ha össze akarnám foglalni a lényegét, illetve megtalálni a logikáját, akkor azt mondom, talán egy megbomlott, zavaros agyú, feltételezhetően gyilkos női elbeszélő az enyém. A két könyv között az a párhuzam, hogy mindkettő egy olyan nőről szól, akit elnyomtak, bántottak, és valahol ebbe a szövegbe menekül az elnyomásból. 

* Aki nem olvasta a Biciklizéseket, az is ugyanúgy tudja olvasni a Ki ölte meg a Török Zolit? című könyvet?

— Hm. Szerintem nem árt elolvasni az első könyvet, hogy tisztában legyen az olvasó a Török Zoli-jelenséggel, és hogy értse, miért mondja azt, amit mond. Egyelőre csak olyanokkal beszélgettem, akik olvasták az első könyvet is, szóval nem tudom. Én magam nem vagyok képes elvonatkoztatni az elsőtől a másodikat, úgyhogy szerintem igen, kell hogy ismerjék az első könyvet. Egy picit nehezítő körülmény, hogy a Biciklizések már nem kapható, de remélem, azt is újra kiadják a közeljövőben.

* Több helyen hangsúlyozod, hogy a születési dátumodon kívül minden más csak fikció. Miért érezted fontosnak ezt ennyire kiemelni? Hiszen tudjuk, hogy egy regényt olvasunk, mely a legtöbb esetben fikciós elemekből áll.

— Egyrészt az első könyv olvasói visszajelzései miatt, hiszen már a blogot is úgy kezdték el olvasni sokan, mint Virág Gábor naplóját, miközben már ott is erős fikciós szándék volt jelen. Ezért hát azt mondtam, oké, akkor ráteszek még egy lapáttal, hogy még inkább úgy legyen olvasható, mint a naplóm. Elkezdtem játszani az olvasóval, egy picit megjáratni, csapdákat állítani számára. Egy szöveg nem attól jó, hogy rólad vagy rólam szól. Egy könyv akkor jó, ha mindenki megtalálja benne saját magát. Knausgård norvég író Harcom című könyvében saját életét írja le nagyon aprólékosan, mindent és mindenkit nevén nevezve, de ez nem érdekel, hiszen nem ismerem, mégis sok gondolattal, eseménnyel kapcsolatban, melyről ír, azt éreztem, ez már velem is megtörtént, ezt már én is gondoltam így. Ettől jó az a könyv. 

* Készül a film, hamarosan folytatódik a forgatás. Mennyire folytál bele az előkészületekbe?

— A forgatókönyvbe nem akartam beleszólni, inkább a helyszínekről meséltem a rendezőnek, illetve a két főszereplővel, Nagyabonyi Emesével és Kucsov Borisszal beszélgettem sokat a könyvről, arról, hogy én hogyan láttam, próbáltam ráirányítani a figyelmüket néhány írói trükkre. Amikor megírtam a második részt, támadt egy olyan perverz gondolatom, hogy én is, mint Hitchcock — aki minden filmjében megjelenik —, benne legyek egy kis jelenetben valahol a háttérben. (Nevet.) Amit eddig láttam a filmből, az azt bizonyítja, hogy jól tettem, hogy nem másztam bele, hiszen tökéletesen eltalálták a hangulatát, s a szereplőválogatás sem lehetett volna jobb. Nagyon drukkolok a filmnek, remélem, már nem sokat kell rá várni. 

* Író, irodalomszervező, kiadóvezető. Mit tanult benned a kiadóvezető az írótól?

— Hú, nem tudom, hogy a kiadóvezető tanult-e az írótól, de az író a kiadóvezetőtől azt, hogy legyen türelmes.

* Beszélj egy kicsit Maurits Ferenc illusztrációiról, miért esett rá a választás?

— Néhány éve megjelent a Ki ölte meg a Török Zolit? első része a Híd folyóiratban, s az első mondat így hangzik: „Ez a geci már megint itt van.” Ezután egyik nap bejött Maurits az irodámba, és azt mondta: Gábor, én olyan szívesen rajzolnék neked ilyen kis geci alakokat. Ez olyan megtisztelő volt, s annyira visszautasíthatatlan, hogy azonnal beleegyeztem. Ez volt az első visszacsatolás, hogy ennek a szövegnek van mélysége, komolysága, s nem csak giccsözön, hiszen bennem volt a félelem, és bennem van még mindig, hogy borotvaélen táncolok, azon aggódom, hogy a néha közhelyszerű, giccses kiszólások miatt nehogy elmenjen a könyv valami coelhói irányba, de megnyugtattak, hogy nem így van. És Maurits illusztrációi is ezt igazolták számomra.

* Hogy áll a vajdasági magyar irodalom, a könyvek a marketinggel?

— Kiadványokkal szerintem most jól állunk, Kárpát-medencei viszonylatban is, viszont a marketing, a terjesztés pocsék, ezen sokat kellene dolgozni. Úgy látom, hogy a nagyon lelkiismeretes olvasók megtalálják a könyveket, de belülről szemlélve a rendszert, tudom, hogy vért kell izzadnunk, hogy egy-egy kiadványra tereljük az olvasók figyelmét, nem is beszélve a magyarországi olvasókról. Sok szerzőnk nem kerül be a magyarországi köztudatba, sokkal több figyelmet érdemelne nagyon sok írónk, de nekünk ehhez nincsenek meg a marketingeszközeink.

* Te mit olvasol most? Valami vajdaságit?

— Most éppen Szeifert Natália Örökpanoráma című könyvét. Hallottam már róla, de olvasni nem olvastam tőle semmit, hihetetlenül jó regény, én is hasonlókat szeretnék írni. A mesemondása annyira magával ragadó, hogy mindenkinek csak ajánlani tudom.