Május 18-a a múzeumok nemzetközi világnapja. Ebből az alkalomból szokás megrendezni a Múzeumok Éjszakáját, mely az idén a tavalyi évhez képest eseményekben gazdag volt. Felkerestük a topolyai és a zentai múzeum vezetőjét, hogy megnézzük, milyen programokat kínálnak az érdeklődőknek. A szervezők és a látogatók is abban bíznak, hogy az idén már nem kell nélkülözniük a múzeumok által nyújtott élményeket.
Vastag Tibor, Topolya Község Múzeumának megbízott igazgatója elmondta, hogy a programok összeállításánál nagy hangsúlyt helyeznek a község kiemelkedő személyeire.
Topolyai Múzeum
— A Múzeumok Éjszakáján nyílt meg A Nagyok című állandó kiállításunk, mely községünk egykori neves alkotóit, művészeit, szakembereit mutatja be. Az elmúlt évek során több gyűjtemény, hagyaték került intézményünk birtokába, és a kiállítás ebből az anyagból válogat. A barokk kastélyban székelő múzeum földszinti tereinek egy részét tölti be a helytörténeti értékű állandó kiállítás, válogatva a XIX. és a XX. század nagy, sikeres személyiségeiből. A legidősebb lenne közülük Hadzsy János doktor, országgyűlési képviselő, az önkéntes tűzoltóegyesület megalapítója. Személyes tárgyait, orvosi műszereit állítottuk ki, és hangsúlyosan jelenik meg, hogy jó lenne, ha nem felednénk, Topolyára érkezése után — szentesi volt ugyanis — mocsarakat csapoltatott le, járványkórházat alapított, artézi kutakat ásatott, megalapította az önkéntes tűzoltók egyesületét. Sajnos nem volt hosszú életű, de tettei bizonyítják nagyságát. Egy olyan naiv festőt is bemutatunk, aki a szintén rövid élete alatt valószínűleg nem gondolhatta, egyszer mennyit érhetnek majd a munkái, és messzi tájakon is ismert lesz a neve: Nagyapáti Péterről van szó, akinek a képeit nézve elénk tárulnak az 1900-as évek első néhány évtizedének néphagyományai, építkezése, tanyái, épületei, családjai, természetesen mind-mind a községünkből. Aztán bemutatjuk a Topolyai Művésztelepet is alapító Ács József alkotásait, melyeket még fiai adományoztak a községnek 2009-ben. Emellett személyes tárgyaiból, díjaiból is láthatunk válogatást. A topolyai Járási Magyar Népszínházat megalapító Dimitrijević Lusztig Mara tevékenységéről is megemlékezünk, hiszen a tavaly zárult kiállításunk alatt több személyes tárgya is érkezett intézményünkbe. Szkenderovity Pál maratonfutó nagy hagyatéka néhány éve került lánya jóvoltából hozzánk, díjaiból, felszereléséből, képeiből állítunk ki. Tóth Ferenc néprajzkutató, költő munkásságát, hagyatékát is felvillantjuk a tárlatban, valamint Juhász Erzsébet író, irodalomtörténész, kritikus írói hagyatékából, személyes tárgyaiból is válogatunk. A végén említem a régészetet, habár a műtárgyak szempontjából ezt kellett volna elsőnek elmondanom, viszont azon Nagyok közül, akik a ’70-es években a feltárásukban részt vettek, sokan még élnek, és jobbnál jobb sztorikat mesélnek az ásatásokról. Természetesen gyűjteményeinkből, fotóinkból helyszűke miatt nem kerülhet ki minden a tárlatba, bizonyos tárgyakat képernyőkön láthat a közönség. Az állandó kiállításhoz köthetően foglalkozások, műhelymunkák, tárlatvezetések lesznek egész évben. A kiállítást Klájó Adrián készítette. Az év második felének másik nagy produkciója egy, a községünkhöz kötődő kortárs képzőművész kiállítása lesz. Az alkotó nevét még nem fedem fel, hadd legyen meglepetés. Retrospektív időszaki kiállításról van szó, a barokk kastély három emeleti nagytermét fogja betölteni, melynek felújítása hamarosan befejeződik. A nagyszabású tárlathoz szintén múzeumpedagógiai, művészeti kísérőprogramokat készítünk — tudtuk meg Vastag Tibortól, aki reméli, hogy az élet hamarosan visszaáll egy megfelelőbb kerékvágásba, és a gyermekek, fiatalok, felnőttek ismét játszva, élménygazdagon ismerkedhetnek a kulturális örökségünkkel.
Ács József és alkotása
Pejin Attila, a Zentai Városi Múzeum vezetője elmondta, a múzeumok világnapja alkalmából igyekeztek az elmúlt évekhez hasonlóan összeállítani az idei programot.
A Zentai Városi Múzeum
— Május 14-én nyitottuk meg Gergely József természetfotóiból összeállított kiállítását. Azt hiszem, ezzel nagy adósságot rovunk le, hiszen felvételeivel állandóan jelen van a közösségi médiában, rangos díjakat nyer, és a biológusi végzettsége mellett újságírói szemmel is megfigyeli a környezetét. Ezzel a közös ünnepléssel kezdtük meg a programsorozatunkat, majd másnap egész nap nyitva volt a múzeum az érdeklődők számára, így megtekinthették az állandó tárlatainkat. Évek óta együttműködünk a Stevan Sremac Művelődési Központtal, és ennek köszönhetően van még egy helyszínünk, méghozzá a Stevan Sremac Emlékház, ahol egy állandó kiállítás tekinthető meg, mely szintén várta a látogatókat. Ez nagyon fontos nekünk, mivel jelenleg egyetlenegy rendelkezésre álló kiállítóterem van, ez pedig a múzeum képtára, melyet ezúttal Gergely József fotói töltöttek meg. Egy történelmi sétát is szerveztünk a belvárosban, témájául a 2000 óta folyamatosan felállított köztéri szobrokat választottuk. A szoborállításoknak is megvan a maguk története, ez már az emlékezetkultúránk része. Az esti órákban Nagy Abonyi Ágnes tartott előadást Elődeink hagyatéka, régi lakástextilek, falvédők üzenete címmel, ez az esemény az állandó néprajzi kiállítás megtekintésével volt egybekötve. Már régóta partnerünk a zEtna, ezért vele zártuk az estét, amikor is Balogh Virág Lászlóra emlékeztünk, aki megkerülhetetlen személye volt Zenta zenei, irodalmi életének, és sajnálatos módon nemrég itt hagyott bennünket. Az idei terveket illetően szeretnénk a városnapra egy fotókiállítást megvalósítani, mégpedig Révész Róbert zentai fényképész alkotásaiból válogatva, aki amellett, hogy az utóbbi időben portréfotózással is foglalkozik, mindig is érdeklődött a zentai épületek díszítőmotívumai iránt. Bízunk benne, hogy megvalósul a kiállítás, és biztos vagyok benne, hogy sok zentai polgár örülne neki. Nagyon fontosak nekünk az említett fotóművészek, hiszen Gergely József munkái ráirányítják a figyelmet a minket körülvevő természetre, Révész Róbert alkotásai pedig a kultúránkra és az örökségünkre mutatnak rá. A topolyai múzeummal közösen kezdeményeztük azt, hogy Ács József születésnapja, november 14-e legyen a vajdasági magyar képzőművészet napja. Reméljük, hogy a nyáron meg tudjuk szervezni az egyhetes művésztelepet a zentai művészek számára, és az ott készült alkotásokat bemutathatjuk ezen a jeles, novemberi napon. Decemberben a szokásos karácsonyi néprajzi kiállítással készülünk a látogatóknak — hallottuk Pejin Attilától.
Séta Zentán a múzeumok napja alkalmából — jobbról Pejin Attila (fotó: Horváth Zsolt)
Fotók: Tóth Lívia